A szeneslegény

Szegény, nehéz zsákok alatt görnyedő szeneslegény ! Fekete szurtos képed alatt mennyi szomoruság vonul meg néha. Becsülöm a kenyerükért verejtékben viaskodó szegény embert. Rójjuk itt könnyedén a betüket egymás mellé, s koronák, forintok lesznek belőlük, amint szaporodnak jobban-jobban megsokasodnak . . . hány napig dolgozik ugyanannyiért holtrafáradva a kézimunka napszámosa : az élet megannyi szeneslegénye?! A lázadozó elégedetlenség a Kóbory-Nick bünperben is - az élet néha kedveli a stilust - egy szeneslegény ember képében jelentkezett. Nyögve vágta oda a szeneslegény a zsákot:
- Milyen nehéz az élet! - méltatlankodott - és milyen jó dolga van annyinak, aki nem dolgozik. Jobb volna gyilkolni . . .
Nick és Kóbory egymásra néztek. Igy mesélték a biróságon a hatás kedvéért. Mert nem az ő fejükben ébredt fel a gyilkosság gondolata. Pedig, dehogy nem. Kész volt már arra a terv. Hanem hát a szegény ember bujában sokszor nagyokat mond, nem is gondolva az igazi értelmére. De olykor mégis megejti a szép, a kényelmes meglátása. Megzavarodik, kezd tervezgetni és a bünös gondolatok egyszerre csak tetté érlelődnek.

Az alkalom bünösei! - igy könyvelik el és zárják lakat alá őket a rendőrségen. Ilyenfajta tipikus tolvaj került csak a minap is a főkapitányságra. Szeneslegény volt M. Lajos is. Hordta busan, rosszkedvüen a zsákokat az uraságokhoz. A konyhában megcsapta a pecsenyeillat, az ajtórésen át pedig puha pamlagot, süppedő szőnyeget látott és akaratlanul eszébe jutott az ő avas szalonna ebédje és a pincelakásban bérelt ágya.

Eh ezt nem csinálja igy tovább, valami másnak ejti módját. És kidolgozta a haditervét. Szerzett egy pár álkulcsot, titokban megtanult velük bánni és azóta, ha megint vitte a szenet, alaposan körülnézett a lakásokban. Vasárnap ő is szabad volt. Akkorára tartotta fenn magának azt a bizonyos mellékjövedelem szerzést, melynek révén talán lesz hamarosan neki is kis szenesboltja s majd ő parancsolhat a szeneslegénynek, ugy mint most neki parancsolnak.

Vasárnap este az uraságok elmennek. Sötétben, magára marad a lakás. A szeneslegény azonban ravasz ember volt. Hátha tévedni talál, s olyan helyre nyit be, ahol mégis otthon vannak. A gazdájától tehát ellopott egy pár számlablankettát, s azokat kitöltötte. A számlákkal felfegyverkezve azután becsengetett a kiszemelt lakásba. Ha jött valaki, fontoskodva kérdezte:

- Kérem, itt lakik Molnár úr? A szenes küldi a számlát, tessék kifizetni.
Természetesen mindig az derült ki, hogy Molnár úr nem lakik ott, mire a szeneslegény illedelmesen köszönt és elment. De ha senkisem jelentkezett a csengettyüszóra, akkor a mi szeneslegényünk munkába lépett. Heteken át határozott sikerrel. Egyszer azonban egyik lakásban, mikor javában rakosgatott, hazajött a nagyságos úr.

A szeneslegény ugyan zavarában prezentálta a számlát, de mitsem használt. A házmester segitségével lefülelték, átadták a rendőrnek és most a biróságon kesereg azon, hogy egyhamar bizony még sem lesz saját magának is szenesboltja.