Japán fametszetek kiállítása a Szépművészeti Múzeumban

Midőn gróf Zichy Ágoston 1879-ben a Magyar Tudományos Akadémiában a japáni művészetről egy terjedelmes tanulmányt olvasott fel, melylyel megelőzte e téren a kontinens összes esthetikusait, joggal elmondhatta már, hogy japáni izlés máról holnapra uralkodó szerepre kapott fel, hatása minden világtárlat után szaporodott.

Ez a nagy hatás, melynek tüneteit éleslátóan még a pesti kereskedések kirakataiban is észrevette, az ő korában elsősorban az iparművészet termékein volt szembeötlő, a mélyebb, a jelentékenyebb befolyásnak, mely az egész modern  festészetre rányomta bélyegét, a japán fametszet hatŕsának kora ekkor még csak feltünőben volt.

Több mint harmincz év mult el azóta, melynek gazdag művészi tapasztalataiból immár leszürhető az a tanulság, hogy a japán művészet hatása jelentékenyebb, fontosabb volt korunk festészetére, mint az iparművészetre.

Még maguk a japáni ipartermékek sem tudtak soha szervesen belesimulni a mi életünkbe, mert a mi viszonyainktól szerfelett eltérő étetviszonyokból fakadtak, exotikumok, csecsebecsék maradtak minálunk.

Hatásuk vak utánzásban állott hosszú ideig, s utánzóik nem a bájosan egységes dekoratív elvet tanulták el tőlük, hanem megelégedtek motívumaik szolgai lemásolásával, tömérdek hamis lakk, hamis bronz, rossz porcellán került forgalomba, melyek idegen elemeikkel idegenek maradtak, mert nem a mi életünkből kinőtt elemeket dolgoztak fel, mint a hogy napjaink iparművészeti törekvései ezt megkísérlik.

A mély termékenyítő hatás a festészet terén nem a tárgyi kör utánzása folytán állott be, nem igen jutott senkinek eszébe az, hogy japán embereket, tájakat fessenek itt Európában, hanem a művészi felfogást, a művészi kifejezésmódot tanulták el s alkalmazták Európa művészei az ő lelki világuk művészi élményeire.

Hogy a japán festészetnek ebben az irányban mily óriási hatása lesz, azt gróf Zichy Ágoston sem sejtette, ő is inkább csak idegenszerű kuriózumokat látott a japán metszetekben, meg is jegyzi egy helyütt, hogy: „a japáni festészet nincs feljogosítva, hogy a nyugat nagy művészetével egy rangba állíttassék.”

Az elsősorban hivatottak, maguk a művészek nem így gondolkoztak: a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölték a japán fametszeteknek beözönlését. Francziaország festőire az 1865. évi kiállítás óta mindinkább növekvő befolyással volt a japán festészet, mely régen kiforrott, megállapodott formában mutatta az ő kiforratlan, még csak tapogatódzva utat kereső törekvéseiknek nem egy végső eredményét.

Míg azelőtt a gyarmatáru kereskedők csomagoló papirosa közt heverő fametszetek alig keltettek érdeklődést, a hetvenes években a francziák a Goncourt testvérek égisze alatt lázas buzgalommal kezdték őket gyűjteni.

A franczia impresszionisták, neoimpresszionisták művészetére, különösen a rajz, a grafika terén óriási hatással voltak. Whistler képein is nem egy japenizmusra találunk, különösen a szabadabb kompozicziókban, s bármily egyéniek is korunk nagy rajzolói: Tonlouse-Lautrec, Beardsley, Cherét, a modern plakát megalkotója, T. T. Heine, Bayros, a japáni hatás első pillantásra felismerhető műveiken.

A modernek legmodernebbjei is, a synthetikusok is oly sok törekvést mutatnak, mely a japán művészet egyszerűsítő, typusokra törő, dekoratív irányával rokon: gondoljunk egy-egy Hodler képre, a hasonlatosság szembeszökő.

Hatásának nagy és intenzív voltához csakis az antik művészet renaissancekori befolyása mérhető. A nagy befolyásnak egyik alapja a japáni rajzvonal hatalmas kifejező ereje volt, a mit nagyvonaluságnak szoktak azért nevezni, mert kevés, de a leglényegesebb vonallal ábrázolja témáit.

Egy-egy mozdulat, egy hívogató kéz, egy szélben ingó fa, egy partra siető hullám, egy tarka madár szárnyának lebbenése egy virtuóz hajlékony vonallal van a papírra vetve. S nemcsak a mozgásimpressziók megrögzítése mesteri a japán metszeteken, a lelki élet örömeit, fájdalmait, fáradtságát vagy élénkségét egy-egy jellemző gesztusba öntve ép oly karakterisztikusan, ép oly egyszerűen ábrázolják.

Ennek a mindent lényegesre egyszerűsítő művészi felfogásnak következménye az, hogy a japán művészet bámulatosan erős a typusok ábrázolásában. Tanubizonyságul leginkább egy összehasonlítás szolgálhat. Vessünk egybe néhány japáni virág- és állatképet a mi hasonló tárgyu fotografiai felvételeinkkel.

A mi fényképeink hűség, realizmus szempontjából a lehető legtökéletesebbet nyujtják, de a japán rajzok mellett ábrázoló képesség, illuziókeltés szempontjából mégis eltörpülnek, oly zseniálisan van azokon a typikus a lényegtelen elhagyásával s a lényeges hangsulyozásával jellemezve.

A másik nagy eredménye a japáni festészetnek az, hogy szinrészletezések helyett nagy szinfoltokkal, nagy szinfelületekkel dolgozik, a mi által erősen dekoratív jelleget ölt magára. A szinek megválasztása, összehangzása meglehetősen merész, de mindig harmonikus, a mivel a japán fametszet a fény és árnyék ellentéteit nem ismeri, csupa levegős színnel dolgozik, s ezért örömmel üdvözölt vendég volt abban a korban, midőn az aszfaltos árnyékolást a művészek megunták, s plein air hatásokra törekedtek.

E művészet kompoziczió szempontjából is lényegesen eltérő volt, szabadabbnak látszott az európai művészetnél. Egyáltalán nem törekedett arra, hogy valami szépnek tartott geometriai figurába állítsa bele ábrázolása tárgyait, nem komponált háromszögekben, a kompoziczió keretét az illuziókeltés czélja adja meg, az ábrázolás tárgyának belső saját jelleme.

Innét ered az, hogy első pillanatra szerfelett merészeknek látszanak e képek, eredeti kivágásaikkal, midőn néha csak egy-egy galy, egy alaknak egy elszakított része látható rajtuk. Az az állítás azonban, hogy a kompoziczió hiánya jellemezné a japán metszeteket, téves; nagyon is át és át vannak komponálva, minden vonaluk szigorúan a kitűzött ábrázolóczél szolgálatába van állítva.

Az impresszionizmus pedig már azért is számos inspirácziót tudott e metszetekből meríteni, mert egyetlen művészet sem tudta eddig hasonló meggyőző erővel a mozgási impressziókat ábrázolni. Lehetséges, hogy sokan első pillanatra csak exotikus különlegességeket látnak e fametszetekben.

Ámde, ha kissé bele tudjuk magunkat élni ábrázolásuk világába, ha megszokjuk e groteszk fákat, csak látszólag kifejezéstelen arczokat, lehetetlen, hogy a mi azontúl megmarad, a forma, az alkotás művészete meg ne ragadja lelkünket, s ha elértük e pontot, lassanként megkülönböztetni tanuljuk e művészeten belül, mely első pillanatra, de csak látszólag oly egyforma, az egyes kiváló egyéniségeket, a történeti fejlődést.

A Szépművészeti Muzeumban megnyílt gyönyörű kiállítás bőven alkalmat nyujt erre. Ha a japán fametszet megalapítójától nem is mutat be képet, egy ismeretlen nevű utánzójának alkotásain jól látható Marunobu modora, kinek metszetei még erősen magukon viselik egy naivabb kezdő művészet bélyegét, a könynyed, gracziózus kifejezésmód még némi merevséggel párosul, mely a kódexrajzolók naivitására emlékeztet.