A Mikulás

Hogy jutott hozzá, hogy nem – azt nem tudhatjuk, – de bizonyos, hogy Miklós a gyermekvilág előtt a legnépszerűbb szent az egész kalendáriumban. Jövetelét örvendezve várják, mert Mikulás, ha jön, nem jön üres kézzel. Diót, mogyorót, almát, czukrot rejteget tarsolyában s nem fukarkodik vele, hanem kiosztogatja azoknak, a kikről tudja, hogy örömet szerez vele nekik.

Akárhova megy is, mindenütt alkalmazkodik az ottani viszonyokhoz. Falun egyszerű alakban, egyszerű ajándékokkal jelenik meg. Ajtó se nyílik, ablak se zörren, éjszaka mégis besurran a gyermekszobába, vigyáz, hogy a hosszú szakálláról lehulló hó fel ne ébressze az alvókat, nehéz csizmái kopogása meg ne ijessze őket.

Nagy csendesen, lopva csempészi az ablak párkányára, vagy az ágy mellé szépen kikészített czipőcskékbe ajándékait s aztán eltünik. Siet nagyon, mert töméntelen sok a dolga ezen az éjszakán, – aligha is győzné, ha nem volna ideje kipihenni magát utána egy egész esztendeig. A hány ház a faluban, mindbe betekint, de még a városokba is el kell jutnia, mert ott is vannak ám gyermekek, a kiknek ő jó barátja.

Itt azonban már fölhasználja, mint mondani szokás, a modern kor vivmányait, mert azok nélkül el se tudná végezni a dolgát annyi ezer meg ezer házban. Talán még villamoson is jár, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Legelsőben azonban, már egy-két héttel a nagy nap előtt, sorra járja a czukrászok, fűszerkereskedők, játékszeresek boltjait s letétbe helyezi náluk ajándékait: a csemegét, játékot, nagy vörösnyelvű fekete krampuszokat, melyek falun legfeljebb ha aszalt szilvából vannak összeróva, a városban azonban – a haladó kor kivánalmaihoz mérten – csokoládé a testük, vagy legalább is jóféle czukorka rejlik a puttonyokban.

Tréfás legény ám a Mikulás, nagyokat nevet rajta odafönn a menynyégben, ha elnézi, hogy egyik-másik kicsike megijed, talán sirva is fakad a gonosz képű krampusztól, hogy aztán annál jobban megörüljön, ha kitanúlja igazi mivoltát.

A boltokból aztán könnyű szerrel hazahozhatják a papák, mamák, kiki az ő csemetéiknek szánt ajándékot, mint ime, az a szép mama ott a képen. Igaz, a nagyobbacska gyerekek, a kik már iskolába is járnak, azt rebesgetik, hogy ez mind mese, nem kell benne hinni, de bizony jobban tudja ezt a papa meg a mama. S vigyázni is kell, hogy meg ne sértődjék a jó Mikulás, mert nem csupa tréfa ám az ő járáskelése, van benne komolyság is.

Ő t. i. a Jézuska előre küldött követe, a ki megtudakolja, ki viselte jól magát, ki nem, ki érdemel karácsonyra ajándékot, ki nem. Hát azért vigyázzon ki-ki magára, hogy rosz hirt ne vigyen róla! Hall ám ő mindent, ha nem látják is mindenütt. Némely házban azonban megmutatja magát teljes furcsa mivoltában, nagy csuhában, püspöksüveggel a fején, nagy kampós bottal a kezében.

Néha egy-egy ördög is van a kiséretében, azt mondják, azért, hogy elvigye, a ki rosz, de az igazat megvallva, mi még sohase láttuk, hogy elvitt volna valakit. Hanem a Mikulás, az jól kikérdezgeti, megimádkoztatja, dörmögő hangjával megfenyegeti a gyerekeket s aztán köd előttem, köd mögöttem, eltünik.