Közel nyolcz hete, hogy Gasteinben üdülő Bogdanovics Luczián karlóczai szerb patriarcha eltünt. Rokonai és a hivatalos hatóságok mindent megtettek felkutatására, de eredménytelenül; mindössze pár ruhafoszlányt találtak az Ache patak partján és arra következtettek, hogy a patriarcha a sebesfolyású hegyi patakba pusztult.
Az Ache vizének erős apadása arra indította Bogdanovics partiarcha sógorát, dr. Vaszilijevics Emilt, hogy újból kerestesse az eltünt egyházfejedelem holttestét. Okt. 26-án, vasárnap reggel új expediczió indult el, vele ment Wallner holgasteini járásbíró, a badgasteini fürdőigazgatóság két hivatalnoka és Schneider János csendőrmester.
Az expediczió mindenütt követte az Ache folyását, a községekben tudakozódott, nem láttak-e felbukkanni holttestet s így jutott el Klammsteinba. Ekkor már délután egy óra volt. A kutatásban kifáradva, az expediczió tagjai ebédelni mentek, a csendőrjárásőrmester ellenben elvált a társaságtól és egyedül indult útnak.
Félkettőkor Schneider János az Ache egy kis hídjához ért, a hol örvénye van a víznek. A kétágú hídláb alatt a czölöpökbe akadt emberi holttestet látott. – A holttest egészen össze volt zsugorodva. Schneider belegázolt a vizbe és egymaga kiemelte a holltestet. Teljesen mezittelen volt és csodálatosképen még nem oszlott föl, a mi annak tulajdonítható, hogy az Ache vize csak nem jéghideg.
De a holttestről hiányzott a fej, csak az alsó állkapcsa maradt meg, az is rettenetesen összetörve. A rohanó patak árja a sziklához sodorta a holttestet, darabokra zúzta fejét s lefosztotta róla a ruhát. Az egyik lábon azonban még megvolt a fűzős, magas czipő. A csendőrmester megnézte a czipő fülét s annak magyar nyelvű czégfelirásáról mindjárt biztosra vette, hogy a holtest a patriarcháé.
A híd lábánál a partra tette a holttestet s épen futvást akart az expediczió tagjai után menni, mikor azok megérkeztek. Velük volt Bogdanovics patriárcha sógora is, a ki a megmaradt állkapocsban levő arany plombokról ismerte fel szerencsétlen rokonát. Az egykor selymes hosszú szakáll csapzottan borította a patriárcha zúzott állát.
A kutatás eredményéről dr. Vaszilievics azonnal értesítette a magyar miniszterelnökséget, a karlóczai szerb egyházi hatóságokat és dr. Bogdanovics Milost, az elhunyt patriárcha fivérét. A holttestet hétfőn reggel kocsin Bad-Gasteinba vitték, a hol elvégezték a törvényszéki bonczolást.
Bécsből a szerb egyházközség lelkésze, Misics, 27-én reggel Gasteinba utazott s magával vitte a szomorúvégű egyházfejedelem főpapi ornátusát. Ezt Karlóczáról küldték fel a szerb egyházközségnek, hogy ha feltalálják a patriárcha holttestét, öltöztessék fel s úgy tegyék koporsóba. A bécsi szerb egyházközség Gasteinből Bécsbe hozatja Bogdanovics tetemét, felravataloztatja s fényes egyházi ünnepség után szállítja Karlóczára.
Karlóczán, komor harangzúgás hirdeti, hogy megtalálták Bogdanovics patriárcha holttestét. A patriarchátusi palotán, a templomokon, a kongresszusi palotán és más középületeken, valamint számos magánházon fekete zászló leng. A lakosságon általános mély részvét és megindultság vett erőt. Gruics püspök adminisztrátort, a ki egyházmegyéjében tartózkodik, valamint a többi püspököket táviratilag értesítették. Külön küldöttség Gasteinba utazott, hogy a patriarcha holtestét beszentelje és idehozza, a hol ünnepélyesen eltemetik. A temetés valószinüleg vasárnap, november 2-án lesz.
Joannovics kormánybiztos az éjszaka Budapestről ideérkezett, hogy a metropoliai vagyon leltározását folytassa. A patriárcha holttestének megtalálása következtében a folyamatba tett ediktumi eljárás tárgytalanná vált és a kongresszus előmunkálatai immár sürgősen megtehetők.