A Taylor-rendszer

Taylor amerikai mérnöknek egy nagyszabásu munkája kelt mostanában feltünést, melyben mintegy rendszerben foglalva az ipari üzemek jövedelmezőségét kivánja fokozni. A gyárosok és nagyiparosok nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a „Tudományos üzemvezetés alapfeltételei”-t, mert valószinü, hogy gyakorlati téren is megismerkednek e rendszerrel. 

A Taylor-rendszer tanulmányozásánál az az érzés támad az emberben, mintha az iparosok és segédek eddig csak kontárkodtak volna. Taylor meg is mondja, hogy minden kézmozdulatra, még a legjelentéktelenebbre is oktatni kell a munkást, amit utóbbinak okvetlen követnie kell. A munkásnak ugy kell dolgoznia, mint a gépnek. Csak ha idáig idomitották, éri el a kivánt eredményt. 

Hogy fogalmat alkossunk magunknak arról, hogy miként kivánja Taylor a munkaképességet fokozni, a következőket emlitjük:

A téglafalazás tudvalevőleg a legrégibb mesterségek közé tartozik.
400 év óta sem a szerszámban, sem az anyagban, sem a falazás módszerében haladás nem konstatálható. Mindamellett milliókra megy azon emberek száma, akik ezt a mesterséget folytatták, sok generáción keresztül nem észleltek fejlődést. Itt tehát a tudományos munkamegosztás vagy munka fokozata ügyében kevés eredmény mutatkozik. Azonban B. Gilberth, aki fiatal korában maga is kőmüves volt, előszeretettel foglalkozott a tudományos munkametódusokkal és elhatározta, hogy ezeket a falazásnál is alkalmazza.

Nagyon érdekes vizsgálatot tett a kőmüvesek test- és kézmozdulatairól: lassanként minden felesleges mozdulatot megszüntetett és a hosszabb időt igénylő kézmozdulatokat gyorsitotta. Minden legkisebb jelenséget, ami a kőmüves gyorsaságát vagy fáradságát befolyásolná, megvizsgált. Pontosan meghatározta a helyzetet, amit a munkás lábának el kell foglalnia és meghatározta a habarcs, tégla, fal és munkás közti távolságot. Ezzel feleslegessé tette azt az egy-két lépést, amit a munkás a tégla vagy vakolat felvételénél rendszeresen tenni szokott.

Kereste és találta, hogy milyen magasságban kell a habarcsnak és téglának a legelőnyösebben elhelyezve lenni és kis tolható állványt készitett az anyag számára, ugy, hogy tégla, habarcs, kőmüves és fal megfelelő távolságba jutnak egymáshoz. Az anyagtartó állványok a fal magasságához képest beállittatnak az e célra alkalmazott munkás által. Ez intézkedés folytán feleslegessé vált, hogy a kőmüves mindannyiszor mélyen lehajoljon, ha a tégla vagy habarcs után nyul. Képzeljük csak mennyi erő lesz azáltal pazarolva, ha egy átlag 75 kilogramm sulyu test minduntalan legalább félméternyire hajlik a tégláért. 

További tanulmányok azt eredményezték, hogy a lerakódott téglák, mielőtt a kőmüves kezébe kerülnek, gondosan szortiroztassanak és a jó éllel és sarokkal felfelé fakeretre helyeztessenek. Ez a fakeret körülbelül olyan, mint valamely fedélnélküli lapos láda és szerkezete azt célozza, hogy a kőmüves a téglát könnyen és időveszteség nélkül megfoghassa. A kőmüves most nem kénytelen a téglát elhelyezés előtt minden oldalról megvizsgálni. 

Falazásnál látható, hogy a kőmüves a lefektetett téglát többször kalapálja, hogy a habarcs jobban fogja. Gilberth ugy találta, hogy ez felesleges, mert a tégla akkor is a kellő mélységbe jut, ha ezt kézzel lenyomják. Ennek feltétele azonban, hogy a habarcs megfelelően hig legyen. Mindezek a részlettanulmányok lehetővé tették, hogy az egyes téglák befalazásánál a szokásos test- és kézmozdulatok-számát 18-ról 5-re csökkentették. 

A munkamennyiség fokozása Taylor szerint ugy érhető el legjobban, ha a szellemi és fizikai munkát egymástól elválasztják. A munkás csak dolgozzék és más alkalmazottak gondolkozzanak helyette. A munkás reggelenként minden részleteiben pontos munkaprogrammot kap, amelyből láthatja, hogy a nap minden percében mit dolgozzék.

A szellemi és testi munka elválasztása és a munkás szigoru ellenörzése a mostaninál sokkal több alkalmazottat igényel. Minden munkafelügyelő a munka csak egy részére ügyel. De a felügyelő- és ellenőrző személyzet szaporitásának költsége a munka intenzitása folytán megtérül. 
Példaképen emliti Taylor könyve, hogy az acélgolyók szortirozásánál alkalmazott 120 leány számát 36-re sikerült leszállitani. A munkaidőt 10 és fél óráról 8 és félre szállitották le és a szombat délután szabad lett. 

Miután a munkások az ő ellenük irányuló változásokat önként nem fogadják el, Taylor csábitószerül magasabb munkabért ajánl, ami természetesen csak átmeneti jellegü lehet. 

Érdekes különben Taylor véleménye a munkabérekről.
Álláspontja, hogy munkás bére csak bizonyos maximumig terjedhet; ha többet keres, könnyelmü lesz, ha kevesebbet keres, elveszti kedvét a munkától. Taylor tipikus vállalkozói nézeteket vall könyvében. Szerinte minden munkás lusta, huzódik a munkától, amikor csak lehetséges. Ezért a lustaságra való alkalom megszüntetendő. A munka kényszere rendszeresitendő és aki a kitüzött munkamennyiséget nem végzi be, elbocsátandó.