Fürdőveszedelmek

Külföldi fürdő. Egy kávéház terraszán ülünk és unatkozunk. Hideg szél fú s hozza, kergeti a nehéz felhőket. Mi tévők legyünk?! Rossz kedvvel szürcsöljük a reggeli kávét azzal a tudattal, hogy ismét elveszett egy nap. Egy nap a szabadságos időből, melyet tele verőfénnyel oly szépen kirajzoltunk magunknak.

- Szabad kérnem? – hangzik most. Elegáns ur áll az asztal előtt.
- Tessék! – válaszolunk s az ur leül, majd nyomban udvariasan be is mutatkozik. Fürdőn ez magától értetődik. Unalomfészek az ismerkedések legjobb ügynöke. Ujdonsült ismerkedések legjobb ügynöke. Ujdonsült ismerősünk természetesen szintén unatkozik. Különben nagyon finom csevegő, aki mintha csak a saját szavunkat tolmácsolná, mikor az időjárást szidja.
- Talán egy kártyapárti? Mondok valamit. Játszunk a kávé árába!

A kávé egy pár fillérbe kerül. Csupa udvariasságból beleegyezünk tehát. Természetesen nyerünk. Rajta hát még egyszer: dupla vagy semmi. Boszorkányos módon megint csak nyerünk. Az idegen kissé bosszankodik. Revanche! Mosolyogva álljuk, bár már nagyobba meg a játék. Végre, a partnerünk is nyert. De belemelegedünk a játékba. Váltakozó szerencsével megy tovább, külön fogadások, mind nagyobbodó tétek és mire a nap déltájt a felhőfoszlányok mögött mégis csak kikacérkodik néhány száz koronával uszunk. – Nem tesz semmit! – vélekedik a partner – szivesen szolgálok bármikor revanche-al.

Bosszusak vagyunk ugyan, de elegánsan hidegvért erőltetünk és udvariasan elbucsuzunk. Holott hát legjobb volna egyszerüen rendőrért küldenünk, mert az az ur egyike ama kártyazsonglöröknek, kiknek a cinkelt kártya, a hamisjáték a kenyéradója. Seregestül lepik el ilyenkor a fürdők tájékát és megdöbbentő leleményességgel hasznosítják akárhányszor a svarckinstlerekre emlékeztető tudományukat. Nők is akadnak köztük.

Tavaly a mi rendőrségünkhöz is jött egy ilyen panasz női hamiskártyás ellen. Egy bankifju járta meg vele. Néhány heti szabadsága alatt egy kicsit beakarta járni a világot s egy francia fürdőben egy ennivaló asszonykával ismerkedett meg. Nagyon tisztességes volt, mert állandóan vele volt egy idősebb ur, akit a papájának szólított.

A bankifju megfelelő áhitattal viselkedett az asszonykával szemben, szerelemről tehát csak nagyon diszkréten esett szó közöttük, ellenben annál több az esőről, mely minden a nyárról alkotott fogalmainkat megcsufolva, csak esett és esett…

– Kártyázzunk! – mondotta egyszer őnagysága. A gavallér ráállott. Hármasban játszottak. A szerencse botrányosan az asszonyka pártjára állott és a fiatalembernek alig maradt meg az utiköltsége. Restelkedve szedte másnap a sátorfáját és hazautazott.

Gondolkodóba csak akkor esett, mikor egy hét multán egy lapban azt olvasta, hogy egy hamiskártyaszövetséget lepleztek le, melynek nő tagja is volt. A leírás nagyon egyezett – kérte tehát a rendőrséget állapítaná meg, vajjon az elfogott nősipista nem azonos-e fürdőző ideáljával, aki oly bájosan kifosztotta? Az volt. Igy komplikálódik néha a szív a zsebbel.