A kassa-oderbergi vasut második sinpára osztrák területen remélhetően csakugyan megépül, hacsak az utolsó pillanatban ismét elő nem ráncigálnak osztrák szomszédaink oda nem tartozó ujabb követelést.
Ausztriában panaszolják, hogy az utolsó órában is kapcsolatba akarták hozni a második sinpár ügyét a bosnyák vasut dolgaival. Ebből az tünik ki, hogy még van differencia a bosnyák vasut tervében az osztrák és magyar kormány között, vagy legalább volt, mielőtt a második sinpár épitésében megegyeztek.
Előzően azonban még azt is ki akarta az osztrák kormány erőszakolni a magyar kormánytól, hogy a második sinpárért az argentinai hus behozatalára adjon engedelmet. Ebben az egyben vereséget szenvedett, mert a magyar kormány csak kisérlet céljára, meghatározott mennyiségü argentinai hus importjához adta hozzájárulását.
Azt emlitenünk is fölösleges, hogy az 1907-es kiegyezés törvényében a dalmát vasut épitését kell vállalnunk a második sinpárért. Mi türelemmel tárgyaltunk minden ujabb és jogosulatlan követelésről, azonban az osztrák nagyipar és szénbánya urai jajdultak föl, hogy megakad a Magyarország felé való forgalmuk, mert a kassa-oderbergi vonalra nem is juthatnak, a Németországgal való forgalom vagy teljesen lefoglalja, vagy ez a forgalom is megakad.
Végül Ausztria és Németország szempontjából is odafajult a helyzet, hogy nem türhették tovább a második sinpár halogatását és nyáron csakugyan hozzáfognak az épitkezéshez.
A tárgyalást azonban az utolsó percig ugy tudták vezetni osztrák szomszédaink, hogy rendkivül nehezükre esik a nagy áldozat és nemcsak ők, hanem mi is törtük a fejünket azon: miként lehetne ezt az óriás osztrák áldozatkészséget viszonozni?