A Nemzeti Szalon tavaszi kiállítása

Ez a tárlat is ugyanolyan válogatással jött létre, mint a Szalon eddig megszokott kiállításai. Egy pár művészembernek munkája körül számtalan műkedvelőnek a maga mulatságára festegetett képei láthatók oly zsúfolt elrendezésben, hogy a rossz szomszédság könynyen észrevétlenné teszi a figyelemreméltó alkotásokat is.

Sok fiatal festőnek munkája, kevés biztató tehetséggel, végül a Kévétől öröklött nem túlságosan szerencsés interieur, íme ez a hangulat, mely a kiállítás látogatójában megmarad.

Legérdekesebb dolgai közé Horvai János szoborkollekcziója tartozik, különösen a régóta készülőfélben levő budapesti Kossuth-szobor három eddig ismeretlen, újabb részlete és főalakjának megváltozott tervezése miatt.

Múltunk egyik legnagyobb, legtüneményesebb pályájú alakjának szobra elé nagy várakozással tekint közönségünk, mely úgyszólván már megszokta azt, hogy a főváros nagy nyilvánosságnak szánt, monumentális szobrai legtöbbször keserves kiábrándulást okoztak.

Vajjon be fogja-e Horvai munkája váltani azt a reménységet, hogy Kossuthnak hozzá művészileg méltó, nemcsak részleteiben szép, hanem egész fel-építésében formailag is tökéletes szobrát adja, erre ma még korai volna jóslásokba bocsátkozni, midőn nem állunk teljesen kész eredményekkel szemben, a mit a szobor főalakjának több ízben változó mintázatta is mutat.

Az eddig látottak alapján s a most kiállított gipszöntvények után legalább a stílusról tiszta képet alkothatunk magunknak, melyet Horvai a szobor megalkotásában eddig követett és előreláthatólag ezentúl is követni fog.

Utóbbi évekbe eső munkásságából még a Kálvin-szobor harmadik pályadíjat nyert tervét, az újabb szűkebb pályázat modelljét és a Rákosi-család síremlékének egy részletét is kiállította, a mely munkák mind ugyanazt a festői hatásokat kereső modort mutatják, mint a Kossuth-szobor tervezete. A kiállító festők közül magasra emelkedik ki Katona Nándor.

Alig van a mai magyarfestészetben még egy olyan művész, ki anynyira csalhatatlanul tudná a legapróbb finomságokig megérezni a napsütéses, szabad természet színskálájának számtalan átmenetét. Nem a nagy ellentétek éreztetője, nem az erőteljességüknél fogva megragadó tájak interpretátora, hanem a moduláczióban, az átmenetekben gazdag szczenoriáké.

Ezért előadásmódja nem sommázó, nem nagy vonalúságra törekvő, hanem a részletekre is kiterjedő és finomságokba mélyed a Valamikor pályája kezdetén nagyobb egységekkel, kevesebb színnel és színárnyalattal dolgozott, de ebből az időből a tárgy teljesen egységes felfogását hozta magával, mely nem vész az apró részletekbe.

A felvidéki, havat lehellő, kristálytiszta levegőnek, a havon rajzolódó, kékes, violás árnyékoknak, a zúzmarás fáknak olyan valami ünnepi hangulata van képein, mintha vasárnapot ülne rajtuk a természet, a mi azt mutatja, hogy Katona nemcsak lerajzolja tájait, de gyönyörködő lelkét is hozzájuk adja.

Nem sok figyelemreméltó dolog akad az ö pasztelljein kívül. Utána Góth Móricz képei jönnek és Glatz Oszkárnak egy Leiblre emlékeztető tárgyilagossággal festett képe. Frank Frigyes finom érzékkel meglátott és ábrázolt, szerényen fellépő festményei jobb elhelyezést érdemeltek volna.

Bosznay István is segít megmenteni ezt a kiállítást, melyen a fiatalabbak közül Czencz János, Frecskay Endre, Gulácsy Lajos, Frimm Ervin, Kasnya Béla, Makoldy József, Poster Paula, Szentes Béla és egy igen sikerült szobrocskájával Beszédes János László tűnik ki. Farkas Zoltán.