A betöréstől való félelemnek is megvan a maga külön fantáziája, s csak ritkán praktikus tudománya. Ámbár ennek a tudománynak mindig bajos rögtön a praktikus jelzőt is odaajándékozni. Sajnos az ellentudomány: a betörőstratégia is modern szinezetet ölt fel s furfangra, fortélyra még ügyesebben szokott válaszolni.
Ezért jámbor nyaraló, a ki bérkaszárnyabeli otthonodat igy nyár derekán „hátha betőrnek?!”-féle szorongással otthagyod, elárulhatjuk neked, hogy a betörés elleni védekezés technikai része ez idő szerint még meglehetősen silány. Gondolatnak papiron ugyan elég jó, ha a lakást ellátod villamos vezetékkel olyanformán, hogy a lakásajtó hivatlan felzárása és nyitása házfelügyelőéknél nyomban villamoscsengőkonczertet rögtönöz.
Ismételjük, egész jó idea, ha nem volnának véletlen balesetek: elromlik a vezeték, vagy a házfelügyelőség éppen akkor nem tart hivatalt, egy kis esti sörözésre elindulván ebben a kutya melegben. Probatum est! Hiába a furfangos, tolvajfogadó villamoscsengő, az ezzel vértezett lakásokba is csinosan betörtek.
A fortélyból a tulsok is néha kevés. Hagyjunk a modern technikának egyelőre békét, jobb gyakran a házireczept, sőt egy kis anyámasszonybölcsesség is, mely abban kulminál, hogy a betörő elől mindent jól el kell zárni. Tehát a lakást is. Lássa el mindenki a lakásba vezető ajtókat finom, komplikált zárakkal, sok-sokágu és folyosós Wertheim-zárral, melylyel a legkitünőbb álkulcs is tehetetlenül birkózik.
Nem árt, csak használ, ha az ajtón nem egy, hanem legalább két ilyen zárt alkalmazunk. Minden tolvaj respektálni fogja ezt az óvatosságunkat a saját óvatossága miatt. A tolvajnak nagyon is érdekében lévén, hogy könnyedén, feltünés s zaj elkerülésével jusson be a kifosztásra kiszemelt helyre. Komplikált zárakkal hosszadalmasan vesződni nem ér rá s nem is tanácsos neki.
A másik tanácsunk pedig, hogy ilyenkor, nyár idején, valóban felesleges elhagyott lakásunkat drágaságaink gyüjtőhelyévé tenni, Hiszen, hogy pénzt nem hagy senki sem otthon, - nincs az a nyaralás, mely feleslegpénzeket ismerne – az ékszereket sem igen hagyja otthon ő nagysága, az ékszernek kizárólagos rendeltetése lévén, hogy mutogattassék, de hát az ezüstnemü s sok-sok egyéb nem hordozható drágaság?! Ismertem egy tulóvatos, roppant takarékos családapát, a ki ugy nyár elején egyszerre bocsátkozott a könnyelműségbe s vitte szorgalmasan aranyát, ezüstjét a zálogházba. Nagyon fifikus képet vágott, mikor érdeklődni kezdtem.
- Nyaralni mentem – mondotta – és egyszer nagyon megjártam. Mig a tengerben lubiczkoltam, azalatt betörtek a lakásomba s alaposan szétnézegettek. Az ezüstnemüből egy szálat sem hagytak… Most akár be is törhetnek. Becsaptam minden drága holmit. Ha visszajövök kiváltom. Szivesen rááldozom a kamatot örzői dijnak. Higgye meg, jobb módszer ez mindenféle bebiztositásnál is. Még a futkosást is megspórolom.
Az ötlet éppen nem rossz. Óvatos barátunk azonban mégis megjárta, mert a vonaton ellopták a tárczáját – összes zálogczédulákkal együtt. Mégis csak lett nagy futkosás. Az ő esete is azonban illusztrálhatja azt az alapigazságot, hogy értékesebb dolgainkat ne éppen az elhagyott lakásban tartogassuk. Van safe deposit, vagy vegyünk egész egyszerüen nem nyaralórokon vagy barát szivességét igénybe.
Legvégül nem megy tulzott óvatosság számba az sem, ha ugyancsak rokon vagy barát révén időközönkint meglátogattatjuk lakásunkat. Mert ha már a baj megtörtént, roppantul megneheziti a rendőrség feladatát, ha két-három héttel későbben fedezik fel a betörést. Addig betörő uraimék már el is költötték a nyári „srenk” révén szerzett pénzt, rendszerint „ismeretlen tetteseknek” maradván meg.