A pókok fajtájából a legérdekesebb kis állatka a keresztespók, a mely erdőkben, mezőkön, kertekben, sőt sokszor egy-egy kertiház ajtajában is csodaszép köralaku hálót szó, a melynek átmérője 30-31 czentiméter is szokott lenni. Maga a kis állat 11 milliméter hosszu, a nőténye pedig 15-18 milliméteres. Keresztespóknak azért nevezik, mert golyóalaku sárgás-barna hátsó testén fehér foltok keresztezik egymást.

A keresztespóknak nyolcz szeme van, s ezeknek az elhelyezéséről is felismerhető. Négy szeme nyégyszögalakban a feje közepén van, kettő-kettő pedig oldalt van elhelyezve.
Hogyan készül az a szép háló, a melyet képünkön is láthatunk? A háló anyagát a pók belei között lévő mirigyek választják ki. Ez a folyadék a pók hátsótestén párosával elhelyezett szemölcsökön keresztül jut a levegőre, a hol nyomban erős fonallá keményedik.

A szemölcsök felülete olyan, mint a kefe; az apró sertésszálak csövek, a melyek a mirigyekből nyilnak. E finom csövecskékből a pók a szerint, a mint finomabb vagy durvább fonálra van szüksége, egyszerre többet vagy kevesebbet működésbe tud hozni izmai nyomásával. A megnyomott szemölcscsövecskékből folyadék szivárog ki, a mely, mint már emlitettük, a levegőn nyomban fonallá keményedik. Ezt a fonalat dolgozza fel azután a pók lábai karmaival a legváltozatosabb hálóvá.

Persze egy nagy hálóhoz sok nedvre van szükség. Ezért szomjas állat a pók és nagyon szereti a vizet. Ha jó koszton él a pók, akkor bőven van hálóhoz való nedve, ha rossz koszton él, akkor bőven van hálóhoz való nedve, ha rossz koszton él, akkor nagyon takarékosan kell bánnia a mirigynedvvel, mert a mit egyszer kiadott magából, annak többé nem veheti hasznát.
Néha egy-egy pókhálószálon lóg le a pók a faágról. Egyszerre csak megindul a szálon fölfelé, s a szál egyre kurtább lesz. Ilyenkor azt hinné az ember, hogy a pók visszanyeli a szálat a testébe.

De ez csak látszat. Egyszerűen felgombolyitja a szálat a lábaira és magával viszi.
Ha már most kiszemelte magának a keresztespók azt a helyet, a hol hálót fog szőni, pl. két fatörzs között, akkor először is egy vizszintes erős szállal köti össze a két fatörzset. Nem egyszer ugy, hogy az egyik törzsre erősitett szálon elkezd himbálózni addig, a mig áltendül a másik törzsre, a hol aztán a fa kérgéhez tapasztja a fonál másik végét.

Ha megvan ez a kifeszitett alapkötél, akkor szabálytalan sokszög alakjában megcsinálja a pók a háló külső keretét. Azután átmérőket huz, a melyek egy középpontban metszik egymást. Legvégül szövi a sugarakra a köröket. A háló közepén körülbelül akkora területen, a mekkorát a pók kinyujtott lábaival elfoglal, finom csomócskákkal rakja tele a háló fonalait. Ezek a csomócskák ragadósak, enyvesek, hogy a zsákmány beléjük tapadhasson.

Egy rendes pókhálóhoz körülbelül 120.000 ilyen enyves csöppecskét használ fel a pók, a mely rendkivül ügyesen szaladgál ide-oda a háló sugarain, de maga sohasem bonyolódik bele a hálóba, mert fésüs lábkarmaival ér csak a háló szövetéhez.

Ha elkészült a háló, mozdulatlanul ül a keresztespók a háló középpontján, mind a nyolcz lábát kinyujtva, hogy minden irányban nyomban megérezze a háló legkisebb rezdülését. Igy várja a véletlen szerencsét.

Mihelyt egy áldozat, ha még oly nagy és erős is, mint például a sáska, beleröppen a hálóba és az első rángatózásra ki nem szabadul, a pók hátat fordít a zsákmánynak s egyszerre megnyomja mind a hat szemölcsét, amelyek lyukasak, mint a szita. Az összes nyilásokon egyszerre tódul ki a folyadék, a mely a levegőn nyomban ragadós fonallá keményedik. A pók két hátsólábával villámgyorsan legyezőalaku hálóvá szövi e szálakat, s miközben ugyancsak két hátsó lábával ide-oda forgatja az áldozatot, hamarosan belecsavarja teljesen ebbe a pókháló szemfödőbe.

Ha már nem mozog az áldozat, a pók többször is beleharap, s mérges harapása egészen elkábitja a zsákmányt. A keresztespók harapása az embernek nem árt, legfölebb viszket egy kicsit. Az elkábitott áldozat nedvét azután kiszivja a pók, s végül maradékát kilöki a hálóból. Azután megint elfoglalja őrhelyét a háló közepén és várja tovább a jószerencsét.