Október 13-án reggel Takács Sándor, a legkiválóbb magyar aviatikusok egyike, Kolbányi-rendszerű gépével körülbelül negyven méter magasságból lezuhant és meghalt.
Nagy gyász, végtelen szomoruság szakadt e tragikus esettel a magyar aviatikára, amelynek eddig amugy sem voltak valami rózsás napjai. A nyomor és kétségbeesett vergődés okozta a széthullást és diszharmóniát ez a gyászos eset még élesebbé teheti, ha csak az illetékes szakkörök, illetőleg a magyar állam maga, sürgős intézkedésekkel nem hatnak oda, hogy Rákos mezején konszolidálódjanak az egész országra szégyenletes, züllött állapotok.
Mert ha alaposan kutatjuk Takács Sándor szomoru sorsának okát, akkor nem a gépkonstruáló Kolbányi készületlenségében, sem az aviatikus vakmerő bátorságában találjuk meg. Az állam és a szakintézmények felelősek mindenért. Hibás az Aero-Klub, amely minden kipróbálatlan, felületesen épített konstrukció számára próbautat nyit. Nincs hivatalos szakférfiu, aki alapos vizsgálat alá vegye az utnak induló uj aeroplánokat, megvizsgálja az építés előtt a kivitelre szánt terveket. Vagy ha van ilyen szakember, ilyen hivatalos közeg, akkor nem teljesíti hivatalát. Ilyen próbát, ilyen vizsgálatot ugyanis még sohasem tartottak a rákosi hangárokban.
A repülőgépépítők, ambiciójuktól, velük született ügyességüktől hajtva, terveznek, alkotnak, építenek, de a született zsenialitás nem pótolja az elmaradhatatlan preciz kiszámítást és annak alapos elméleti, mérnöki próbáját. Megszületik a terv, dolgozni kezdenek a kalapácsok és néhány hónap mulva kész ismét egy uj magyar aeroplán. Pilóta természetesen akad gyorsan. A gépre váró magyar aviatikus nem törődik a saját életével és mindenre gondol, csak a halálos veszedelemre nem, amikor nyeregbe száll.
A pilóta lehet impresszionista, a pilóta lelkesedése elhessegetheti a borzalmas pusztulás közelségének gondolatát, mert a pilóta repülni akar. De ugyanakkor ott kell állni mellette egy rideg matematikusnak, hogy visszatartsa a martirnak induló ifjut.
Ugy látszik, Rákoson még mindig nincsenek tisztában azzal, amit mi már annyiszor megirtunk, hogy a repülőgépet már nem kell feltalálni, legfeljebb apró, detail ujításról lehet szó. A magyar konstruktőrök mind saját terveit viszik ki, ahelyett, hogy Bleriot, Farman vagy más kipróbált rendszerű gépeket építenének, esetleg saját ideáljukkal kibővítve egyes részeit az egész Európa által elfogadott kitünő tipusoknak. Uj tipusok kellenek nekik, ebbe ölnek időt, energiát, pénzt és halálba küldik egyik legnagyobbra hivatott pilótánkat.