Előttünk van egy rendezett belsőségü tanya. Balra egy istállóépület, jobbra, hátrább egy cselédlakóház, a háttérben a bognármühely. Az előtérben két pompás simmenthali ökör igába fogva s mellettük áll az öreg béres, csak a pipa hiányzik a szájából, hogy a megelégedett nyugodt külsőt annál biztosabban lássuk. A kétökrös szekér egy hosszu lajtot vontat, a mely nehéz oldalnélküli szekérre van helyezve s a lajtban vizet fog elvontatni a két jószág bizonyára a csépléshez, vagy tán kerti locsoláshoz.
Ez a kép, a mit most az olvasó elé tártunk az unalomig ismert. De hiányos volna, ha a képet csak igy álló helyzetben rajzolnánk meg. Ehhez a képhez mozgás is tartozik, még pedig igen sulyos munkával járó mozgás. Mert a mint az ökrös fogat a kuthoz ér, a béres ékes káromkodás közben kezdi a kutból a vizet merni. Ha gémes a kut, hát a hosszu gémrud fel- és leeresztésével emeli fel vödörszám a vizet, önti bele egy magasan fekvő vizvezetővályuba, a melyből azután lefolyik a víz a vizhordólajtba. Ha „rángatós”a kut, hát akkor rángatja a huzószivattyus rudat a béres s bizony eközben keserü lesz az amugysem nagyon édes dohányu pipa a szájában.
De lehet kerekes kut is, esetleg két vödörrel, fel- és leszaladó egyidőben, a mikor még az a mesterkedés is alkalmazásba jöhet, hogy a felérkező vizvödör egy ott alkalmazott szegcsapban megakad, önmagától bukik fel s önti ki a vizet. De olyan kerekes kut is van, a mely nem nyitott kutból emel vizet, hanem éppen ugy, mint a „rángatós” kut szivattyuzás ujtán huzza a kellő vizmennyiséget. Tehát ezt is forgatni kell, hol a bal, hol a jobb karral, hol meg mind a kettővel, míg csak meg nem telik a vizes hordó, a lajt. Ha sürü a vizhordás, hát bizony egy ember nem elég ehhez a mesterséghez, hanem kettő áll és vizet emel, egy pedig az ökrös szekérrel elviszi. Három ember munkája kell tehát, hogy a munka szapora legyen.
E leírás oly czélból készült, hogy kézzelfoghatólag mutassuk olvasóinknak, hogy mit jelent az, ha emberi munkát elektromos árammal lehet helyettesíteni. Ime ez is igen jó példája az elektromos áram oly felhasználásának, a hol három ember munkáját végzi el egy akkora motor, mint jókora dinnye, s ehhez még az a körülmény is járul, hogy fele annyi idő alatt. A költségről nem is szólva, mert az meg talán csak egy ötöde az emberi erőért fizetett munkadíjnak.
Ez a képünkön látható villamos hajtásu jármos kut valami nagy mezőgazdaságban van alkalmazásban. Ilyen ma már számos nagy gazdaságban található. A tanyán van egy megfelelően mértezett áramfejlesztő telep, s az elektromos áram el van vezetve a gazdaság minden olyan pontjára, a hol arra szükség van.
A kép baloldalán van egy oszlop, annak tetején egy kis mélyedés van vágva, ez vasajtóval van lezárva. Ebben a mélyedésben van a kontaktus, az elektromossági érintkező két sarok. Olyan, mint a lakószobában a falban lévő porczellátányér, a melyen két nyilás van, egyik a tevőleges, a másik a nemleges áramcsap részére. Ebbe a két nyilásba belehelyezik az érintkezési két csapot, a mely egy vezető zsinórral a hordozható motorral van összekötve. A motornak van egy kis hajtó tárcsája, erre ráhelyezik a hajtószíjat, ez a hajtószij a kutjárom fölött lévő szivattyu lenditő kerekére helyeződik, s ha az érintkezés megvan, a motor szalad, s addig huzza a vizet, a míg csak akarjuk.
A járomra azért van szükség, hogy a szivattyut a kellő magasságra lehessen elhelyezni, hogy ezáltal magasabb edényekbe is lehessen vizet eregetni. Ha az edény megtelt, a béres kiveszi a kontaktust a két nyilásból, megszólítja a két ökrét, s elindul velük a víz rendeltetési helyére. E mellett a munka mellett nyugodtan pipázhat is. Ha a kut kimerül, felkapja a motort és elviszi a másik kuthoz s ott dolgozik a csudás áram.
