Dr. Balogh Margit, a budapesti Váczi-utcai községi leánygimnázium tudós tanárnője már másodizben végzett kutató-utazást Afrikában s második utján szerzett tapasztalatairól érdekes felolvasást tartott a mult héten a Magyar Földrajzi Társaságban. Első utazása alkalmából, 1911-ben, Észak-Afrika francia tartományaiban járt, az Atlasz-hegység vidékein, a mult évben pedig a Szaharában kutatott s becses gyüjteményt hozott magával haza a Magyar Földtani Intézet számára. Egy arab vezető társaságában hol kocsin, hol teveháton utazott s a nagy hőségtől gyötörve, sok nélkülözéssel jutott át a Szaharán.