Az utóbbi napokban a vidéken is, de különösen a fővárosban, erős mozgolódás keletkezett a koaliczió idejében alkotott úgynevezett „új adótörvények” életbeléptetése ellen, minek határidejét a most jövő január elsejében állapitotta meg a kormány. Az elhalasztást kivánó mozgalom a mostani súlyos – s a fenyegető háborús bonyodalmak miatt esetleg még nehezebbé való pénzviszonyokra és gazdasági bajokra hivatkozott, s annyit el is ért, hogy a kormány beleegyezett az 1913. julius 1-ig való elhalasztásba, illetőleg abba, hogy mig a viszonyok jobbra nem fordulnak nem lép életbe az új törvény.
Pedig az elhalasztó mozgalomnak nem volt általában igaza, s inkább csak egyes osztályoknak szolgált könnyitésül, a most érvényben levő adótörvény életben tartása az adózó közönség legnagyobb részét súlyosan terheli. Ezért ne üljön fel a közönség azoknak a nagyhangú feljajdulásoknak, melyek úgy tartják, mintha az új törvénynyel valamely nagyobbszabású zsebmetszés történnék a közönség nagyobb fele ellen. Csak győződjék meg arról, hogy mi van a régi és mi van az új adótörvényekben, mennyi volt az előző évben és mennyi van most a költségvetésben egyenesadó-bevételként előirányozva?
A ki ezekből a közvetlen forrásokból merít, az meggyőződhetik arról, hogy itt egyáltalán nem készül merénylet a polgári exisztencziák ellen, sőt ellenkezőleg, úgy az általános kereseti, mint a jövedelmi adótörvényen az a czélzat vonul végig, hogy a kisebb jövedelmek az adó alól lehetőleg mentesittessenek, a középjövedelmek terhe lehetőleg csökkentessék, ellenben a teherbiró nagy jövedelmek – a melyek eddigelé igen csekély adót fizettek – aránylagosan vonassanak adó alá.
Az adóreform a maga nagy egészében, alapvető rendelkezéseiben a méltatlanul sokat szidott koaliczió egyik legnagyobb stilü, legértékesebb és emelkedett szocziális szempontokat diadalra juttató alkotása, melyben Wekerle zsenijének emléke marad fönn törvénykönyvünkben, s a mely több évtizedes sikertelen próbálgatásnak és számos kiváló pénzügyi elme ernyedetlen munkálkodásának becses gyümölcse, nemkülönben az ellentétes osztályérdekek szerencsésen sikerült kiegyenlitésének nagyértékű eredménye.
Csak teljes elismerés illetheti meg tehát a kormányt és elsősorban Teleszky pénzügyminisztert – és ezt a pártos szenvedély és az elfogult pártszempont el nem vitathatja – hogy teljes lélekkel, minden kicsinyes önző érdeken felülemelkedve a népszerűtlenség veszedelmével szembenézve, a legnagyobb határozottsággal sikra szálltak a koaliczió kiváló reformműve mellett és nem engedték, hogy a modern adórendszernek annyi hányattatás után immár révbe ért, valósággá vált gondolata – önző érdekek kielégítése végett – újra a mi nyughatatlan politikai életünk bizonytalan hullámaira taszittassék vissza.
