|
Művészek munkában - Látogatás a nagybányai és szolnoki művésztelepeken
Visszatérés a természethez: minden idők és korok művészetének ez az annyiszor felszentelt, megihletett - néha cserbenhagyott - jelszava, ujjongva hódol neked ismét az egész magyar művészet!
Vizek mentén, a hol fény és árnyék játéka jobban egybeolvad: száz és száz kéz idegein át fut vászonra, rajzlapra mindaz, a mit a művészi meglátás össze tud foglalni, elsurranó impressziókból meg tud fogni, vagy lassú és tartós megfigyelés eredménye gyanánt le tud magának szűrni. Csak az utolsó évtizedben is, a hogy Gauguin és Cézanne kimondották az új igét (pedig az is a természet szava volt!), hányszor fordítottak hátat művészeink a természetnek, a míg azután az onnét eltávolodó út ismét visszavezette őket hozzá. Hogy az egyik stílust keres a természet felkínálkozásában, formák vagy színek hangsulyozását, a másik kontúrokban igyekszik érzékelhetővé tenni művészi nyelvét, a harmadik, hogy Nagybánya gyönyörű bérczes vidékei vonzzák, a tiszaparti Szolnok füzes karaktere, síksága, vagy a kecskeméti vidék sajátos szépsége érdekli-e: a magyar művészet és művészek valami csodásan szép harmóniában együtt élnek ismét a természettel. E napokban a nagybányai és szolnoki festőkolóniát látogattam meg.
Mily nagyszerű, érdekes és komoly munka folyik ezeken a művész-telepeken. Nagybányának már műtörténelmi múltja és sok-sok tradicziója van! Nagyszerű múlt ez a magyar művészet történetében. Tizenöt év múlt el azóta, hogy a Münchenből hazatért magyar művészek egy nagyobb csoportja letelepedett ezen a gyönyörű vidéken, hogy Hollósy Simon mester évről-évre megjelent itt tanítványaival. A tanítványokból ma már mesterek lettek, a kik a többi kolóniákon irányítják a fiatal művészeket és tanítványokat. Tizenöt év emlékét örökíti meg a napokban Nagybánya városa azzal a nagyszabású kiállítással, a melyet az új művésziskola és a többi műtermek helyiségeiben rendez. Ezzel akarja dokumentálni, hogy Nágybánya neve mit jelent a magyar művészet újabb történetében. Rengeteg sok kép, rajz kerül itt kiállításra: a ki tizenöt év alatt megfordult, dolgozott Nagybányán, részt vehet ezen a kiállításon. Ez a kiállítás különben egészen lefoglalja most a nagybányai művészeket, csak az iskolában folyik a munka. Hosszú időkön át egy nagy pajtaszerű csűr volt a „szabad iskola”. Itt ülték-állták körül a modellt a növendékek, itt folyt a korrigálás s ha az eső megeredt, be kellett vonulni a csűr előtt lévő kis dombról a pajtába s várni, míg kiragyogott a nap a hegyek mögül. Ma már hatalmas, tágas közös műterem áll a tanítványok rendelkezésére – hatvannál többen voltak a múlt évben a kolonián – s külön műtermek, a melyeket Nagybánya városa építtetett a múlt évben.
De az igazi modell Nagybányán maga a természet, ez a csodálatosan szép kárpit, a melynél szebbet alig találunk Magyarországon. Mennyi szépséget, változatosságot nyújt ez a művészi szemnek, meglátásnak! Nagybányán azonban már nemcsak a művészet. Hanem maguk a művészek is rég – polgárjogot szereztek. Már nemcsak művészek, hanem nagybányaiak ( ezt a kedvesen furcsa megkülönböztetést ott hallottam). Lehet sokfélekép kommentálni! Szolnokon a hol egyszer Pettenkofen festegette tájképeit, ma valóságos kis művész tábor tanyázik: „Öregek és fiatalok.” Az öregek a törzslakók, a fiatalok azok, a kik csak ideiglenesen jönnek ide, közöttük a budapesti Képzőművészeti Főiskola huszonöt növendéke – ennyien vannak az idén. Az elkülönített kis kolonián csupa jókedv, mosolygás és munkakedv. Tele mindegyik műterem lakóval és – már képekkel is. Lehet itt is pingálni a körülzárt udvaron, de az egész Szolnok vidéke a Tisza mente, a sok füzes – mind pikturának való. Reggeltől estig dolgozik itt mindenki; jó példával kell előljárni az „öregeknek” – a főiskolai növendékek okulására, a kiket a nyári hónapokban tanulni küldenek oda. Fényes, Szlányi és Zombory a „mesterek”. Hogy mennyire szigorúan veszik a tanítást, a fegyelmet, csak el kell olvasni azt az ügyrendet, a mely huszonhat pontban írja elő, hogy mit – szabad és kell csinálni a tanítványoknak.
A mult évi első, jelentéktelenebb kísérlet után az idei nyári-kurzus már igen szép eredménynyekkel bíztat. Hogy ennek az újításnak milyen mélyen rejlő jelentősége van szinte kiszámíthatatlan. Az iskola termeiből a szabad természetbe kerülnek ki még a tanulási években itt nem csupán a tudásuk bővül, hanem művészi fejlődésük, felfogásuk és szellemük megkapja azt a helyes irányt, a mely alapja lesz egész művészetünknek. A tanítványokat különben a szolnoki művészeti egyesület nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatásban is részesíti. A tanítótanárok három külön csoportban korrigálnak. Fényes Adolf a figurális, Szlányi Lajos a tájkép és Zombory Lajos az állat tájkép-festét „tanfolyamában” tanít. Legtöbb baja van Zombory mesternek, a kinek nemcsak az állatképfestéshez kell értenie, hanem – az állatokhoz is! Lippich István telepigazgatóval együtt ő gondoskodik az állatok „beszerzéséről”. Ló, borju, tehén, birka, ökör váltakozva „áll modelt” a tanítványoknak. Felette komoly művészi jelentősége van ennek az állatfestési oktatásnak; nálunk ez az első eset, hogy tanítványok ily értelemben, szabadban festenek állatmodellek után. A szolnoki telepen dolgozó növendékek dolgaiból egyébként a tanfolyam végeztével külön kiállítást fognak rendezni. Iván Ede. |