Az idő fogalma mindanyiunk számára ismerős, gyermekkorunk óta belénk ivódott. Siess, nincs annyi időnk…., ne rohanj, van idő…- hallottuk eleget. Néha ólomlábakon vánszorog, végül mégis egyre inkább azt érezzük, hogy túl gyorsan elrohan, elintézetlen tennivalókat, kimondatlan szavakat hagyva maga után. Be is kell osztanunk jól, hiszen minden perc számít…
Nem volt ez mindig így. Sokáig csak éltünk benne, majd együtt éltünk vele; társadalmi jelenséggé csak a reneszánsz időktől vált. Ez volt ugyanis az az időszak, amikor a tudomány és a mindennapi élet egyre szorosabb kölcsönhatásba került egymással. A tudomány mind többekhez eljutott, a hétköznapi élet kérdései pedig tudományos problémákká váltak.
Ennek közvetlen következménye volt, hogy a korábban szinte eleve elrendeltnek tűnő életmód mellet kezdett kialakulni az életstílus is; ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy tevékenységeink már nem csak egyféle módon voltak elgondolhatók, hanem inkább olyan keretekké váltak, melyeket értékrendünk, erkölcsi elgondolásaink, ízlésünk, stb. alapján tölthettünk meg a nekünk tetsző formációkkal.
Életünk kereteinek kitöltése pedig időigényes tevékenység. Nem véletlen hát, hogy a reneszánsz filozófiájának egyik központi kérdése lett az idő. Az idő, mint időpont, mint ritmus, mint a társadalmi történések folyamatossága…és felbukkan az idő, mint jövő gondolata is, bár ez csak a 19. századtól vált karakteressé.
Igen, igazából a jövő mint perspektíva csak a kapitalizmussal jelenik meg, a korábbi társadalmak inkább múltra-orientáltak. A technika fejlődésével új távlatok nyílnak az emberek és társadalmak előtt, az időtudat nyitott jövővé vált: a világ tervezhető, „csinálható” lett, ezzel pedig a társadalom függvényévé vált.
Kis lépés ez az emberiségnek, de óriási az embernek! Mostantól el kell döntenünk napról napra, óráról órára, hogy mit is akarunk; újfajta viselkedésmódokat kell kifejlesztenünk, startégiákat kell kidolgoznunk. Miért is? Nem elsősorban azért, hogy sajátos életstílust mondhassunk a magunkénak, hanem hogy megbirkózhassunk a jövő nyitottságával és az ebből fakadó bizonytalansággal.
Hát igen, a fejlődés, a „jövőben gondolkodás” számtalan lehetőséget nyit meg az ember előtt, ugyanakkor korlátokat is állít. A kezdetek homokórájától és vízórájától nagy utat tettünk meg, egészen az atomenergiával működő, szuperpontos mérőeszközökig; de ez az út az emberiség időbeli történetének csak apró szilánkja. Megmutatja nekünk, milyen hihetetlen mértékben gyorsult fel az életünk, főleg a 19. századtól.
Milyen jó eszköz is az óra! Lemérhetjük rajta az idő múlását, az emberi élet tempójának felgyorsulását – és megmutatja nekünk a technika fejlődését is. Ha jól meggondoljuk, még arra is alkalmas, hogy a tudomány és a mindennapi élet viszonyát láthatóvá tegye.
A homokórák, vízórák és napórák korában a technika még átlátható volt az egyén számára, ugyanakkor alig számított az eszköz valódi funkciója: az idő múlásának mérése. A „modernebb” inga- és rugós szerkezetek működését már kevésbé értettük, viszont egyre apróbb szeletekre tagolták a mind fontosabbá váló időt. Napjainkban már fogalmunk sincs róla, hogy hogyan is működnek digitális csoda-óráink – nem is beszélve az atomóráról! -, viszont százezred-másodperceket mérünk velük és ez jó nekünk.
Mert jó, ugye? Így könnyedén kidolgozhatjuk a fentebb említett újfajta viselkedésmódok és stratégiák legfontosabbikát: az időmenedzselést. Mert ez is a technikai fejlődés és a kapitalizmus szülötte. Legfontosab elemei az időfogyasztás és az időgazdálkodás, nélkülük már elképzelhetetlenek lennének a mindennapok.
Kezdetben milyen élvezetes is lehetett ez! Csodájára jártunk az üzletembernek, aki életének minden percét kihasználja: az autójából telefonál, pár perc alatt – akár ebéd közben – üzeneteket küld egy másik kontinensre… és a készülőben lévő új találmányok segítségével szinte beláthatatlan lehetőségei vannak ideje még tökéletesebb fel- és kihasználására.
Csodáltuk, irigyeltük és még nem fordult meg a fejünkben, hogy az idő ilyen mértékű technicizálása és társadalmasítása nemcsak lehetőség, hanem korlát is. Egyre újabb és újabb eszközöket gyártunk, hogy időt nyerjünk a használatukkal és időnk nagy részét munkával töltjük, hogy megszerezhessük ezeket.
