|
Képek a külvárosból
Szegény gyermekek Kevesen is érdeklődnek alapos közvetlenséggel a szegények élete iránt, ma is tömérdek még az elhagyott gyermek, a ki minden felügyelet híján serdül föl a nagyváros utczáin. Az otthona sivár, szomorú, még tenyérnyi napsugárért is el kell hagynia. Pontos statisztikai adatok bizonyítják, hogy a budapesti nyolczszobás lakások lakóira ép ötször annyi levegő jut, mint az egyszobáséra, a milyen ember itt négyszázezer tengődik.
A nyolczszobás lakásokban ezer ember közül átlag kettő hal meg évenkint tüdővészben, az egy-szobás lakásokban pedig negyvenkettő, vagyis huszonnégyszer annyi. Megállapították, hogy zsúfoltan él kétszázkilenczvenezer ember - jórészt gyermek - és csak az olyan lakást számították zsúfoltnak, a melyikben több mint négy személy húzódik meg kis, udvari szobában.
Döbbenetes jelzőkkel is szolgál a statisztika: „tűrhetetlen zsúfoltságban” él hatvanötezer ember és „botrányos zsúfoltságban” (tíznél több egyetlen szobában) tizenhatezer személy. De rendkívül sok olyan „lakást” is találtak, a hol husz-harmincz-ötven felnőtt és gyermek volt együtt. Végül tudni kell, hogy a legborzasztóbb helyeken letagadnak a lakók számából és hogy az idei gazdasági válság husz-harmincz százaléknyival rosszabbá tette a helyzetet. Ilyen viszonyok közt nem csuda, hogy a gyermek roppantul vágyik a szabadba s nappalának jó részét odakint csatangolva tölti. De viszont néha csudálkozhatik az ember, hogy megmarad az ínség tanyáinak kis népe is gyereknek, hogy még van kedve a játékra, a szórakozásra. Egy kis vidámság: az egyetlen, a mit nem rabolt el tőle a szörnyű milieu.
Persze csak egyszerű, sokszor túlságosan primitív a játéka, néhány csontgomb, egy építő-szálfára akasztott kötél, a min boldog arczczal hintázik, pár deszkából összeszögelt kocsi, egy kis táncz a nyikorgó kintorna zenéjére, aztán ócska-nemesek, uraságoktól, de már ószeresektől is levetett holmi, kidobott lim-lom valami árokban. A képsorozatunk oly tiszta hűséggel ád minderről fogalmat, hogy a kimerítő leírást igazán fölöslegessé teszi. Talán a legszomorúbb az, a mikor a játék is kenyérkeresetül szolgál. Ha kiállítják a szegény gyereket az utczasarokra, árusítson papírforgót, daloskönyvet, czipőzsinórt s más eféle apróságot. A mióta eltiltották a rikkancs-foglalkozástól Budapest gyerekeit, valósággal fantasztikus keresetmódokat is eszeltek ki.
Egy budapesti tanítónő leplezte le azt a hallatlan keresetmódot, hogy a gyermekeket kiküldik „játszani” a szeméttelepre. Jásztva, „könnyen” átkutatják a szemétbányát s ebből kerül ki a háztartási csikkek jelentős része, az evőeszköz, a ruha, a játékszer, sőt az orvosság is. Egy grandiózus külön laptudósítás tárgya lehetne a szemétbánya, a melyből sokféle zsákmányt visznek el az iskolákba is. ….. Bájos, fiatal asszony kapott így súlyos betegséget a mikor ép családi örömet várt. A „tanító néni” húsznapi szenvedés után meghalt az infekczió következtében ……. Tábori Kornél |