Ligeti Miklós kiállítása

Ligeti Miklóst eddig a lágy finomságuk, az ötletesség, az elmerengésben kicsendülő hangulatok mesterének ismertük és ez a kiállítása, mely tehetsége kifejlődésének összes árnyalatait bemutatja, szintén erről tanúskodik.

Nem a magával ragadó kompozícziók művésze, nem a nagy tömegekkel ható alkotó, nem a világgal küszködő és azt legyűrő ember. Legsikerültebb szobrai finom realizmussal felfogott, rendszerint egy alakból megkomponált dolgok, melyekről nyugodt és derült világbatekintés sugárzik.

Valamikor ő is teljesen benne élt az impresszionizmus levegőjében. A pillanatnyi improvizálásnak a szobrász irónja, az agyag semmi korlátot sem szabott és Ligeti bőven élt is ezzel a szabadsággal, elsőnek az ötletességet, a könnyedséget az előadás virtuóz voltát tartotta és nem sok ügyet vetett arra, hogy szobra később bronzban is agyag szobor marad.

Ebből az inkább festői, mint plasztikus előadású alkotásaiból való kedvelt szobra az Anonymus is, melyet nem annyira plasztikus előnyei, mint festőiessége és hangulatossága tettek vonzóvá. Ezek a kissé elhányt és az alkotás perczeinek idegességére, az intuíczió örömeire emlékeztető stílus, mely a tárgyak struktúráját inkább rejti, mint feltárja, Ligetinél a környezet hatása és nyűge, de nem saját magának ösztönszerű hajlama volt.

Tehetségének alapiránya nem a nagy kigondolások, nem a nagy képzelet izgató erejében, nem a pillanatnyi ellesésekben gyökerezik, hanem az élet állandó formáinak mindent egyformán szerető látásában és ábrázolásában, a mire az impresszionisztikus technika nem épen alkalmas.

Ez a nyugodt realizmusra irányuló hajlama avatta őt egyik legjobb arczábrázolónkká. Akár a régebbi, festőibb, agyagszerű hatásokat kereső mellszobrait nézzük, akár az újabbakat, melyek már márványban avagy bronzban vannak elgondolva és befejezve, meg fog lepni az a hozzásimuló megértés, mellyel a művész nemcsak az ábrázolt pillanatnyi külső megjelenését hanem az azon túlterjedőt, a számos állapotok végső sommáját meg tudja mintázni.

Mentül jobban távolodik előadásának vázlatosságot fitogtató módjától, annál inkább közeledik egy olyanféle derült és a jellemzőt meglepő hűséggel adó arczábrázolási módhoz, a milyent a római, névtelenül maradt, pompásabbnál-pompásabb arczképszobrok mutatnak.

A másik tér, hol szintén nagy sikerrel érvényesül Ligeti tehetsége, a kisplasztika. Alig van magyar művészeink között más, ki ilyen finom bájosságú, elmerengő, igazi mithologikus hangulatokba merült női aktokat tudna mintázni.

Egytől-egyig kisméretű, a maguk korlátozottságában inkább dísztárgyaknak, mint szobroknak elgondolt alkotások, a minthogy nagyobb méretű dolgai is egytől-egyig lekicsinyíthetők és így bármely interieurbe bevihetők anélkül, hogy valami rövidséget szenvednének; sőt inkább nyernek ezáltal.

Ligeti kis szobrai polgári magánélet keretébe simulnak belé ép úgy, mint a renaissance apróbb plasztikai alkotásai a templomoknak, palotáknak intimitást nyújtó fülkéibe. Ezeken a kis szobrokon a női test lágy szépségeit nagy szeretettel, sok hangulattal tudja hirdetni és a mellett mindenoldalról kiegyensúlyozott szép vonalú szerkesztést ád.

Legújabban nagyobb kompozicziók is foglalkoztatják. Ezeknek kifejezésére kissé archaizáló eszközökhöz és új technikához nyúl, de ezeket sem veszi a nagy szobrokat alkotó bronz vagy márványplasztika köréből, hanem inkább az olasz fayanceszobrok, alabástrom faragványok vagy márványreliefek világából.

Nyilván innét meríti azt a technikai fogást, melylyel újabb dolgait sokszor kellemetlen simaságúvá csiszolja úgy, hogy a márvány elveszti márványosságát és porczellános fénytörésű felületekként csillog. Ez az előadási mód nem mindenütt a rajzot hangsúlyozza és ezért nem egyszer zavarólag is hat.

Legnagyobb igénynyel fellépő kompoziczióján, a Krisztus sírbatételén még elősegíti a formák megértését, mert kiemeli a silhouettek plasztikusságát, de a Mária-szobron, mely már nem relief, csak zavarólag hat.

Ennek a fénylő hajlásfelületekkel való hangsúlyozásnak megvan a maga jogosultsága a renaissance templomi homályba szánt reliefjein, melyeknek óriási alakgazdagságát e fénytörő felületek rajzszerű tagozásra fűzik, megvan az értelme a színes, zománczos mázú Lucca della Robbiákon is, mert ez anyaguk egyik vonzóereje.

A márvány szépségei mások, nemes áttetszőségét nem mindig tanácsos alabástromos átlátszósággá, vagy mázas csillogássá fokozni, mert a kívánt hatásfokozás helyett könnyen modorosság áll elő vagy olyan hatások, a milyeneket az iparművészet szokott keresni.

Ezeknek az észrevételeknek távolról sem tulajdonítunk valami nagy jelentőséget mert inkább csak előadásbeli külső tévedésekre vonatkoznak, csak azért említettük fel, mert némelyek előnyöket láttak bennük, holott inkább csak azt mutatják, hogy ligeti, a ki újabban sokat kísérletezik keramikával, a szobrászatban is belézökkent kissé a porczelánok és fayencek stílusába.

Ligeti kiállításának elrendezése példás, szobrainak anyaga legnagyobbrészt kiválóan öntött és patinázott bronz vagy nemes márvány, úgy hogy valóságos üdülésszámba megy a nálunk megszokott lisztes gipsz és szomorkodó agyag-minták után, melyeket a Műcsarnok óriási méretű oszloptermébe szoktak temetni.

Farkas Zoltán.