A vidéki városok napról-napra sulyosabban érzik a folyton tartó pénzfeszültséget. Az utolsó évtizedben gazdasági és kulturális programmot érleltek meg és dolgoztak ki, amelynek megvalósítását semmi sem állja utját, mint a pénz hiánya.
Nemcsak a vidéki egyetemek épitése szenvedett már eddig is késedelmet, de egész sereg gazdasági és kulturális intézményről kellett egyelőre lemondani, ami kétségtelenül csak a fejlődés rovására történhetik meg.
A fejlődésről pedig városaink sem mondhatnak le és meg is van bennünk a törekvés, hogy a nehézségekkel megküzdjenek. Legujabban Temesvár városa intézett fölterjesztést a miniszteriumhoz, hogy kötvénykibocsátó jogot kapjon. Temesvár is, mint a legtöbb vidéki város, a kötvénykibocsátó jogtól várja helyzete javulását és azt reméli, hogy ekként megszerezheti a husz milliós összeget, amelyre a beruházó programm végrehajtása céljából szüksége van.
Ez a reménység bizonyára tulzott, mert a kötvénykibocsátás joga magában még normális időben sem föltétlen alkalmas arra, hogy városaink hitelügyét megjavitsa; olyan pénzfeszültségben pedig, a milyenben most vagyunk, éppenséggel gyönge orvosszer.
A legjobb papir elhelyezése is nehézségekbe ütközik és ezenfelül a kormányhatalom is állit föl korlátokat, amelyek a városok és törvényhatóságok számára sokszor lehetetlenné teszik a beruházó programmhoz szükséges kölcsön fölvételét. Igaz, hogy a kormányhatalom az államhitel javára nem engedi meg, hogy a piacot mások is igénybe vegyék, a városok szempontjából azonban ez nem vigasztalás.
Tudunk olyan esetről, hogy bizonyos fontosabb beruházást csak oly föltétellel volt hajlandó engedelmezni, ha előre kimutatja az illető város, hogy a szükséges tőkét vagy a francia, vagy az angol pénzpiacon biztositotta magának, tehát éppen ott, a hol most előlünk elzárkóznak. Megokolatlan az államhitel szempontjából pedig nagy kár, hogy az ilyen munkanélkül való időben csekély beruházó munkától is elesik a vállalkozás, a mit egy-egy ilyen kölcsön lehetővé tenne.
Addig, mig ily tulzott szigorusággal kezelik a vidék beruházó szükségletével járó hitelügyet, korai a városok kötvénykibocsájtó jogáról tárgyalást folytatni. Ellenben foglalkozni kellene a vidéki városok olyan egységes hitelorganizációjával, mely képessé teszi őket arra, hogy legalább normális időben megvédelmezhessék érdeküket és a hazai nagy bankokat is kompromisszumra kényszerithessék, amikor hitelszükségletünk kielégitését bizzák rájuk. Mert különben a nagy bankok szervezete nemcsak itthon diktál, hanem a külföld nagy területén is.