Eddig a magyar, kis földön gazdálkodó oda törekedett, hogy minél több búzája teremjen. Majd mikor azt látta, hogy kalászosra kalászost termelni milyen nagy hiba, mert okvetlen elvezet a föld kiéléséhez, ‒ kezdett szőlőt termelni, még – fekete földön is.
Ez az igyekezet ismét túlzásba vezetett.
Kezdünk több földön szőlőt termelni, mint a mennyit illő árban eladhatnánk. A termelés pedig drága és a mellett a szőlő olyan kényes növény, hogy a félelmes ellenségektől való megmentése nagy pénzbe kerül, aztán a mi szélsőséges időjárásunk mellett a termés mindig koczkázatos.
Még azok a gazdák jártak legjobban, a kik a növénytermelés mellett ráadták magukat a rendszeres állatnevelésre, a saját földjükön termesztett takarmánnyal értékes jószágot nevelnek.
Újabban a változatos üzemű gazdálkodás nagy hasznot igér a szántóföldi konyhakertészet üzésével. Erre kitűnő példát szolgáltat Nagykőrös és Makó. Nagykőrösön a kisgazdák tavasztól egész nyáron át salátát termelnek holdszámra. Van nap, a mikor a nagykőrösi gazdák 7000 mázsa salátát adnak fel külső országba. Különösen Németország nagy piacza a nagykőrösi salátának és bőtermő esztendőkben egy hold tiszta jövedelme 3-400 korona. Az a dolog a mi vele van, bőven megtalálja jutalmát, ha különösen arra tekintünk, hogy hány hold búzával bevetett terület hoz a gazdának tisztán annyit, mint a nagykőrösi gazdának egy hold saláta?
Hogy a makói hagymatermelőnek mit jövedelmezhet egy hold vöröshagyma, ‒ joggal kérdezhetjük, ha megtudjuk, hogy a Maros folyó mentén egy hold föld árendájáért 160 koronát is elfizetnek. Bizonynyal itt is 4-500 korona ára vöröshagymának kell teremni, hogy a föld árendája, vetőmag, mind kiteljék.
Ezeket a körülményeket ismerve, senki fia sem fog csodálkozni, mikor Angolországban a Kalé-szorostól Dóverig terjedő angol földön termesztett paradicsom évi tiszta jövedelmét holdanként ezer koronában értékelik és senki sem fog csodálkozni azon, ha azt az állítást merjük megkoczkáztatni, hogy hazánk földmívelő népe akkor lesz boldog, ha a szántóföldi konyhakertészet úgy divatba jön, mint mondjuk a szőlőmívelés.
Pedig, hogy a magyar kisgazda okkal-móddal erre is rá fog térni, ezt bizonyosra vesszük. Bizonyosra vesszük pedig azért, mert a magyar kisgazda tanulékony és szívesen utánozza gazdaságában azt, a mi neki több hasznot hoz.
Nem is kell erre más, csakhogy a kisgazda az ország minél számosabb vidékén jó példát lásson. Azért határozta el a földmívelésügyi miniszter, hogy – különösen nagy városok közelében – mintazöldségtermelő telepeket rendeztet be. Hogy városok közelében lesznek ezek a telepek, ez azért történik, hogy a termelőhelyek mindjárt jó piaczot is kapjanak a közelben. Ezt a bolgároktól tanultuk, a kik szintén szeretik telepüket városok közelében berendezni.
Hogy pedig minél több, a bolgár rendszerhez értő munkáskéz álljon rendelkezésre, Nagytétényben már ebben az esztendőben megnyílik a munkásképző-iskola, helyesebben mondva egy nagy, konyhakerti növényeket termesztő telep, a hol bolgár rendszerű termeléssel a fővárosi piaczot fogják ellátni zöldséggel.
A jövő tehát azt a fejlődést igéri, hogy az egyoldalú, kalászosokat termelő mezőgazdasági ország lassan-lassan át fog térni a földmívelés legfejlettebb ágára; a konyhakerti mezőgazdálkodásra.
