|
Egy véres nap krónikája - Hírlapi tudosítás 1849 okt. 6-ikáról
A hazai és külföldi történetírás kibeszélte magát a maga őszinte vagy ellenséges szempontjai szerint az október hatodiki vértanuk kivégeztetéséről. Most jön azonban a főtanú, a kor riportere, — osztrák köntösbe bujtatva, hogy ő is elmondja a magáét ezekről a borzasztó és rettenetes eseményekről. Czélzatosan, gyűlölködve és nem egyszer rágalmazó módon beszél, de kit bántanak ma ezek a piszkolódások?
Történetírásunk eddig figyelmen kívül hagyta ezeket a hírlapi tudósításokat, holott érdekes anyag van felhalmozva bennök. De nemcsak a bécsiekben, hanem sokkal inkább a franczia, olasz, angol stb. lapokban, melyek a magyar szabadságharcz minden mozzanatáról kitűnően értesítették közönségüket. A bécsi lapok magatartása azonban valamennyi között a legvadabb, mondhatni a legbarbárabb volt.
Ezek még a kivégzések után sem átallottak magasabb morálról, az összesség érdekeiről olyan értelemben beszélni, hogy a magasabb szempontok kényszerítő szükségességével magyarázták a világhistóriában is nem mindennapi embertelenségeket. 1849 október havában folytak le ezek a bestialitások, miknek áldozata lett száz és száz olyan kiválóság, kiknek emléke kitörülhetetlenül benne él örök időkig a magyarság szivében.
Az egykoru hirlapi tudósítások főbb jelentéseit közöljük ezuttal az októberi áldozatok kiválóbb alakjairól. A történetirás argumentumai ezek a riporteri jelentések, melyek osztrák kézből valók, osztrák hirlap számára, mivel Magyarországon 1849 október havában Haynau jóvoltából egyetlen egy magyar hirlap sem jelenthetett meg.
Megjegyezzük, hogy e tudósításokat a magyarellenes Wiener Abend Courier, az Oesterreicher Courrier és a Constitutionelle Blatt egykoru közlései alapján állítottuk egybe. A riporteri jelentések az októberi kivégeztetésekről így következnek: Gróf Batthyány Lajos kivégeztetése. Pestről irják október 6-ikáról: A tegnapi nap folyamán általános elrémülésre az a hir terjedt el, hogy gróf Batthyány Lajos, volt magyar miniszterelnök kötél általi halálra itéltetett és kivégeztetett. Ezen, kissé meglepő ítéletet ( hivatalos értesítés hiányában ), azzal magyarázhatjuk meg, hogy a gróf épen egy évvel ezelőtt Latour hadügyminiszter halálának előidézésében erősen kompromittálva volt.
Csakugyan ma reggel minden előkészület meg volt téve a kivégzéshez az Újépület mellett levő régi fatelepen (Holtz-platz) midőn váratlanul a már kivonult csapatok ismét bevonultak és az akasztófa elhordatott. Pillanat alatt az a hir terjedt el, hogy a gróf öngyilkosságot követett el. Sebe nem életveszélyes, de mégis sulyos természetű, minél fogva a kivégzést felgyógyulásáig és annak kipuhatolásáig, hogy miként jutott fegyverhez, felfüggesztették .
Eközben hiteltérdemlő forrásból hallom, hogy nevezettnek megkegyelmeztek. Hogy miként és milyen módozatok mellett, később fog a hivatalos haditörvényszék által tudtul adatni. A vesztőhelyet, mint hasonló alkalmakkor mindig, nagy nézőközönség állotta körül. Fájdalmasan érintett azonban, hogy az emberek, kik különben a műveltebb osztályhoz tartoznak, erőmegfeszítéssel is törekedtek az akasztófa közelébe jutni, hogy közvetlen-közeiből élvezhessenek egy pillanatot, mely minden jobb gondolkozásnak lelkében csak iszonyatot kelthet és azt az óhajt, hogy ilyen jelenetekről még beszélni se halljon.
( Wiener Ab. Courrier Nr. 84. )
Ebből származott az a gyanu, hogy a nevezett pap hozta a fogolynak a fegyvert s már el is fogták. Épen most hirlik, hogy a gróf feleségét is elfogták azon gyanu miatt, hogy ő csempészte be fér jének a tőrt.
Azután ágytakarójába burkolódzott. Mikor utolsó utjának órája ütött, a börtönőr azt vélve, hogy alszik, fel akarta ébreszteni, de nem kapott tőle feleletet. Ekkor a börtönőr félrehuzta a takarót és észre vette a vérnyomokat. Dr. Balassa, a Neugebaude egyik foglya és egy törzsorvos szolgáltak a szükséges orvosi segélylyel. Batthyány délután összeszedte magát a vérveszteségéből és kivégzése öt és hat óra között megtörtént, körülbelül ugyanazon órában, a melyben Latour egy évvel előbb áldozatul esett.
( Const, Blatt. ) Több elitéltet papok kisértek, egyesek azonban mindenféle papi kiséretet visszautasítottak, a mi a különben szigorúan vallásos magyarok között visszatetszést keltett. Halotti csend uralkodott a kivonulásnál. Az elitéltek közül néhányan az utolsó pillanatig szemtelen és kihivó modort tanusítottak.
Damjanich, ki, mint az utolsók egyike végeztetett ki, még gunyosan is nyilatkozott, hogy ő, a ki mindig elsők között volt a csatában, miért legyen épen itt az utolsó. Azok, kik lőpor és golyó által végeztettek ki, a nép által nem voltak láthatók, a többiek azonban több órán át „rettenetesen elrettentő például” közszemlére téve, a bitófán hagyattak.
A halotti csend, mely ezen aktusnál uralkodott, csak dobpergés által lett koronként megtörve. Hogy milyen különböző érzelmekkel oszlott szét a tömeg ez csak nehezen állapítható meg, de reméljük, hogy olvasóinknak erről részletesebb adatokat fogunk közölhetni.
Ez is a Wiener Courierben jelent meg s egyik paszszusa így hangzik:
„A mint látszik, még 15 személyt fog a legközelebbi napokban ugyanez a sors érni. Ha az emberbarátok szive az igazságnak hozott ilyen áldozatok látásán vérzik is, ha a humanitás az ilyeneket szivesen meg nem történtté tenné is, politikai tekintetben még sem lehel tagadni ezeknek szomorú szükségességét. A nyomort és szenvedést, melyet ezek az emberek az előbb patriarkális nyugalomban és békés egyességben boldogul élő országra hoztak, egész közelről kell megtekinteni, hogy méltatható legyen azon gonoszságnak iszonyú mértéke, melyet ezek (Batthyány, a tábornokok és társaik) fajgyűlöletből, nagyravágyásból és elbizakodottságból elkövettek.”
A negyvennyolczadiki magyar szabadságharcz. az osztrák riporter szemében ez volt és nem több: fajgyűlölet, nagyravágyás és elbizakodottság. Ebből a szempontból természetesen egészen méltóak hozzá és a bécsi sajtóhoz azok a kommentárok, melyeket a kivégeztetések alkalmából közre adlak. |