Mit mond Weisz Feri az Ftc – Mtk match után?

A két csapatnak egyforma esélye lévén, meglehetősen drukkoltam a match előtt. Mindenki megértheti, mennyire képes izgatni egy játékost az a tudat, hogy mikor a csapat összi nagy balszerencséje után mégis felküzdi magát a döntőig, ott talán épen egy gondolattal elkésett lövésen vagy egy centiméternyivel félre irányított labdán fog mulni – az egész évi küzdés dicsősége: a bajnokság az aranyéremmel.

Bizony nagyon is izgatott voltam, de csak addig, amig meg nem láttam az ellenfelet – a pályám. Azok még izgatottabbak voltak. Láttam, mily idegesen, bizonytalanul lödöztek a match kezdete előtti kis trainingben és ugyanakkor azt vettem észre, hogy viszont az én csapatom meglehetősen nyugodt. Erre aztán belém is önbizalom szállt, s föltettem magamban, hogy megmutatom, hogy mégse vagyok olyan gyáva, mint a milyennek mondani szoktak.

Beismerem, hogy az I. félidőbeli beadásaim nem tiszta centerezések voltak, félig a gólra is irányoztam, mert a belső csatárok rendesen megkéstek.
A szünet alatt erős tempó folytatását határoztuk el, s számításunk bevált. Károly kimerült, s vele a csapat is visszaesett, mi fölényesen irányitottuk a machet.
MTK. csapatában legjobban Nagy Feri játéka tetszett. Ő volt a legnyugodtabb s ami fő, csak egyetlen hibát láttam tőle, mikor a II. félidőben a labda mellé rugott, mire Schlosser mellette áthuzva, a biztosnak hitt gól helyett a kapu mellé plaszirozott.

A szünet után, mikor ujra megjelentünk a pályán, Vida II. a rengeteg közönségre hívta fel a figyelmet. Addig fel sem tünt s mondhatom, végtelen boldognak éreztem magamat, hogy a csapatunk letöréséről terjesztett hírek dacára soha nem látott nagy lelkes közönség tisztelt meg bennünket és szeretettel tüntetett mellettünk.

Könnyen gyöztünk és a győzelem még se hatott rám akkor különösebben. Csak másnap, mikor felébredtem s eszembe jutott, hogy már tul vagyunk az MTK. matchen, fogott el igazán az öröm. Nem dolgoztam aznap semmit, csak gratulációkat fogadtam.