Házunk gerendás ősi zug volt,
Zsalus szeme vén kertre nézett;
Falát, gerinczét lassan ette
A téli szél s a vén enyészet.

S a Halál opálos zöld szemével
Ott ült a ház bús pitvarában,
Gyilkos kegyetlen kedve tellett
A békés, szomorú kis családban.

S elvitt közülünk egyet-egyet
S a kert szomorúbb, csendesebb lett,
Szivem dobolt mint vén szakadt dob,
Ha a lélekharang már ujra csengett.

Ó a Halál szent vézna árnya
Nekem félelmes ismerősöm,
Ha nem járt minálunk még a nyáron,
Eljött tavaszszal vagy az őszön.

Igy teltem én meg félelemmel,
Semmit se váró néma gyászszal
S lelkem ritmus lüktetője
Harangkongás meg tompa gyászdal.

Verejtékes halálos ágyak,
Kormosra égett égimécsek,
Sötét üvegben digitális
Suttogva síró bús beszédek.

Gyermek lelkemre hályogot vont
S húsz év multán is sír a lelkem,
Ha eszembe jut e régi házban,
Mennyit sirtam, hányszor temettem.

Dutka Ákos