Az a bizonyos régi jó idő ma már a szőlőtermelés terén is csak a mult emlékét képezi.
A viszonyok alakulása folytán az új szőlők telepítési költségei is megsokszorozódtak, a szőlők míveltetése is megdrágult, de meg ellenségei is megszaporodtak. Nagyon érdekében áll tehát minden szőlőbirtokosnak, hogy tisztában legyen azokkal a tényezőkkel, melyek szőlőjének jövedelmezőségére befolyással lehetnek.
Hiába van a szőlő a lehető legjobban telepítve, hiába van a talaja a lehető legjobb erőben tartva, a mívelés is hiába mintaszerű, még a gazda örök panaszának tárgya: az időjárás is hiába kifogástalan: mindez még nem biztosítja a szőlőnk bő termését, ha azokat nem sikerül ellenségeink ellen is megvédeni, mert ez esetben egyébként minden más körülménynek lehető legkedvezőbb összetalálkozása mellett is csak annyi termésünk marad, a mennyit a szőlő ellenségei – hogy úgymondjam – részünkre megkimél.
A szőlőmoly – a mint tudjuk – állati ellenség; a peronoszpóra növényi élősködője a szőlőnek. A szőlőmolynak több fajtája van; rendszerint azonban egy-egy szőlőben csak az egyik vagy a másik fajta szokott elhatalmasodni, pusztításuk azonban inkább csak átmeneti; hosszabb ideig – szerencsére – nem pusztít.
Különösen az úgynevezett nyerges és keresztes molyfajták gyakoriak a szőlőkben; egyébként a hol elszaporodik, bizony egyaránt veszedelmes és kártékony valamennyi.
Megismerésük nem nehéz; a közismert ruhamolyokhoz hasonló apró kis lepkék és hernyók. Lepkéik alacsonyan, rendszerint csak tőkéről-tőkére és sajátságosan csapódva repülnek. A napfényes és szeles időt nem kedvelik: ilyenkor rendesen a tőke árnyékos, illetve széltől védett részeibe menekülnek. Legszivesebben a csendes meleg esti és hajnali órákban repdesnek, mint mondani szokás: rajzanak. Hernyóik pedig felette élénk mozgásuak.
Van köztük olyan fajta is, a melynek évenkint nemcsak egy vagy két, de három, sőt négy egymásután kelő ivadéka is van; a mellett pedig különben is valamennyi szapora és falánk; megérthetjük, hogy a szőlőmolyok rövid idő alatt miért tudnak olyan nagyon elszaporodni, illetve, hogy a hol tömegesebben fellépnek, miért tudnak olyan rettenetes károkat okozni? Mert fellépésük rendszerint szinte meglepetésszerű: az idén még a szőlőnkben alig itt-ott egynéhány lepkéjük s alig volt itt-ott néhány hernyójuk található és a következő évben már annyi jelentkezhetik, hogy oda lesz legalább is a fél, vagy a kétharmad termés.
Világos dolog, hogy az ilyen alattomos és veszedelmes ellenséggel szemben a gazdának mindig figyelőállásban kell lennie és a hol csak fellép, nyomban a védekezéshez kell fogni.
A védekezésnek sokféle eszköze van, alapjában véve azonban tömeges irtásukat csak kétféle eljárással lehet elérni.
1. A szőlők tömődött részének megfelelő időben és módon szokott mérgező anyagokkal való alapos bepermetezésével;
2. olykor pedig rongyokból vagy ujság, vagy még inkább úgynevezett hullámpapirokból csalogató bebábozó helyeknek (csomóknak) a karókra való kikötözésével. Kisegítő eszközöknek, illetve eljárásoknak pedig jó még a karóknak és a tőke idősebb részeinek repedéseibe és héja alá rejtőzött báboknak összeszedése és megsemmisítése, esetleg leforrázása, a molylepkéknek csalogató lámpásokkal való fogdosása és ragacsos anyagokkal bevont csapólegyezőkkel való összefogása is.
Egyik sem valami olcsó eljárás és azonkivül valamennyinek kivitele nagy gondosságot kiván.
