Az astrophotographia fejlődése az utolsó negyedszázad alatt

Az utolsó huszonöt évben a photographiai módszereket oly nagy sikerrel alkalmazzák a csillagászat minden ágában, hogy ezek ma már nemcsak az astrophysikának legfontosabb segédeszközei, hanem a stellarastronomiában is korszakot alkotó jelentőségre tettek szert, noha két évtizeddel ezelőtt még azt hitték, hogy e téren a photographia sikerrel nem alkalmazható.

A photographiának stellarastronomiai czélokra való széleskörű alkalmazása a párisi csillagvizsgálón 1887-ben tartott nemzetközi csillagászati conferentia határozata folytán indult meg azáltal, hogy olyan égi térképeknek photographiai úton való előállítását határozták akkor el, melyeken még a tizenegyedrendű csillagok is rajta legyenek.

A terv keresztülvitelére tizennyolcz csillagvizsgáló vállalkozott, melyek a munka egyöntetűsége czéljából ugyanolyan típusú távcsövekkel szereltettek fel. Ezen úgynevezett normáltávcsövek segélyével készült felvételek mindegyikén az ég négy négyzetfoknyi területe van s így minden lemez az égboltozat 10,313-ad részének képét adja.

Mint minden csillagkatalogusnak adatai, úgy ezé is pontatlanná válnak idővel, mivel a csillagok saját mozgását még eléggé jól nem ismerjük. A katalogus rendeltetése ezért első sorban is a csillagpositiók változásának pontos megállapításához egységes alapot nyújtani. Ezért a munkát egy félszázad, vagy egy század mulva ismételni kell s akkor majd a két katalogus adatainak összehasonlitása fogja adni a bennök foglalt csillagok positioinak százados változását.

Egy másik, bár kisebb keretben mozgó vállalkozást nyolcz évvel ezelőtt indított meg Wolf és Palisa, kik olyan térképek előállításán dolgoztak, melyeket kis bolygók megfigyelése közben használunk. A kis bolygók számának rohamos emelkedésével a bolygómegfigyelők igen nehéz helyzetbe jutottak. Munkájuk megkönnyítésére ugyanis kénytelenek a bolygó környékéről térképet rajzolni, hogy a bolygót könnyüszerrel követhessék s helyzetváltozását megállapíthassák. Ez a munka azonban sokszor hiábavaló fáradozásnak bizonyult, mivel némely planetoidának oly nagy a saját mozgása, hogy az előző napra rajzolt térkép a következőre már nem használható.

A Wolf-Palisa-féle ekliptikális térképek tisztán a megfigyelő munkájának megkönnyítésére szolgálnak. Az astrophotographia így a régebbi mérőcsillagászatnak, a stellarastronomiának fontos segédeszközévé szegődött, noha még egy negyedszázaddal ezelőtt azt hitték, hogy csak a physikai csillagászatban, mely legjelentősebb eredményeit egyesegyedül a photographiai módszereknek köszönheti, alkalmazható sikerrel.

A legtöbb földi fényforrás, valamint a Nap és a csillagok színképei vonalainak hullámhosszúságai a lehető legnagyobb exactsággal a photographi segélyével állapíttattak meg, a csillagok színképében előforduló változások pontos megismeréséhez pedig egyenesen a photographikus módszerek vezettek.

Míg a csillagok radiális sebességének visualis úton való meghatározása húsz angol mérföldnyi értékig eltérő eredményekhez vezettek, addig a photographikus módszerek eredményei néhány tizedkilométernyi értékig egyeznek. Az üstökösök színképének visualis megfigyelése néhány szénhydrogenvonal hullámhosszát adják, az üstökös spectrum photographiai rögzítése meg azt mutatja, hogy az üstökösökben a szénhydrogeneken kívül még más anyag is van, sőt hogy egyes üstökösökben szénvegyületek nem is fordulnak elő.

Nemrég mutatták ki, hogy a napfoltok alkotórészét tytanoxid, calcium- és magnesyumhydridok is képezik s mivel e vegyületek csak alacsony hőmérséklet mellett lehetségesek, a napfoltokban való előfordulásukból ezek relative alacsony hőmérsékletére lehet következtetni.

---

Hogy az állócsillagokban kén, nitrogen, silicium és szén fordul elő, azt a legutolsó évtizedben ismertük fel. A ködfoltok alakjának tanulmányozása egyedül csakis a photographiai úton történhetik. A csillaghalmazok pontos alakjáról, a bennök lévő csillagok sűrűségének eloszlásáról helyes fogalmat sem alkothatnának maguknak a photographia nélkül. Holdunk topographiai megfigyelését holdfelvételekkel kényelmesen végezhetjük, a sarki fény színképének ismeretéhez a photographia segélyével férkőztünk. Újabban a változó csillagok fényváltozásának törvényszerűségét photographikus úton határozzák meg.

Ezek a megfigyelések, nem tekintve az, hogy pontosság tekintetében a legjobb visualis megfigyelésekkel versenyeznek, sok érdekes tünemény megismeréséhez is vezettek, a többi között ahhoz, hogy a Cephei typusú változók a fényváltozással paralelle színváltozást is mutatnak. A visualis megfigyeléseken alapuló fényességi csillagkatalogusoknak fontos kiegészítő részei lesznek a photographikus úton meghatározott fényességi adatok.

Ezt a fontos fényességi katalogust a göttingai és az ógyallai csillagvizsgálókon készítik s ez mint ilyen első lesz a maga nemében. Ez a photographikus úton készülő fényességi katalogus mindazon csillagoknak a photographiai fényességét fogja adni, melyeknek visualis fényességét a potsdami fényességi katalogus adja.