Történetek Liszt Ferencz gyermekkorából

Liszt Ferencz atyja testestül-lelkestül magyar ember volt, anyja osztrák származású nő, ennek ellenére azonban oly színmagyaros háztartást vezetett, hogy sok ősi magyar kuria urasszonya bátran mintául vehette volna, - habár magyar szó csak nagyon is szükségszerűen csendült meg a házban. Az apa szenvedélyes szeretettel foglalkozott a zenével.

Kifejlett technikával zongorázott, hegedült és gordonkázott, - pihenő perczeiben pedig a zeneművészet nagymestereinek életrajzát olvasgatta. Liszt Ádám nem tartozott a jelentéktelen dilettánsok közé. Tartalmas, költői kedélyű egyéniség volt, csak épen az az isteni szikra hiányzott a lelkéből, mely szétpattantani tudja a közepesség bilincseit…

Ferencz fia tőle örökölte a zene szenvedélyes szeretetét, anyjától pedig a nüanszirozott finom kedélyt, a mások iránt való szeretetet és főleg a vallásosságot. Ezek az értékes lelki tulajdonságok adták meg későbben hatalmas egyéniségének varázsos vonzóerejét, súlyát és állandó karakterisztikumát.

Mindezek a jellemvonások már a lánglelkű gyermekkedélyben is érezhetővé váltak s rohamosan öntudatos kifejezésre jutottak. Liszt Ferencz merészen törtető szellemi fejlődése mellett több éven át jelentékenyen háttérbe szorult fizikai gyarapodása. Gyenge, törékeny szervezetű gyermek volt, a mi sok aggodalmas pillanatot szerzett a gondosan őrködő szülőknek.

Gyakran ismétlődő merevgörcsökben szenvedett s háromesztendős korában, a mikor ez a baj elementáris erővel lépett föl, egy ízben fakó arczczal teljes mozdulatlanságban pihent gyermekágyán s már a világosra festett parányi deszkakoporsó is elkészült számára, mert mindenki azt hitte, hogy a ragyogó tekintetű gyermek utolsó órája elérkezett.

A doborjáni napló szerint mintegy hat éves koráig betegeskedett, de ezután úgy szellemileg, mint testileg bámulatos gyorsasággal fejlődött, megizmosodott. Liszt Ferencz zenei képességeinek első erőteljesebb megnyilatkozása mintegy hat éves korában vált pontosan észlelhetővé. Az apa egy alkalommal Ries egyik szonátáját játszotta.

---

A zseniális lelkű gyermek ott ült az apa mellett s élénktűzű tekintetén meglátszott, mint sugárzik át szívén-lelkén a zenedarab minden hanghulláma. A mikor véget ért a játék, szó nélkül kifutott a szobából a kertbe, néhányszor eldalolta a Ries-szonáta alaptémáját s a mikor emlékezetből restaurálta az egészet visszament, odaállott az apja elé s így szólott :

„Édes apám, hallgassa meg, el tudom énekelni az egész Ries-szonátát, a mit az imént játszott…” Az apa örömmel és nagy csodálkozással hallgatta az alig hatesztendős gyermek első szereplését, a ki csaknem hibátlanul tudta elénekelni a nehéz zenemű minden részletét. A fogékony lelkű gyermek szokatlan mohósággal szívta magába a zeneművészet minden áramlatát.

Finom idegzetét élénk mozgásba hozta a zenei hangok harmóniája s gazdag érzésű szívének mélységeiben bensőséges kifejezésre jutott minden hang, mely a művészet berkeiből csendült feléje. Liszt Ferencz egy-két esztendő alatt annyira fejlődött, hogy korával semmiképen össze nem egyeztethető művészi készültsége az apában és baráti környezetében a nyilvánosság előtt való szereplés gondolatát érlelte meg.

Mindössze nyolc esztendős volt, a mikor Sopronban egy jótékonyczélú hangverseny keretében először lépett a nyilvánosság dobogójára. Ries és Hummel konczertjeit s egy szabad ábrándot adott elő. A közönség megbűvölve állott a zenei rejtély előtt, mondja a korabeli feljegyzés. Csodás temperamentummal, kiforrott mesterek virtuozitására emlékeztető bravurral s valami kifejezhetetlen könnyedséggel játszott a gyermekművész, a ki már az első fellépésével a legmagasabb művészi szempontok helyes megértéséről tett tanúságot.

A hangverseny műértő és előkelő közönsége a váratlan és szokatlan impressziók hatása alatt, - szemtanuk állítása szerint – könnyezett a lelkesedéstől. Megilletődéssel fogadta a gyermekművész a nagyszerű és nem várt ünneplést az apjával egyetemben s a krónikás szavai szerint : kedves zavar és rózsás pír ült mindkettejük arczán.

A jelenlévő Esterházy herczeg megható szavakkal üdvözölte a csodagyermeket s elismerése jeléül ötven aranyat csúsztatott a picziny művészi kezekbe. Ez volt Liszt Ferencz első kitüntetése, dicsőségének első arany dokumentuma. A varázsos hatású soproni hangverseny, habár szigorú művész értelmében nem minősíthető zeneművészeti események, mégis magán viseli az élet mélységes mélyeiből egy váratlanul felbukkanó művészi tehetség bemutatkozásának ünnepi bélyegét – az örömnek s lelkesedésnek csodásan szép hangulatát.