A király dr. Tőry Gusztáv államtitkári czímmel és jelleggel fölruházott miniszteri tanácsost igazságügyi miniszteri tanácsost igazságügyi államtitkárrá nevezte ki.
Az új államtitkár vasszorgalmával és páratlan munkabirással aránylag fiatalon emelkedett néhány év előtt a miniszteri tanácsosi állásba. Mint az igazságügyi nemzetközi bizottság vezetője a legkényesebb közjogi kérdésekben is sikerrel állta meg a helyét. Nagy része volt a katonai bűnvádi perrendtartás előkészítésében és közjogi sikereinket e téren első sorban neki köszönhetjük. Midőn államtitkári czimet nyert, átvette a törvényelőkészítő osztály vezetését és noha sajátos szakképzettsége a nemzetközi jog felé vonzotta, csakhamar otthonos a jogpolitika összes mozgató kérdéseiben.
Ettől az időtőt kezdve minden törvényjavaslat, minden vélemény, a mely az igazságügyminiszterium kohójából kikerült, magánviseli Tőry szorgos kezének a nyomát. Új állásában csak a czime változott. Állásának tartalma már régen államtitkári volt. És alig láthatunk a mai kor igazságügyi vezető államférfiai közt valakit, a ki erre az állásra jobban rátermett volna, olyant, a kit nyelvismerete, tudása és gyors gondolkodása a vezető szerepre inkább alkalmassá tenne.