Amióta Gall és Lavater orvosok a koponya formájáról s az arckifejezésről következtettek a jellemre és a belő lelki világra, azóta ez a tapogatózó, dilettáns tudomány igen nagyot haladt és ma már számottevő tényezője a modern orvostudománynak. Kétségtelen ugyanis hogy minden cselekmény – legyen az testi vagy szellemi – szoros összefüggésben áll az agyvelövel, épen ugy, mint az arc kifejezésével.
Oly nyilvánvaló igazság ez, amelyet még bizonyitani is fölösleges; elég, ha arra a különbségre gondolunk, melyet ugyanazon ember kifejezésében megfigyelhetünk, ha az illetö haragszik, megijed, örül vagy szomorkodik. Minden lelkiállapotnak, kedélyhangulatnak más és más arckifejezés felel meg, amely akkor s árulója az igazi hangulatának, ha szavaival ezt palástolni igyekszik. A riadt tekintetü szem akkor is elárulja a megijedt embert, ha tele torokkal kiabál és veri a mellét; ezért mondta már Vörösmarty, hogy: „A nyelv hazug szolgája a tüdőnek. – A szem, az arc a lélek tüköre …"
De nemcsak a lelkiállapotot és a pillanatnyi hangulatot árulja el a szem és az arc, hanem ugyszólván az egész embert, sőt gondolkodásmódját, jellemét és foglalkozását is. Ami megint azért természetes, mert a jellegzetes arcot az arcizmoknak gyakori, huzamosan egyforma kifejezése hozza létre, - mondhatnók: rögziti meg – s igy lesz a folyton ingerült, eröszakos jellemü, durva ember arckifejezése „brutális”, az irigy emberé „epés” vagy „sárga”, a szenvedésektől gyötörté „ágról szakadt”, stb. és pedig azért, mert gondolatvilágának, észjárásának, lelkiállapotának beteges egyformasága folytán arca mindig ugyanazt a kifejezést ölti magára; ez az állandó kifejezés aztán annyira átformálja az arcizmokat, hogy azok jellegzetesen rögzödnek meg s ugyszolván tipikus pecsétet nyomnak az illetö arcára.
Nagy része van aztán a foglalkozásnak is az arckifejezés alakulására, ez azonban inkább a szem formájában és kifejezésében vehető észre. Például, a zenészek szeme rendesen kidülled, a tekintetük pedig merev, aminek az az oka, hogy a zenész sokat s mereven nézi a kottát és eközben a szemei kissé előrefordulnak. A pap szemei rendesen szelidek és enyhe nézésüek: megszokta ezt a sok temetésnél, esketésnél, prédikáció közben, amikor mindig szép és nemes, szelid és vigasztaló gondolatokkal foglalkozik. Annál keményebb, dacosabb és részvételenebb a mészáros szeme, amit megint az a foglalkozás okoz, hogy napról napra ártatlan állatokat ölnek le, noha gyakran sajnálják áldozataikat s egyébként talán a legjobb szivü emberek. A kovács állandóan összehuzza a szemét és pedig megszokásból, mert a kalapácsolt izzó vas szikrázása idegessé teszi, meg aztán azért is összehuzza szemeit, hogy a szikra ne pattanhasson bele könnyen.
Ha figyelmesen nézzük az 1-7 számmal jelölt szemeket, melyek némelyikének a gazdája hires személyiség, rögtön észrevesszük bennük a különbözö kifejezést. Az 1-es számu szemben látjuk a vidámság, a 2-es számban a szomoruság tükrözését. A 3-as számu rossz kedvet, csüggedést árul el, a 4-es számu rémületet, míg az 5-ös számu kételkedik, a 6-os számu pedig ravaszul hunyorgat. A 7-es számu szem gazdája ideges, gyanakvó ember, míg a 8-as és 9-es, melyek régi rajz után készültek, elmebetegek szemei. Ugyancsak régi rajz után készült a 10-es számu kép is, mely egy vesebajos ember szeme. Ez a kép különben arra is jó bizonyság, hogy az orvos még páciense szeméből is megállapithat bizonyos betegségeket, amint hogy már voltak is erre meglepő esetek.
Ez különben természetes is, mert hiszen a szem kifejezésében az egész ember, az egész szervezet állapota tükrözödik. Ki ne ismerné például a tüdővészes beteg mélyen fekvő szemgolyójának nedves fényét, nagy pupilláját, kékesen csillogó szemhártyáját, a hosszu szempillákat s a szemgödör halványkék, áttetsző szinét?
A nagy festők annyira tisztában voltak az arckifejezés fontosságával, hogy müvészetük minden varázsát belevitték az emberi szem rajzába s igy aztán nemcsak a lefestett alak lelkiállapotát, jellemét olvashatjuk ki a szemböl, hanem – ami sokkal különösebb: - még azt is megállapithatjuk róla, hogy melyik müvész festette. Nézzük most a mellékelt képen néhány hires ember szemét. 11-es számu Goethének, a világhirü német költönek szeme; mély tekintetü, szelid, szinte merengő szem, ellentétben a 12-es számu szemmel, melynek nyilt, majdnem dacos nézése rögtön elárulja a bátor, szókimondó, harcias embert: - aminthogy gazdája, Voltaire, a hires francia Blozófus, igazán forradalmár természetü ember volt.
A 13-as számu szem tekintete vésztjóslóan rideg, szinte kegyetlen: a vaskancellár Bismarck szeme az, amelyröl látszik, hogy parancsoláshoz szokott. Igazán „fejedelmi” a 14-es számu szem, Napoleon császár szeme; a tekintete éles és merész, mint a sasé, amelyhez különben külsője is nagyon hasonlít. A 15ös számu szem egy hires festőé: meglátszik nyilt, szinte parancsoló tekintetéről, hogy mélyen és erősen szokta szemügyre venni, amit megnéz. Most néhány müvész-festette szem következik: a 16, 17 és 18. számuak Ráfáel különbözö festményeiröl valók, a 19-eset Botticcelli festette, a 20-asat Guido Reni, a 21-eset a hires angol Holbein. A 23-as, bizonyos fényü szem Rubens pompás technikáját dicséri, a 24-es pedig a spanyol Murillo remeke. Csupa kedély, csupa sziv és lélek valamennyi: igazán tükrei a belső lelkivilágának.
Kevésbé érthetőnek és természetesnek látszik a fül jelentősége az egyéniség kifejezésében: pedig a fülröl is lehet következtetni gazdája jellemére és lelki mivoltára. A rendestől eltérő, torzfül (25-ik kép) régóta ismertető jele a degeneráltnak, aminthogy a papirvékony, vérszegény fülröl is rá lehet ismerni a tüdővészesre. A fülkagyló arányából a fülüreghez és a fülcimpához, valamint az egész fülnek formájából jellemzően lehet következtetni az ember lelki tulajdonságaira, kedélyére, míg a bőr szine, áttetszö volna, stb. inkább az orvosnak vannak segitségére bizonyos betegségek fölismerésében.
Legkivált két tipus van a fülnél, ami erösen megkülönböztethetö: az ugynevezett uri fül s a szolga-fül; az előbbi a parancsolásra, nagy dolgokra született, energikus, tetterős és magasabb képességü embert jellemzi, az utóbbi pedig a kislelkü, gyáva, szolgai természetü, alárendeltebb tipus ismertetö jele. Itt azonban a tudomány fejletlensége nagy óvatosságra int a meghatározásokban, mert az általános szabály alól sok a kivétel. Az uri fül kagylója kicsiny, kemény vonalu, mintha agyagból gyurták volna s a fülüreghez képest aránylag igen nagy, a fülcimpája pedig sokszor túlnyomóan fejlett, míg viszont a szolga fül se nem szép, se nem arányos, a fülkagyló vonalai formálatlanok és bizonytalanok, a cimpája legtöbbször kicsiny és elnyomorodott, ugy hogy az egész fül inkább a majoméra emlékeztet.
Az itt bemutatott néhány példa (kivéve a 25-ös számut) mind ugynevezett „uri fül”; minden más és más a nagysága, mert különbözö nagyságu arcképről valók.
