Érdekes látványosság színhelye volt január utolsó napjaiban a Margitsziget.
Ekkor ment ott ugyanis végbe az igazgatósági épület fölemelése, melynek következtében most már csaknem két méterrel magasabban áll, mint azelőtt.
Az előmunkálatok, nevezetesen az alap körülzárása, az emelő gerendáknak és a csavaroknak a falak alá való beillesztése majdnem egy hónapi munkába került, míg maga a tulajdonképeni emelési mívelet három nap alatt végbement.
A ki még ilyesmit nem látott, azt hiszi, hogy az épület emelkedése gyorsan, vagy legalábbis szemmel láthatólag történik; pedig hát körülbelől csak olyan lassan halad az épület feljebb-feljebb, mint például az óra negyedes mutatója szokott haladni. Ennek a mozgását sem vesszük másról észre, mint hogy a számokat egymásután lépi túl, hagyogatja el s egy nap alatt mégis tekintélyes nagyságú útat végez.
De lássuk hát, hogy is megy ez a dolog.
Mikor az emelő gerendák és csavarok mind be vannak már illesztve, megvizsgálva, rendbehozva a falak alatt – beleértve a közfalakat is, - a munkások odaállnak a csavarok mellé, a müvezető mérnök egyet sípol, majd megnyomja egy villamos csengő gombját, mire a csengők az épület minden részén megszólalnak. Ekkor a munkások egyszerre meghúzzák az emelő csavarokat.
A nézőközönség lélekzetét is visszafogva figyel s a legnagyobb érdeklődéssel várja: hogy emelkedik már most az épület?
De bizony hiába vár. Az épület meg se moczczan, úgy maradt mint volt, semmiféle változás nem látszik rajta.
Némelyek arczán csalódás, megütközés tükröződik.
A mérnök azonban ismét jelt ad s a munkások megint egyet tekerítenek a csavarokon.
De az épület meg se rezdűl s keményen áll, mint a Sion hegye.
Hanem most már a figyelmes szemlélő mégis észrevehet valamit: a falakon, épen a földszintnél, vékony repedés látszik, körös-körűl csak annyi, mint egy hajszál.
A mint aztán adott jelre a csavarokat megint meg-meg húzzák, mind jobban vastagodik a repedés; elébb olyan lesz, mint a kés foka, aztán már át is lehet rajta látni: az épület fala földszint elszakadt az alapzattól.
Most már aztán folyamatban van az emelkedés. Lassan, minden csavarításra pár millimétert emelkedik, de mégis emelkedik. S ez a csekély emelkedés apránként mégis sokra megy: egy ilyen rövid téli napon 60-70 czentiméternyire úgy, hogy ennél az épületnél is a kivánt két méternyi magasságot három nap alatt kényelmesen elérték.
A hézagot aztán szépen kifalazzák s kész a munka.
A ki látja ezt a műveletet, azt kell mondania, hogy hiszen ez a legegyszerübb dolog a világon, összeomlásról, vagy egyéb veszedelemről pedig még csak szó sem lehet.
Ha benn van is valaki emelés közben az épületben, épen semmit nem érez s teljesen nyugodtan végezheti odabenn dolgait.
A most fölemelt igazgatósági épület hoszsza 74, szélessége pedig 22 méter s 321 csavar volt alá alkalmazva, melyeket 130 munkás kezelt. És ámbár az egész három különböző korú összeépitett tömeg, mégis oly kitünően sikerült az emelés, hogy sehol a legkisebb repedést sem lehet észrevenni. Most teljes épségben nyugszik az épület az út alján, mintha semmi sem történt volna vele.
És mindezt nem amerikaiak, angolok vagy francziák csinálták, hanem csupa magyar emberek. Horváth és Kudelka mérnökök tervezték, intézték a dolgokat s a munkások is valamennyien magyarok. És ez bizonyára igen örvendetes jelensége haladásunknak, midőn ilyen – eddig hihetetlennek tartott – munkák végrehajtására se szorulunk más külföldiekre.
