Huszadik század - történelem jelenidőben

Izgalmas napok voltak a mult héten a képviselőházban az „Adria” tengerhajózási társulattal való szerződésről folyt vita során. E szerződés tudvalevőleg nagy előnyt nyújt egy bécsi banknak, megy az „Adria” részvényeinek nagy részét birja, s melynek egy régibb szerződés szerint joga van a kibocsátandó társulati részvények felét a névleges árfolyamon átvenni. Minthogy a husz évre meghosszabbított szerződés és a tetemesen fölemelt állami segély az alapja a tervezett ujabb részvénykibocsátásnak, kétségtelen, hogy annak a bécsi banknak az új szerződésből nagy haszna lesz. De ezen sajnos, változtatni nem lehet, mert annak a banknak elővételi jog kétséget nem szenved s mint a kereskedelmi miniszter fejtegetéséből megtudtuk, a szerződés megkötésének elhalasztásával sem lehetne a bankot aránytalan nagy nyereségtől elütni.

Ennek tudata nagyon izgatottá tette a képviselőket s ez a magyarázata annak a hatásnak is melyet Rakovszky ama kijelentései tettek, hogy a vitelbérekre vonatkozó bírálatához az adatokat egy kormánypárti képviselőtől kapta, s hogy egy másik kormánypárti képviselő azt mondotta neki, miszerint az „Adria” részvényeinek egy harmada Hegedüs kereskedelmi miniszter birtokában van. E kijelentések a felháborodás és bizalmatlanság üszkét dobták a kormánypárt soraiba. „Kik azok az árulók, nevezze meg őket!” ez a követelés hangzott fel minden oldalról. A személyes becsületében érintett miniszter pedig élesen elitélő szavakkal bélyegezte meg a meg nem nevezett árulkodókat és rágalmazókat.

A tényállás kiviláglása után azonban jelentéktelenné törpült ez az egész ügy. A mi a vitelbérekre vonatkozó adatok szolgáltatását illeti, Győrffy Gyula országgyülési képviselő egy vendéglői beszélgetés alkalmával több képviselő jelenlétében mondotta el ezekre vonatkozó nézeteit, a melyeket előbb már a szabadelvű párt értekezletén is elmondott. Tehát besugásról vagy árulkodásról itt szó sem lehet. A miniszter nem is késett megadni Győrffy Gyula képviselőnek az elégtételt.

De hát ki a másik, ama nagyobb bünös, a ki azt hiresztelte, hogy a kérdéses részvények egy harmada Hegedüs miniszter birtokában van? Ez is jelentkezett Bessenyey Ferencz, a Ház közkedveltségű tréfás tagja személyében. Ő csakugyan mondott ilyet tréfából, még pedig többek jelenlétében, épen nem titkolózva, nem is képzelhetvén, hogy valaki az ilyesmit komolyan vegye. Ime, egy kifogástalan magánbeszélgetés és egy tréfa ekkora parlamenti háborúságra adott alkalmat. Tanulhatnak ebből törvényhozóink s kivánatos is, hogy tanuljanak. A gyanusitás, a pártszenvedély, az erkölcsbirói szerepben való tetszelgés rosz tanácsadók, mikor az ország érdekeinek komoly és beható, de nyugodt megvitatatása a feladat.

Sokan úgy vélekednek, hogy az eset melyről szó van, nem fuvódott volna fel ily nagy botránynyá, ha Széll Kálmánt hivatalos ügyek több napon át Bécsben nem tartják, s valóban a miniszterelnök visszatérte után az ő ismert higgadt föllépése volt hatással arra, hogy a fölzúdúlt hullámok ismét rendes medrükbe terelődjenek. A szerződést különben a Ház általánosságban nagy többséggel megszavazta, részletes tárgyalása azonban a húsvéti szünet utáni időre maradt.

Míg itt Budapesten a fentebb említett parlamenti zívatar dúlt, azalatt Bécsben fontos dolgok történtek. A kvóta-küldöttségek megegyeztek az eddig érvényben volt 65,6:34,4 arányú kvótának kilencz évre való megállapításában. Hogy a reichsrath ehhez hozzájárul-e, az természetesen kétséges, de ha hozzá nem járúl akkor megvan a jogalap a irályi döntéshez. Még fontosabb esemény, hogy a reichsrath a delegácziót megválasztota s így a közösügyek alkotmányos kezelése 1902 végéig biztositva van.