Amerika az óriási arányok hazája; és mi szegény, kicsinyes európaiak egészen hozzá vagyunk már szokva, hogy az Ujvilágról az egyenes lehetetlenséget is elhigyjük. Az a hivatalos statisztika azonban, a melyet Newyork város tanácsa most december elején kiadott a város fejlődéséről, szinte még a lehetetlenségek határát is meghaladja.
Megtudjuk például ebből a statisztikából, hogy Newyorkban a napnak minden negyven percében egy uj ház készül el és hogy minden newyorki épület negyvenpercenként 1500 koronával emelkedik értékbe. Ezt az óriási épitkezési lázt természetesen csak a lakosság rohamos szaporodása teszi érthetővé. Newyork lakossága ugyanis havonta tizenhétezer lélekkel szaporodik. Newyork összes ingatlanainak értékét a hivatalos statisztika két milliárd nyolcszázhatvanegy millió dollárra becsüli. Ez a hajmeresztő szám meghaladja a missiszipitől nyugatra eső összes amerikai államok ingatlanainak értékét együttvéve.
Ezek után a tételek után elképzelhető a város háztartási költségvetése is.
Newyork évi gázszámlája például harminckét millió dollárt tesz ki. A villanyvilágitás azonban ezenkivül még huszonöt millió dollárt emészt föl. Magánosok, tehát, lakások és üzlethelyiségek világitására esténként százötvenhétezer dollárt adnak ki, ami egy esztendőre körülbelül majdnem ötvenhét milliót jelent.
A nap minden negyedik percére átlag egy születés és minden hetedikre egy halálozás esik; minden tizedik percre pedig egy házasság. A születések száma tehát naponta ezerhatszázhatvanhattal haladja meg a halálozások számát. A város lakoságának száma ma: öt millió kétszázezer lélek. Ennek az óriási embertömegnek a város belterületén nyolcvankét villamos vasut, harminckét gőzvasut, és egy hatalmas omnibustársaság áll rendelkezésére. Ezek a közlekedési alkalmatosságok évenként ezerhatszázmillió utas szállitását látják el és évi jegyforgalmuk átlag hetvennyolc millió dollárt tesz ki.
Newyork ez ez idő szerint a világ második legnagyobb városa, de fejlődése olyan rohamos, hogy nagyon is látható időn belül tul fogja szárnyalni Londont. Iparára nézve már ma is tulszárnyalta, a mennyiben a város területén lévő gyárak évenként két milliárd értékü árut termelnek. Ezt a horibilis munkát pedig több mint hétszázezer munkás végzi el.
Nem érdektelen az sem, hogy mekkora ennek az óriási városnak az adósága. Newyork adósága a hivatalos kimutatás szerint: egy milliárd harminchat millió nyolcszáztizenegyezer hétszáztizenhat dollár és 31 cent. Tehát majdnem annyi, mint a mennyi az egész Német birodalom államadósága.