A háboru utáni államkölcsönök

Irta: Alfred Neymarek, Páris

Ha a Balkán-háboru politikai következményei még nem is egészen ismeretesek, annál inkább tisztában vagyunk annak pénzügyi következményeivel. 

Az már most is egészen bizonyos, hogy ugy a győztes és a legyőzött, valamint a semleges államoknak és pedig Bulgáriának, Görögországnak, Montenegrónak, Szerbiának, Ausztria-Magyarországnak, Olaszországnak sok száz millióra van szükségük. A kölcsön-kibocsátást elsőnek már meg is kezdte Ausztria-Magyarország 250 millió koronával. 

Ha már most hozzávesszük, hogy az összes európai államok budgetjei deficittel és a bevételi források hiányaival küzködnek; hogy Kína, Japán, Mexikó, Délamerika stb., nagy összegeket akarnak az öreg Európától kölcsön venni és hogy nagy közmunkákra, ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági befektetésekre az európai államokban is roppant összegekre lesz szükség: akkor az a kérdés tolul előtérbe, hogy hol fogják ezt a sok pénzt, sok milliárdot felhajtani. 

Nézzük csak Európa térképét.
Németország, Anglia és Franciaország már régóta nagy hitelezői a külföldi államoknak. Most is csak ez a három ország jöhetne tekintetbe.

Angliában a diszponibilis tőkék bőségben vannak ugyan, de a pénz igen drága, aminek az az oka, hogy az ipar, a kereskedelem, a gyarmatok és a flotta-épitkezések igen nagy összegeket vesznek igénybe. Az Angol bank hivatalos kamatlába tudvalevőleg most 5%. 

Németországban igen intenziv ipari és kereskedelmi tevékenység mutatkozik; ott sokkal több az üzlet, mint a tőke. Ezenkivül a nagy bankoknak a törvények értelmében jelentékeny készpénzrezervákat kell tartaniok. Berlinben a hivatalos kamatláb 6%, a lombardkamatláb pedig 7%. 

E szerint a külföldi kölcsönvevők Németországban és Angliában csak nehezen és drágán tudnának pénzt kapni. 

Ausztria-Magyarország, Olaszország és Spanyolország maguk is kölcsönvevők és nem kölcsönadó államok. Hollandiában nagy pénzbőség és jó hitelviszonyok vannak, de a pénzre magának is szüksége van. Belgiumban, Dániában, Svédországban és Norvégiában nincsenek olyan diszponibilis pénzek, hogy az országok nagyobb összegeket kölcsönözhetnének. 

Hátra van még Franciaország.
Franciaország mindenütt hitelező és sehol se adós. Ez igaz, csakhogy mostanában nekünk is nagy összegekre van szükségünk közmunkáinkra, iparunk fejlesztésére, gyarmataink részére a flotta-épitkezéseinkre. Mindazonáltal még elegendő pénzünk van a külföld részére is. 

Ujabban valóságos kampány indult meg a francia tőkék exportja ellen.
A mult évben, a marokkói konfliktus alkalmával egy előkelő francia államférfiu ebben a dologban ezeket mondotta: „A francia tőke kivitelének megakadályozása szükkeblü és meddő pénzügyi nacionalizmusra vezetne. A külföldön jól elhelyezett tőkék utat nyithatnak a francia iparnak és hasznot hajthatnak a francia iparosoknak és munkásoknak.” 

Ez a véleménye – bizonyos fentartás mellett – a régi iskolából való közgazdászoknak is. 

Ki kell használnunk hitelünk és megtakaritott diszponibilis tőkéink folytán való kivételes helyzetünket. Miután kielégitettük kereskedelmünk, iparunk és nemzeti védelmünk igényeit, kölcsön adhatjuk a külföldnek felesleges tőkéinket, mint ahogyan azt eddig is tettük. De törekednünk kell arra, hogy a pénzt csak a legnagyobb biztositékok és a maximális politikai és kereskedelmi előnyök mellett adjuk kölcsön. Ha ezt el nem érhetjük, akkor inkább ne adjunk kölcsön. „Miveljük a mi kertünket.”