Alma Tadema - 1836-1912

A múlt heten elhunyt hollandiai származású angollá vált festő a művészet iránt érdeklődő közönségünknek jó ismerőse volt. Képei, különösen azok, melyeknek tárgyát az ó-kori életből merítette, évek hosszu során át a legkedveltebb díszei voltak az európai, de különösen a német folyóiratoknak.

Másolatokban és fényképekben számtalan példányban terjedtek el és a nagyközönség művésziesebb faldíszt kereső részénél segítettek kiszorítani az olajnyomatokat s még ma is szerfelett keresett czikkek úgynevezett műkereskedéseinkben, hol a középosztály attól az aggodalmától siet szabadulni, hogy mivel díszítse lakásának üresen maradt falait.

Alma Tadema is ugyanolyan sorsot élt meg, mint Meissonnier, mint Piloty, mint a történelmi festészet művelői általában. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a legnagyobb lelkesedést váltotta ki művészetével, de új idők, új generácziók jöttek, melyek kételkedni kezdtek benne, sőt jöttek olyanok is, melyek teljesen meg is tagadták.

Ámde bármilyen erős támadások érték is művészetét, azt a kapcsolatot, mely a nagyközönség és közte fennállott, legfeljebb meglazítani tudták, de széttépni teljesen nem, a minek abban kell okát keresnünk, hogy festészetének voltak oly értékes tulajdonságai is, melyek megkülönböztetik őt a történelmi festőknek mai nap nem túlságosan megbecsült seregétől.

Tulajdonképen hollandi származású volt, csak harmincnégy éves korában, 1870-ben költözött végképen Angliába, hol már addig is nagy sikerei voltak. Új hazájában egyik legjellemzőbb kifejezésre juttatójává vált annak a korszellemnek, mely a társadalmat áthatotta, annak a typikusan angolszász történelmi felfogásnak, azoknak a művészeti törvényeknek, melyek még ma is oly mélyen gyökereznek az angol középosztály lelkében.

Első művészi kiképzését Antwerpenben Hendrik Leys alatt nyerte. Itt tanulta meg a virtuóz anyagfestésnek első elemeit és itt sajátította el a történelmi festésnek zsánerképszerű irányát. Egész életében irányadó maradt e két dolog művészetében. Évről-évre bámulatosabb hűséggel tudta utánozni olajfestékkel a márványt, a selymet, az arany csillogását.

Azokat a nagy thémákat pedig, melyeknek czime néha két három sorra terjedt ki, gondosan kerülte, az ő képeihez nem volt szükség több oldalnyi nyomtatott magyarázatra, nem kellett alájuk hatvan-hetven számmal és kisebbitett körvonallal ellátott táblácskát függeszteni, hogy a kép valóságos tartalmát és ennek következtében remélt művészi értékét felismerjük.

---

Rendszerint valami egyszerű thémát ábrázoltak: Catullust Lesbiánál, Pheidiást munka közben, Sapphot, fürdő rabszolganőket, Homerost olvasó társaságot, tavaszi ünnepet, azaz olyan fajta tárgyaik voltak, melyeknél a czim nem volt oly szerfelett fontos mint a kortársak képein. Bátran el is lehet hagyni őket és Alma Tadema képei nem veszítenek el velük mindent.

Rendszerint kevés alak van rajtuk, kellemesen és nyugodtan elrendezve. Már ez is nagy előnye a korabeli históriafestők felett. Kompozicziói első pillanatra áttekinthetők, nem kell hosszú ideig fejünket törnünk a kép felett. Egy szép fiatal nő lantot tart kezében, vele szemben négy-öt hozzá hasonló, állva, ülve hallgatja a játékot, vagy egy szép fiatal férfi lelkesen olvas két-három szép, fiatal nőnek és férfinak egy papyrustekercsről -az első kép Sappho, a másik a felolvasás Homerosból.

Azokból az előnyökből, melyeket a maga ideje legtöbbre becsült, mai nap legkevésbbé archeológiai tudása imponál nekünk. A XIX. század történelmi festészete nemcsak művészet volt, hanem tudomány is, sőt legtöbbször inkább csak tudomány. A századnak bámulatos ásatásai. Pompeji, a görög vázák az ó-kori életnek majdnem minden külső oldalát napfényre hozták.

E kor festője nem volt már oly naiv, hogy a maga korának külsejébe öltöztette volna thémáit - a mint azt az olasz festészet tette, de oly merész sem volt, hogy művészi álmokat adjon ott, hol ismert volt már a kézzelfogható valóság. Ez volt az az idő, midőn a középiskolai oktatásba bevonult az ó-kori reáliák tanítása, hogyan maradhatott volna el hát a külsőségek pontos ábrázolása a festészetből: de mai nap - hiába, inkább művészeti értékeket keresünk, a nagy archeológiai tudás nem köt le Alma Tadema képein.

Viszont azonban azt mi nem írjuk terhére, a miért pedig szerfelett heves támadások érték, hogy bármily hű is a külső mez, mégsem görögöket hanem angolokat festett. Ez utóvégre is, közömbös dolog. De ha közömbös is kétségtelenül igaz. Ezek a szenvedélytelen, előkelő szép alakok, még ha napbarnítottak is, még ha fekete is a hajuk, csak angol gentleman-ek és ladyk, kik ó-kori mezbe öltöztek, hogy valami élőképes előadáson fellépjenek.

Alma Tadema ó-kori képein nem ég a déli fajú népek szenvedélyes érzékisége, hiányoznak a természetnek az emberi élet legkisebb részére is kiható ellentétei. Azt a nyugodt könyv-hellenizmust ábrázolják, mely valójában sohasem volt meg, csak az angol tudósok előkelő nyugodt temperamentumából szűrődött le még mai nap is híres könyveikbe.