|
Modern lovagjáték
A grófok szépen játszanak egymással, a polgárok pedig szépen tapsolnak hozzá. István, Imre, Mihály és Gyula grófok rettenetes harcot vivnak, ütik egymást szóval, karddal és írással: közben gyönyörüen nem csinálunk semmit, hanem pusztulunk és veszünk. Ez az ország, ahol ötszáz évet ugy átugranak az urak, mint az akadályversenyben a töltést, ahol a kereskedelmi miniszter tiz teljes napot szánhat rá arra, hogy a hivatala helyett párbaj-afférokkal foglalkozzék: ahol a kaszinó tizenegyhónapos semmittevés után lázba jön egy jegyzőkönyvtől, ahol a gazdasági élet egész vonalán dermedtség áll be, ha egy grófot megkarcolnak a homlokán. Különös egy ország: nincs is több belőle. Sehol a világon nem folyhatna már le ilyen vitézi torna anélkül, hogy a nép agyon ne ütné a középkori leventéket, akik szorgos napi munkáját zavarják, csak itt. A német császár messzire hirdeti, hogy aki a német kereskedőt bántja, az az ő ellensége: nálunk minden csapás és izgalom a kereskedelem és ipar bőrére meg és a kutya sem törődik vele. Mikor lesz már vége a grófi karusszelnek? Tiszteljük-becsüljük Désyék akcióját és semmi kedvünk sincs Európa legnagyobb panamistájának szolgálatokat tenni, de ez a megujult embervadászat, amely Tisza fejét tüzte ki célul, nem ilyen vékonypénzü és gyenge idegzetü országnak való. Bünhödjön Tisza, ha vétkes, de nem vesszen el miatta és vele minden, ami ebben a szegény országban még életképes és életrevaló. Derüljön ki az igazság minél előbb, de ne huzzák mesterségesen az időt, ne ékesítsék középkori allürökkel az igazságszolgáltatás rendes menetét. A Tisza- és Andrássy-csalás harca bennünket nem érdekel, csak a korrupció bünhődése és elsöprése. Uj rendszert akarunk, demokratikus és indusztrialisztikus politikát, de a nagyurak apró-cseprő játékaihoz semmi közünk.
A nagyurak valószinüleg tovább játszanak, mi pedig tovább gyönyörködhetünk benne. Az ország szép lassan el fog pusztulni, de nem baj: a nagyurak szórakoztak s ez a fő, a többi mellékes. |