Szinházi kudarczok

A Vigszinház egymásután két eredeti darabot mutatott be. Pásztor Árpádtól Innocentet, Hegedüs Sándortól A kalandort. Innocentben a szerző szinte vakmerően novellisztikus formát ád darabjában. Az első fölvonás első jelenlétében egy utazó megjelenik egy mandzsuriai vendéglőben, bemegy szobájába és nyomban agyonlövi magát.

A következőkben azután lejátszódik előttünk az öngyilkos története, mely őt az öngyilkosságig vitte. Ez a történet a következő. Az öngyilkos külföldről hazatért Magyarországba és egy gyönyörű fiatal leányt hozott magával, kit mint apa fölnevel. Itthon azután szeretőjévé teszi a leányt és kártyázik, hogy eltarthassa. De elkártyázza egész pénzét.

Ekkor a leány megszökik tőle és elmegy Nizzába. Ott egy igen finom öreg úrhoz csatlakozik, a ki úrias életet biztosít neki. Az öngyilkos elmegy Nizzába és rimánkodik a leánynak, hogy térjen vissza hozzá. Mikor a leány elutasítja, elmegy Mandzsuriába, agyonlövi magát. Ez a történet nagyon kigondoltnak tetszik nekünk. Se a férfiú, se a leány lelkébe nem tudunk igazán bepillantani.

A nő hallatlanul gonosz, elvetemedett, de talán csak a végett, hogy a férfiú ily nyomorult sorsra jusson. A férfi pedig oly erőtlen és asszonyos, hogy a nő rajta mutathassa és kipróbálhassa gonoszságát. Minden nagy fordulatot előtt véletlennek érzem a fordulatot. Így tett ez meg az, de tehette volna az ellenkezőt. A leány szeretője lett a férfiúnak, de maradhatott volna tiszta, illetőleg a férfiú ellenállhatott volna.

A leány ocsmányúl viselkedik, de fölébredhetett volna a lelkiismerete. Szökése után a férfiú mindjárt agyonlőhette volna magát, de végkép le is mondhatott volna a nőről. Miért kellett Mandzsuriában mennie agyonlőni magát? Játszhatott volna egy milliót, visszavehette volna a leányt és azután elkergette volna, stb.

A novella megengedheti magának a tények ilyetén elmondását, a dráma formája sokkal szigorúbb. A szerző néha meglep bennünket a dialogus művészi fordulataival, látszik, hogy író és szereti művészetét, de sem a karakterek rajza, sem a cselekvény vitele nem drámai biztosságú. Se Hegedüsnek, se Varsányi Irénnek, a darab protagonistáinak nem tudott a szerző igazi szerepeket írni.

---

Hegedűs Sándor se találta meg A kalandorban a dráma formáját. Ha Pásztor női szörnyeteget hozott szinpadra, Hegedüs Sándor oly férfi, rongy, semmiházi, aljas embert gondolt ki, hogy bámulni kell a bátorságát. Ily embert nem lehet megtűrni még a szinpadon sem. Ehhez képest még Jago is csak nyomorult inas. Hogy a szerző nem látta, hogy ilyes valami lehetetlen, annak a bizonysága, hogy ő is csak kigondolja alakjait, hogy nincs eleven érintkezése a színpaddal, hogy nem látja a maga alakjait.

Ez a férfiú ugyanis egy előkelő úri nőnek, a ki őt szereti, szerelmes leveleit eladja valakinek, a ki ezt az előkelő úri nőt szintén szereti és ilyeténmódon akarja hatalmába keríteni. Miért akarja ez a „gentleman” ezeket a leveleket eladni? Mert a kártyán nem kevesebbet, mint 35,000 fontot vesztett. A szerző valóban nem fukarkodik pénz dolgában.

Az illető egyébiránt foglalkozására nézve pinczér, ki előkelő nevet vett föl, hogy a társaságában belopózhassék. A darab vége az, hogy az említett úri nő agyonlövi a pinczért. Hegedüs Sándort úgy ismerjük, mint tehetséges, művelt, tanult írót, kinek érdekes rajzai, novellái, tanulmányai vannak. De a dráma formája, mint ebből a műből is kiteszik, eddig megtagadtatott tőle.

Vannak drámai gondolatai, ámbár ebben a műben még az sincs, de ő nem látja alakjait, nem objektiválja őket. Igen érdekesen meg lehet pl. figyelni ebben a darabjában, hogy a hol személyei csak egyszerűen beszélgetnek, igen jó dialógust sző; mihelyt azonban a cselekvény hajóját bocsátja a dialógus vizére, azonnal zátonyra jut.

Személyei akkor lehetetlenségeket mondanak és tesznek. Azok nem tettek neki jó szolgálatot, a kik ép ezt a darabját hozták szinre, ily gyönge darabot, tudtunkkal, még eddig nem írt. A melyet a Nemzeti Szinház előadott, annak legalább az alapgondolata volt értékes. Micsoda mulatság lehet az, szörnyembereket kigondolni, a kik lehetetlen dolgokat mondanak és tesznek? Ez nem realizmus, mint a szerző talán gondolja, hanem teljes és tökéletes irrealizmus.

Alexander Bernát.