|
Színek és évek
Kaffka Margit nagy regénye, mely a múlt évben a mi lapunk hasábjain került először a közönség elé, most megjelent könyvalakban is. A regény már akkor, a mikor mi közöltük, nagy és mély hatást tett a közönségre és az irodalmi körökre egyaránt már előre érezni lehetett, hogy erősen és sokáig fogja foglalkoztatni a figyelmet.
A legnagyobb arányu regények egyike újabb irodalmunkban, nem épen terjedelmét tekintve, hanem az életnek azt a széles körét tekintve, a melyet befoglal. Egy asszony élettörténetében összefogva szimbolizálja minden középosztálybeli asszony életét, küzködését, szomjuhozását élete lehetőségeinek kifejtésére, mindenfelől való megkötöttségét, a családjától, férjétől, egész környezetétől való függését, - egész töredék, kiegészülni nem tudó mivoltát.
A regénynek hősnője mellett még egy másik hőse is van: a magyar kisváros, a maga szűkös, kicsinyes, korlátok közt pangó életével, apró, mérges pletykákból, irigykedésekből, egymás megfigyeléséből, megszólalásából és egymás korlátozásából összetett sivárságával, kicsi eseményeinek nagy visszhangjával, a lelkeket összezsugorító, akaratot gúzsba kötő mozdulatlanságával, anyagi szegénységével, savanyú ízű rosszkedvével.
A hogy ebbe a környezetbe beleállítja főalakját, abban Kaffka Margitnak teljes, kész, érett művészi ereje nyilvánul, a mely már csalhatatlanul megtalálja mindig, mit hogyan kell beállítani, hogy elevenné tudjon válni.
Az első pillanattól fogva szemben áll egész környezetével, fölöttük áll szépsége, esze, egész lényének finomságra, előkelőségre berendezett volta által s érzi is ezt a fölényét lelkileg nemcsak fölötte, hanem kívüle is áll annak, a mi körülötte történik.
S épen ez a fölény okozza boldogtalanságát: arra, hogy kiküzdje a maga önálló létét, nincsen elég ereje, nincs hozzávaló fegyverzete, így élete virágkorában, mikor első férje mellett jólétben, nyugtalan csillogásban él, apró megalkuvások és apró lázadozások között hányódik, mikor pedig ránehezedik a balsors, elveszti tájékozódását, tehetetlennél válik, mindenfelől a lehetetlenség falába ütközik, elveszti még azt a kevés aktivitását is, a mi van benne, gyermek módjára, apatikusan hagyja, had zubogjon rá a baj mindenfelől s végre is csak egy új házasságban tudja megoldani élete problémáját.
A házasság szavakban kiélődő romantikus szerelemmel kezdődik s anyagi gondok, egymást meg nem értés, sivár czivakodás kínos poklává lesz, a mely nemcsak szenvedéssel tölti meg az asszony életét hanem egészen elsorvasztja büszke, fölényes, előkelő lelkét, megőrli a mindennapi nyomorúság folyton rágcsáló egérfogaival.
Csak a második özvegység viszonylagos nyugalma, a szegényes, de legalább békés öregség hozza meg a sokat vergődött asszonynak a szemlélődés vigasztaló melankholiájában kínlódásai feloldódását.
Kaffka, Margit a legfinomabb lélektani megfigyelők egyike, ezer apró, az életet pontosan tükröztető vonásból szövi össze az asszony arczulatát, az egészet nagyszabásu, elevenen szemünk elé álló képpé tudja összefogni.
Az emberrajznak ez a biztossága hozza magával, hogy az összes többi alakok - szokatlanul sokféle alakot mozgat a regény, a vidéki társasélet csaknem összes típusait a hatalmas földesúrtól a parasztcselédig – élesen, körvonalazottan válnak el egymástól, valamennyi külön, önálló életet kap és mégis - vagy tatán ép ezért - belekapcsolódik az egész mű organizmusába.
Ebből származik a regény erős, zárt minden részletet a maga értékében érvényesítő kompozicziója: alakok, helyzetek, jelenetek mind egy czél felé futnak, az író szándékát szolgálják. Mi ránk most egyfolytában olvasva úgy hat a regény, mint egy heves, ideges, nyugtalanító panaszkilátás az asszonyi sors, az asszonyi nyomorúság ellen s egyúttal mint igazságszolgáltatás az asszonyi léleknek.
Irodalmilag nézve, ez a könyv a nagyon kevés igazi magyar regények egyike, - nem könyvbe kiszélesített novella, hanem egy az életnek széles körét átfogó, arányaiban a monumentális felé hajló epikai kép. Kaffka Margit stílusa is talán összes munkái közt itt a legérettebb és legkészebb.
A legegyszerűbb eszközökkel dolgozik, a belső nyugtalanságot, mely folytonos feszültségben tartja, visszafojtja, de mindig érezteti, a mi az epikai szín mögött erős lírai zöngéseket árul el kifejező képessége itt a leggazdagabb, a nélkül, hogy ezt a gazdagságát nagyon mutogatná. Bizonyos, hogy ezzel a könyvvel elsőrendű regényírót nyertünk Kaffka Margitban.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a színdarabok könyvalakban való kelendősége egyenes arányban szokott haladni színpadi sikerükkel: a közönség szereti vagy előadás előtt elolvasni a darabot vagy előadás után a könyvből újra felidézni emlékeit.
A farkas-sal bizonyára a szokottnál is nagyobb mértékben így lesz, mert a darab olvasmánynak is nagyon érdekes és szép. A szép kis kötethet Falus Elek rajzolt egyszerű, érett művészettel megcsinált czimlapot. |