A miniszterelnök a gazdasági erőgyűjtésről

(Gróf Tisza István újévi munkapárti üdvözlésekor mondott beszédéből)

Az erőgyűjtésnek másik hatalmas mezeje volna az anyagi, gazdasági erőgyűjtés. Fájdalom, ez a pont az, a melyről csak a legsötétebb aggodalmakkal nyilatkozhatom.

De az intézkedések egész sorozata az, a mely az ország keleti részeiben bekövetkezett és jövőre is fenyegető árvizveszedelmek elháritása érdekében szükséges. Azokat a javaslatokat, a melyeket eddig benyujtottunk, követni fogják még más javaslatok, a melyek különösen vizszabályozási téren egyfelől munkalehetőségeket fognak nyujtani, (Élénk tetszés és helyeslés.) másfelől meg fogják előzni azokat a katasztrófális jelenségeket, a melyeket az ország majdnem minden folyójának felső vonalszakasza a mult nyáron fölmutatott.

E mellett természetesen meg kell a kormánynak minden lehetőt tenni az ipari pangás megszüntetésére is (Úgy van!), a hol a legfontosabb feladatok egyike: igyekezni, módot nyujtani arra, hogy fönnakadás nélkül folyhassanak tovább az államnak és a közhatóságoknak azok a beruházási akcziói, a melyek különösen az építkezés terén az ipar számos ágának nyujtanak munkaalkalmakat. (Helyeslés.)

E mellett természetesen különös gondot kell fordítanunk arra, hogy az országnak gazdaságilag jelenleg legsujtottabb részeiben, épen az ország keleti részeiben, (Úgy van!) egy pár nem erdélyi megye mellett, leginkább az erdélyi részekben a társadalmat az összeroskadástól megmentsük. (Úgy van!) Ebben a tekintetben a kormány jelentékeny pénzeszközöket is bocsáthat a közhitelintézményeknek rendelkezésére, kellő ellenőrzés mellett abban a tekintetben, hogy ezek valóban az árvizek és az inség, a rosz termések által megtámadott birtokosok segítségére fordíttassanak. (Élénk helyeslés.)

Én azt hiszem, hogyha a kormány már egyszer veszedelembe döntötte Erdélyt azáltal, hogy az általános szavazati jog áldásait Erdélyről elfordította, (Derültség.) most másodszor dönti veszedelembe Erdélyt akkor, a mikor a mai súlyos pénzügyi helyzet mellett is jelentékeny anyagi eszközökkel siet az erdélyi birtokosság támogatására. (Élénk derültség, tetszés és helyeslés.)

Most már csak egy dologról kell még megemlékeznem, a kérdéseknek arról a komplexumáról, a mely az ipari munkásosztály sorsával függ össze. E fontos kérdéseket sürgős aktualitássá teszi a munkásbiztosító-pénztár tarthatatlan állapota. Nem az emberek hibájából, de az intézmény hibás szerkezete folytán ez a nagy intézmény nem elégíti ki a hozzáfűzött biztosítási érdekeket, óriás terheket ró az iparra; e mellett létrehoz egy apparátust, a mely a bürokrácziának és az önkormányzatnak hátrányait szerencsésen egyesíti magában. (Derültség és helyeslés.)

Az ebből származó anyagi bajok, mondhatnám, hónapról-hónapra fokozódnak és összeesnek az ipar olyan helyzetével, a mely azokat az iparra nézve valóban elviselhetetlenné teszi. Ennek folytán szükség lesz arra, hogy a kormány a legsürgősebben foglalkozzék azokkal a rendelkezésekkel, a melyek orvosolják, vagy legalább enyhítsék a legégetőbb bajokat.

A munkásbiztosítást nem lehet egészen az önkéntes eljárásra alapítani.
Meg kell tartani a kényszer alapelvét és kell állami intézményt föntartani, a mely gondoskodik azoknak biztosításáról, a kik önkormányzati uton a maguk biztosításáról maguk nem gondoskodnak. De lehetőleg oda kell terelni az ügyet, hogy a munkások zöme önkormányzati téren is biztosíthassa magát. (Úgy van!)

Már pedig az egészséges, helyes munkásönkormányzatnak szerintem két előföltétele van: az egyik az, hogy ez az önkormányzat az együtt, vállvetve dolgozó, a mindennapi életben, a mindennapi munkában összeforrt, egymást jól ismerő, természetszerűen összetartozó munkásoknak egyesületeiből alakuljon, a másik pedig az, hogy ezek az egyesületek fölkarolják a munkásoknak minden érdekét. 

Eltekintve a balesetbiztosítástól, föl kell karolni az összes biztosítási ügyágakat és föl kell karolni a munkásnak egyéb törekvéseit, kulturális, jóléti törekvéseit és a harczra irányuló törekvéseit is. Nézetem szerint azoknak az egészséges, erőteljes önkormányzati szerveknek, a melyekben a munkásosztály jövő fejlődésének alapjait látom, azoknak kell nyiltan, bevallottan, a törvény által biztosított lehetőség mellett, de a törvényben szabályozott felelősség mellett is foglalkozniok a sztrájk kérdéseivel is. (Úgy van!)
Csakis, ha egyfelől nyiltan elismerjük a munkásnak azt a jogát (Halljuk! Halljuk!), hogy összebeszélés útján szervezkedjék a munka megszüntetésére és a munkamegszüntetés presszionális eszközével igyekezzék sorsán javítani, csakis ha egyfelől e jogát nyiltan elismerjük és másfelől megfelelő sztrájktörvénnyel a mások jogait, a mások szabadságát sértő visszaéléseket megtoroljuk és ha a sztrájkmozgalom vezetőire kellő jogkör mellett kellő felelősséget is ruházunk, csak akkor nézhetünk megnyugvással a hazai iparviszonyaink jövő fejlődése elé.