A boerok erényei és gyöngéi.

Egész kis irodalom van már magyar nyelven a derék boerokról, kik között számos hazánkfia harczolt a nehéz élet-halál küzdelemben. Ezen hazánkfiai közül többen viszszatérvén, élményeiket, tapasztalataikat könyvben, füzetekben s hirlapi czikkekben megirták.

Legújabban Gyulafalvi Bulyovszky Károly tollából jelent meg egy ilyen könyv „Boer-angol tűzben” czím alatt, a mely ép oly érdekes, mint tanulságos munka s több tekintetben egész más világitásban tünteti fel a harcztéri eseményeket, mint azt más forrásokból olvashattuk.

Könyvében több kép is van, melyek közül néhányat közlünk, nevezetesen Steyn, Oranje-állam elnökének, De la Rey és Kolbi boer tábornok arczképeit. Ezek közül a két előbbi neve és tevékenysége jól ismert az olvasó közönség előtt, míg Kolbiról csak ritkán jött hir Európába, pedig a legjobb vezérek közé tartozik s az ott harczoló magyarok különösen szerették. Közöljük aztán még a könyv képei közül Pretóriát és a híres Spionskop sziklás csúcsát.

A szövegből is bemutatunk egy részletet, hol a szerző a boerok szokásairól és erkölcseiről mond el érdekes dolgokat. Mindenek előtt kitünik a boer nép vallásosságával, mely természetének egyik alapvonása. Jellemő erre nézve az is, a mit a szerző elbeszél abból az időből, midőn egy másik tiszt társaságában Pertória felé igyekezett.

Este fél hétkor – úgymond – betértünk egy Stein nevű boer farmjába, a hol az egész családot épen vacsoránál találtuk. Igen szivesen fogadtak, s rögtön helyet csináltak nekünk, és mi is részt vettünk estebédjükben, mely vajból, hideg húsból, mézből, sajtból és rozskenyérből állt.

Vacsora után a háború eseményeiről beszélgettünk, azután én le akartam feküdni.  A családfő azonban elővette a bibliát és egy negyed óráig olvasott belőle. Az olvasás befejeztével felkelt, széke mögé térdelt, a mit az egész család és természetesen mi is utánoztunk.

Stein egy imát rögtönzött, mely azzal végződött, hogy „Isten védd meg hazánkat, kormányzónkat, tábornokainkat, parancsnokainkat, feldcornetjeinket, polgártársainkat, családommal és birtokommal együtt. Amen.”Aztán ismét helyet foglaltunk az asztalnál és tovább beszélgettünk. Most már rá is gyújthattunk.

Tovább jellemző sajátsága a boer népnek, hogy a maga akaratát másokénak nem  szivesen rendeli alá; fegyelmet még saját feljebbvalójával szemben sem ismer; parancsára hajlik ugyan egy ideig, mihelyt azonban bármi oknál fogva úgy tetszik neki, konokul megtagadja az engedelmességet. Így például a háború elején szabadságot nem kaphattak; ha közülük valaki távozásra engedelmet kért, egyszerűen elutasították.

S mi lett a következése? Az, hogy a ki ezentúl el akart menni, nem kérdezett többé senkit, hanem saját felelősségre ott hagyta a harczteret, mire azt az intézkedést léptették életbe, hogy 10%- a boer harczosoknak mindig szabadságon lehetett. Igen, 10 százaléka a seregnek szabadságon is volt, de 40 százaléka engedély nélkül ült otthon.

Mindnyájan gyanakvók és bizalmatlanok más nemzet fiai iránt, sőt többé-kevésbé gyűlölik is őket, s e tekintetben anynyira mennek, hogy még azon önkéntes csapatokat is roszsz szemmel nézték, kik velük harczoltak az angolok ellen.

Kiváncsiságuk szinte határtalan. Ha idegen téved farmjukba, először az elmaradhatatlan kávéval kinálják meg, aztán a kérdések özönét intézik hozzá, melyek hihetetlen naivságot, gyermeki észjáráshoz hasonlót árulnak el, s ez ostromot előbb nem is hagyják abba, míg valamenynyi kérdésükre választ nem nyertek.

Fő szenvedélyük a vadászat. Fegyverével a boer, mely nélkül még békében is csak ritkán mutatkozik, páratlan ügyességgel bánik. Ebbeli tehetségüket többször volt alkalmam bámúlhatni.  Vadászszenvedélyük kielégitésére minden alkalmat megragadnak.

Egy ütközet alatt, midőn a rajvonal előtt egy antilop ugrott fel, magam voltam a szemtanúja annak, hogy az ellenségre többé nem is figyeltek, öszszes érdeklődésük az állat elejtésére irányúlt. Közvetlen veszélynek parancsoló szükség nélkül nem igen szereti magát kitenni, ezért hadállások megostromlására ritkán birhatók rá, valamint gyakran távoznak az ütközetből s lovaikra kapva, elmenekülnek olyankor is, midőn a helyzet válságossá alakúl.

Személyes tapasztalataim mondatják ezt velem. Viszont magasztalással kell kiemelnem, hogy főkép a háború kezdetén kifogástalanúl viselték magukat s oroszlánokként harczoltak; annál különösebb tehát, hogy Kronje tábornokot és seregét ért katasztrófa után harczkedvüket veszítve, nemkülönben önbizalmukban csalatkozva, alig lehetet rájuk ismerni, mintha csak kicserélték volna őket. De aztán ismét magukhoz jöttek. Halált megvető bátorságuk ragyogó bizonysága volt 1881-ben a Majuba hegy  megrohanása is, oly tett, mely a legelső európai seregnek is becsületére vált volna.

Mindebből látszik, hogy a boer is csak ember, s mint ilyen, tökéletlen! Egyszer kishitűség győz rajta, s megbénitja lelke erejét, máskor ismét csodákat mível hősiességével. Legfőbb erénye a boer népnek, mely előtt feltétlenül kalapot kell emelnünk, s ez: rajongásig menő szabadságszeretete.

Csak ezt ne bántsák, csak ehhez ne nyúljanak, mert ha legdrágább birtoka, a szabadság forog kérdésben, nem habozik többé elszántsággal vértezni fel magát, s nem tekint mást, minthogy e fenyegetett kincsét vére hullása s élete árán is megvédelmezze. A békés és hidegvérű boer polgárból egy csapásra meganynyi vitéz katona lesz, a kik készek egy szálig elveszni megtámadott szabadságukért, mert mindent eltűrnek inkább, csak idegen önkényt és szolgalánczot nem!

Befejezésűl még néhány szót arról: milyen a boer otthona? Farmját dombtetőre, vagy domb lejtőjére építi, hogy onnan szemmel tarthassa gazdaságát és állatjait. Nagy kiterjedésű földje és legelője tüskés dróttal van keritve, hogy jószága, mely ott gulya és csordaszámra él, idegen területre ne tévedjen: ablakából vagy háza előtt ülve, tekintetét mi sem korlátozza. Sőt ha szomszédja kéményfüstjét látja, képes új otthont alapítandó, máshová költözni.

Műveltségi foka csekély a boernak, e mellett konzervativ, s minden újításnak természeténél fogva ellensége, mi pedig a haladásnak és kulturának akadálya; ám ezen ne ütközzünk meg, hisz mióta Dél-Afrikában az angolok megvetették lábukat, a szegény boer nép üldözött vad lőn, s ha tovább vonult új hazát keresni, hol végre szorongattatásai után megpihenhet, hajlékát itt csak alig épitette fel, máris megjelent kinzója, hogy megfoszsza birtokától, és hogy ráuszitsa a benszülött törzsek gyilkos hordáit, s mind meszszebb kergette ismeretlen pusztaságok felé; ruhája nem volt, mert ez a végtelen vándorlás közben leszakadt róla, vadállatok bőrébe bújt tehát, s egyedüli vigasztalója a Biblia volt, a mely ma is hű kisérője.