Dutka Ákos új verseskönyve

Külsőre is szép könyv, dicsérete a vidéki nyomdának, a melyben készült. A tetszetős rajzú betűkön át pedig egy költő szól hozzánk, a kinek fejlődését rokonszenves figyelemmel néztük első lépésétől fogva. Egy időben féltettük, egy nálánál energikusabb lendületű költő erős hatása alá került - könnyen formálódó, puha telke, melybe belenyomódik minden külső benyomás, mástól átvett formákba öntötte a maga rezdüléseit.

Megszabadult hamar ettől a veszedelemtől, megtalálta magát s most már tisztán, csengve árad ajkán a szó, nem érezni rajta semmi egyebet csak saját belső életének hullámzó melegséget. Nem a mélységek költője, a nagy szenvedélyeké, a konvulziv indulatoké, nem zenekar a muzsikája, a mely százféle hangszer hangjait hozza össze egy harmóniába, - lágy, csöndes, merengő hárfaszóhoz hasonlít inkább, a mely halk modulácziókkal, merengő érzelmességgel zeng, ha valami megrezegteti érzékeny, könnyen hangolódó húrjait.

A nagyon érzékeny ember borongó melankóliája van Dutka Ákos verseiben, azé az emberé, a kiben érzéssé, hangulattá válik minden, a mi kívülről éri: mindig valami benyomásból indul ki, a mely megpendíti lelkén a húrokat mire zengések szólalnak meg mindenfelől és eltelik szomorgó hangulattal minden, a mi körülötte van. A búcsúszó napfénytől besugárzott őszi mezők, a meleg, fűszeres nyári esték költészete ez, - azoknak az embereknek a lírája, a kikben hangulatokra foszlik az egész élet: a fájdalom, a szerelmi felindulás, az akarat nekiiramodásai.

Illik hozzá az olasz táj, a kék ég, a folyóparti olvadozó éjszakái, - egy olaszországi utazás emlékei egész kis cziklust sugalltak Dutkának. Általában sok utazás emléke borong verseiben, de ezek is mind hozzáformálódnak az ő lágy lelkéhez, mindenünnen valami hangulatot hozott haza magával, a minthogy a tárgyaknak, a körülötte levő dolgoknak is csak a hangulata fontos rá nézve, csak azt érzi ki belőlük, a mi már eleve megvolt benne magában.

Versei tele vannak hasonlatok, képek, szólamok formájában emlékképekkel, a mit valaha látott, annak a formája, színe elhomályosul benne, de a hangulat, a melyet keltett, változatlanul és bármikor könnyen felidéződve marad meg lelkében. Verseinek van valami sajátságos belső melódiája, mely nem a szavak hangzásában nyilvánul, hanem az érzések összehangolódásában és nem egy esetben biztos erővel fogja össze mondanivalóját.

Ez adja meg a verseknek az átélt dolgok melegségét, megerősíti hitelüket, megérezteti, hogy itt nem versfaragó mesterkedéssel van dolgunk, hanem igazán maga-magát énekli, a maga lelkének életéről tesz őszinte vallomásokat valaki, a kinek megadatott a zengőszó adománya.

Új verseskönyvében az előbbihez képest mindenképen nagy fejlődést találunk, - ebben már a maga eszközeivel biztosan bánni tudó, saját hangján megszólaló költőt látjuk, a ki a legtöbb esetben biztos, megfogható formába is tudja önteni, a mit érzelmileg átélt.