Most, mikor a tavasz tündére egy varázsütéssel ébredésre késztette a természetet, midőn a virágok barka tömege ujra bevonja a mezőt és az erdőben a fák rügyei kifakadnak, szemlélői vagyunk egy titokzatos tüneménynek, mely előttünk évről évre ismétlődik és kedélyhangulatunkra is oly nagy befolyással van.
Nemcsak reánk van a madárvonulás ily nagy hatással. Már rég mult időkben is figyelemmel kisérték e tüneményt. Mint minden megmagyarázhatatlan dolog, ugy ez is teletömte az ember lelki világát lehetetlen képzetekkel és babonával. Nem is olyan régen még azt gondolták, hogy őszszel a fecske a viz alá bujik és ott téli álmot alszik, mint azt több más állatnál megfigyelték. A kakukról pedig azt tartották, hogy télen karvallyá alakul át, amely madár hasonlit hozzá.
A tény tehát az, hogy madaraink az idő változásával elhagyják vidékünket. Nemcsak a tudós, hanem az egyszerü ember fejébe is szöget ver e tünemény. Miért mennek el madaraink? Hová mennek? Ha pedig e kérdésekre a feleletet némileg meg tudtuk adni, uj kérdések merülnek fel. Hogyan tájékozódnak a hosszu ut alatt? Mi a tulajdonképeni szülő oka a vonulásnak?
Mielőtt e kérdésekre felelnénk, előre kell bocsájtanunk, hogy a madarakat két csoportra oszthatjuk. Először olyanokra, melyek a legkeményebb hidegben is nálunk maradnak, tehát állandók, a másik csoport pedig a hideg beáltával elhagyja vidékünket, vándorol. Ha madaraink életét gondosan megfigyeljük, természetesnek is fogjuk ezt találni. Csak a rovarvilágról teszek emlitést. Tudjuk, hogy télen a bogarak egy nagy része elpusztul, másik része pedig fa- vagy falrepedésekbe vagy a föld alá menekül a hideg elől. Azok a madarak tehát, melyek rovarokkal táplálkoznak és azokat nem tudják rejtekükből megkaparintani, elpusztulnának a táplálékhiány miatt. Szükséges, hogy más helyre vándoroljanak, hol életföltételeiket megtalálják.
Igy van az a többi madárnál is. A táplálékhiány tehát főoka madaraink vonulásának; csak mellék-körülmény gyanánt szerepel az idő zord volta.
Hová mennek madaraink? Itt is egyszerü a felelet. Oda, ahol táplálékot találnak a nálunk hideg évad alatt; tehát délre. Az áttelelési hely meghatározására az ember megjelölt gyürüvel látja el a madár lábát. Ha azután valamelyik utközben vagy az áttelelési helyen elpusztul és megtalálják vagy lelövik, megtalálják a gyürüt is, melyre rá van irva: honnan való a madár? Sokat jelöltek meg már ily módon nálunk Magyarországon is. Igy tudtuk meg, hogy a magyar gólyák a burok földjén telelnek át és ott a sáskajárások idején roppant hasznára vannak az embernek, akárcsak nálunk is.
A gyürüzés utján tudomásunk van arról is, mily uton jutnak a madarak kitelelési helyükre. A gólyákról kaptunk Kis-Ázsiából, Jeruzsálemből és Afrika különböző részeiből hirt. Ezeken a pontokon vonultak át a magyar gólyák. Mindez arra mutat, hogy a vonuló madárcsoportok nagyjában meghatározott utirányt követnek. Legtöbbnyire nagyobb folyók, hegységek mentén, vagy a tengerpartján; de átszelik a tengert is. Néha óriási utakat tesznek meg a szabad tengeren és ily alkalommal fordul elő, hogy egyesek nem tudnak tovább szállni, nagy gyönyörüségére az embereknek egy hajó árbócára térnek pihenni. Első képünkön látjuk a különböző utakat.
A madárvonulás különböző magasságban megy végbe. Egyes fajok oly magasan röpülnek, hogy csak hangjukat halljuk, mások igen alacsonyan. A jó repülők az éjjelt, a többiek a nappalt választják a vonulásra. Hogy a hosszu utat kevesebb erőmegfeszitéssel tegyék meg, különböző csoportokat alkotnak repülés közben, mint azt képeinken is látjuk.
A megoldatlan kérdések egyike az, milyen módon tájékozódik a madár út közben. Csodálatos, hogy e kis lények több ezer kilométernyi hosszu utat oly biztosan tudnak megtenni. Hogy a tájékozási képesség megvan, az bizonyos, de hogy miként nyilvánul, azt eddig még nem tudjuk. Gondoltak már elektromos és mágneses erőkre is, mások meg azt állitották, hogy a madár nagy magasságban szállva, az alatta fekvő feltünőbb tárgyak alapján tájékozódik. A madárvonulás szülő okát keresve, a geologiai idők során a jégkorszakig kell visszahaladnunk. Abban az időben a föld nagy részét jég boritotta. Az egyik magyarázat azt mondja, hogy régi időkben Afrika volt madaraink tulajdonképeni hazája. A jégkorszaknak északfelé való visszahuzódása következtében a madarak délről északra terjedtek és a vonulás alatt többé kevésbbé ezeket a terjeszkedési utakat teszik meg. A vonulásösztön öröklött tulajdonság, mely szülőről szülöttre száll.
A madárvonulás magyarázatával a természet könyvének egy uj lapjára nyertünk bepillantást. Fenséges e könyv tartalma és kifogyhatatlan örömöket okoz annak, aki belé pillant. Feltárja a kutató előtt az örök igazságot, a természeti erőket az ember kezébe adja, hogy azokat saját boldogulására felhasználhassa. Mindez persze csak nehéz, kitartó munka árán érhető el.
A madárvonulás megfigyelésével már régen foglalkoznak a tudósok s megfigyelő állomásokat létesitettek mindenfelé, amelyek azután közlik egymással a tapasztalataikat és évenként jelentéseket is adnak ki megfigyeléseikről.
A magyarországi megfigyelő-állomás 1880-ban létesült. Amerikában is szerveztek megfigyelő-állomásokat és ezeknek tapasztalatait kiváló tudósok dolgozzák fel. Szoros kapcsolatba hozzák a madárvonulást a meteorológiai tünetekkel. Érdekes, hogy egész Európában csak Magyarországon halad a madárvonulás megfigyelése ezen az uton. Hermann Ottó, kiváló tudósunk akciójára megalakult Budapesten a Magyar Ornitologiai Köpont, mely nagy tudományos készültséggel dolgozza fel a magyarországi madárvándorlás adatait, az európai megfigyelő-állomások tapasztalataival együtt.
