Cséplőmunkások

Az utolsó három esztendőben az országnak úgyszólván minden részében állandó volt a panasz a miatt, hogy sem a csépeltető gazdák, sem a cséplőtulajdonosok nem tudják, hogy hol kell a cséplőmunkásokat biztosítani. Maguk a cséplőmunkások sem tudták, hogyha baleset éri őket, honnan várják a segélyt.

A törvény úgy szólt, hogy a cséplőmunkásokat a cséplőgép tulajdonosának az Országos Gazdasági Munkás és cseléd segélypénztárnál kell biztosítani, de az ipari munkások biztosítására szolgáló kerületi munkásbiztosító pénztárak is adtak ki olyan hirdetményeket és felszólításokat, a melyekben maguknak követelték a biztosítást. Büntetésekkel fenyegetődztek, s ennek a huza-vonának csak az érdekeltek itták meg a levét.

A segélypénztárra vonatkozó legújabb törvény: az 1912. évi VIII. t.-cz. ezt a bizonytalanságot teljesen megszüntette. Abból indult ki, hogy a ki iparos, az akárkinek teljesít is szolgálatot, tartozzék az ipari munkások biztosítása alá a kerületi munkásbiztosító pénztárakhoz; de a ki gazdasági munkás, akárkinek teljesíti is a gazdasági munkát, tartozik a gazdasági munkások számára felállított segélypénztár biztosításába. Ez az igazság.

Az új törvény félre nem magyarázható módon világosan kimondja, hogy minden gazdasági gép tulajdonosa bárminő gazdasági gépe mellett alkalmazott összes munkásokat még abban az esetben is az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztárnál köteles biztosítani, ha gépével nem a saját gazdaságában, hanem csak mint vállalkozó, másnak gazdaságában végeztet munkát.

Csupán a vizsgázott gépészekre, vagyis, a mint az iparfelügyelők hivatalosan nevezik: a képesített gépkezelőkre nézve tesz az új törvény kivételt, a kikre nézve kimondja, hogy azokat jövőre minden esetben a kerületi munkásbiztosító pénztáraknál kell tehát biztosítani.

Ez azokból, amiket előbb elmondtunk, világosan következik, mert azt a gépészt, a ki letette a gépészek vizsgáját, s a gépet nemcsak akkor fűti és kezeli, a mikor a gép dolgozik, hanem a gépet ha elromlik meg is igazítja, azt valóban nem lehet másnak tekinteni, mint iparosnak, tehát az biztosítás tekintetében sem tartozhatik máshová, mint az iparosok közé.

De már vizsgázott, vagyis képesített fűtőt, még ha közönségesen gépésznek nevezik is, nem a kerületi munkásbiztosító pénztárnál, hanem a többi gazdasági gépmunkásokkal együtt az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztáraknál kell biztosítani.

Az új törvényfolyó évi márczius hó 1-én már életbe lépett, ettől a naptól kezdve tehát a kerületi munkásbiztosító pénztárak egyetlen egy cséplőgéptulajdonostól sem követelhetik, hogy a gazdasági gépmunkásaikat náluk biztosítsák. Az egyetlen, a kit oda kell bejelenteni, s a ki után oda kell a biztosítási díjat befizetni: a képesített gépkezelő.

A biztosítás egészben a gép tulajdonosának kötelessége, elannyira, hogy a biztosítás díját a munkások bérébe betudni, vagy annak megtérítésére a munkásokat kötelezni 200 koronáig való büntetés terhe alatt tilos.

Annyival inkább figyelmeztetünk minden gazdasági géptulajdonost, hogy ennek a törvényes biztosítási kötelességének minél előbb tegyen eleget, mert a biztosítás nem kerül többe, akár előbb, akár később teljesíti.

De ha munkába állítja a gépét, mielőtt biztosításról gondoskodott, akkor kihágást követ el és 100 koronáig megbüntetik, tőle az elmulasztott biztosítás díját is behajtják, ezenfelül ha olyan gépmunkást ér baleset, a ki biztosítva nem volt, az ilyen munkás balesete czimén a segélypénztártól segélyt nem lehet követelni, hanem ebben az esetben a sérült munkásnak, illetőleg örököseinek a gép tulajdonosa még akkor is, ha a baleset nem az ő hibájából következett be, ugyanolyan segélyeket tartozik a sajátjából fizetni, a minő a segélypénztárból kijár akkor, ha a biztosítás rendben van.