Horvátok és románok

Horvátországban egy szemmel látható változás kezdődött meg, a mely a magyarság felé közelíti meg, a mely a magyarság felé közelíti meg azokat is, a kik idáig fanatikus makacssággal törtek a békés együttélés ellen.

Ez a fordulat a most lezajlott balkáni háború tanuságainak eredménye. A szláv szolidaritásért lángoló horvátoknak be kellett látniuk, hogy a szláv testvérek – tulságosan szeretik egymást. Annyira, hogy – föl is falják a szeretett testvért mihelyt tehetik. Ez aztán egyszerre kijózanította őket. A legrajongóbb horvát hazafinak se az az ideálja, hogy – szerb legyen belőle. Már pedig a Belgrádból táplált délszláv propaganda nem a horvátság, hanem a szerbség megerősítésére törekedett: mert nem egy Nagy Horvátországot akar, hanem egy Nagy Szerbiát.

Ilyen módon a horvát tulzóknak is be kellett látniuk, hogy a szláv szolidaritás ápolása rájuk nézve egy az öngyilkossággal: nemzeti voltuk teljes megsemmisülésével. Ettől a végzettől csak egy mentheti meg őket: ha teljes őszinteséggel a magyarsághoz csatlakoznak és magukat ennek védelme alá helyezik. A mit annál inkább megcselekedhetnek, mert az egész nyilvánvaló, hogy a magyarság őket se nemzeti mivoltukból kiforgatni, se nemzeti tulajdonságaikban megsemmisíteni nem akarja. Nem kiván tőlük semmi mást, mint hogy Szent István birodalmának hűséges és megbízható polgárai legyenek.

Az új veszedelem – Románia felől leselkedik reánk. A mióta ennek az országnak a nemzetek történetében példátlan módon kihasználva megszorult és tehetetlen szomszédjának: Bulgáriának helyzetét, sikerült kardcsapás nélkül egy "diadalmas" hadjáratban új hódításokat szereznie: Bukarestben rettenetes módon megdagadt az önérzet. Román politikusok egészen furcsa hangon kezdenek beszélni Magyarországról és az "elnyomott erdélyi testvérekről!" A romániai iskolákban olyan térképeket használnak, a melyeken Románai határa egész a Tiszáig ér és egymást érik az ellenséges tüntetések és monarchia ellen, a melynek jó indulata nélkül ez a hálátlan és elbizakodott ország soha a jólét és boldogulás mai fokára nem emelkedett volna.

A válasz erre a viselkedésre csak egy lehet. A magyarságnak Erdélyben minden lehető módon és minden törvényes eszközzel való folytonos erősítése és a nekilendülő román nemzetiségi agitáczió legerélyesebb visszaszorítása. Hamarosan meg kell értetni ezekkel az urakkal, hogy Magyarország még nem Bulgária és még van ereje, hogy meg tudja védelmezni ami az övé. A veszedelmet csirájában kell elfojtani és ki kell ütni a csóvát a gyújtogató kézből, még mielőtt lángba borul fölöttünk a tető.