November 19-én délelőtt, a mikor a magyar delegátusok összegyülekeztek a magyar minisztérium épületében, hogy meghallgassák azt a beszédet, a mellyel báró Láng Lajos elnök a delegátusok nevében a királyt üdvözölte, a magyar miniszterium előtt a botrányairól ismeretes politikus állatorvos, Szerdahelyi Henrik, ismét utczai botrányt rögtönzött, a miért a rendőrök azonnal le is tartóztatták.
Lukács László volt miniszterelnök gróf Serényi Béla társaságában automobilon érkezett a magyar miniszterium elé, a melynek környékéről a rendőrök még a járókelőket is elterelték. A minisztérium épületével szemben a Petrarka-utcza torkolatánál azonban mégis elég nagyszámú sokaság verődött össze a kiváncsi közönségből, a mely a magyar díszruhás urak fölvonulását látni akarta. A mikor Lukács László kiszállott a kocsiból és be akart lépni a magyar miniszterium kapuján, az utcza tulsó oldaláról egy fehér csomag repült feléje. A csomag az épület falát érte, körülbelül két méter magasságban és onnan hullott le az utcza kövezetére. A volt miniszterelnök az ütődés zajára föltekintett és mivel a falon tenyérnyi nagyságú helyen hiányzik a vakolat, azt hitte, hogy a falról most esett le egy darab vakolat és nyugodtan folytatta útját a négyes számu kapun át a miniszterium épületébe. Ugyanekkor az utcza tulsó oldalán Szerdahelyi állatorvos nevetve fölkiáltott:
- Ott van a marhasó, meg a kártya!
Az utczán semmi feltűnést nem keltett a dolog. Egy rendőr, a ki látta az esetet, azonnal karonfogta Szerdahelyit és a legudvariasabban így szólt hozzá:
- Bocsánatot kérek, sziveskedjék engem követni és ezzel el is vezette Szerdahelyit a Petrarka-utczán át. Az állatorvos készséggel követte a rendőrt, útközben azonban nagymennyiségü sót és apróra tépett tarokkártyadarabokat szórt ki az utcza kövezetére. Abban a csomagban, a melyet a falhoz vágott, szintén só és apróra tépett tarokkártya volt. A rendőrség egyelőre fogva tartotta Szerdahelyit, mert Bécsben hasonló utczai botrányok miatt már kétszer is elitélték és büntetésének kitöltése czéljából eddig még egyáltalán nem jelentkezett.
Egy bécsi tudósítás a következőképen állapítja meg hitelesen a Magyar Ház előtt történteket: Még mielőtt Lukács László kocsija a Magyar Ház elé érkezett, Szerdahelyi állatorvos egy papírzacskóból sót szórt a földre. Azután a papirzacskóban még megmaradt sót egy csomag kártyával együtt a falhoz vágta. Véletlenül épen abban a pillanatban érkezett oda Lukács László kocsija, őt azonban a dobás nem találta és nem is találhatta. Lukács László az esetet észre sem vette.