|
A londoni olimpiai eredmények összegzése
London, 1908. július 28. 1. Nagy-Britannia 23 20 12 2. Egyesült-Államok 18 11 10 3. Svédország 5 2 5 4. Francziaország 4 4 7 5. Magyarország 3 4 1 6. Németország 2 3 3 7. Olaszország 2 1 0 8. Kanada 1 1 4 9. Finország 1 1 3 10. Dél-Afrika 1 1 0 11. Norvégia 0 3 2 12. Görögország 0 3 0 13. Belgium 0 2 1 14. Oroszország 0 2 0 15. Dánia 0 1 3 16. Ausztrália 0 1 2 17. Csehország 0 1 1 18. Ausztria 0 0 1
Ez a betűhalmaz és ez a számsor a maga statisztikai szárazságában és rideg szükszavuságában is sokat és kellemeset mond nekünk, magyaroknak. Ékesszólóan arról beszél, hogy Magyarország a londoni Stadionban lefolyt oimpiai játékokon, 3 világbajnokságot, 4 második és egy harmadik helyet érve el, 18 nemzet között az ötödik helyet foglalja el.
Hogy mit értünk el a londoni nagy világversenyen, azt részleteznünk nem kell, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy dr. Fuchs Jenő és derék vívótársai dr. Tóth Péter, Werckner Lajos és dr. Gerda Oszkár s Weisz Richárd voltak azok, akik három világbajnokság koszorújával övezték Hungária homlokát.
Tudjuk, hogy Zulavszky Béla, Halmay Zoltán és dr. Somody István, továbbá Las-Torres Béla, Munk József és Zachár Imre voltak azok, akik a világbajnokságok második helyeit okkupálták Magyarország számára és tudjuk végre, hogy Bodor Ödön, Simon Pál, Nagy József és Wiesner Frigyes voltak azok, akik a harmadik díj nem kevésbé értékes dicsőségét szerezték meg Magyarországnak.
Ez több mint amennyit optimizmussal vártunk. Mert mit reméltünk? Azt, hogy Kóczán Mór megnyeri a gerelyvetést, s Halmay Zoltán sikeresen veszi fel a küzdelmet Daniels-szel, a hatalmas amerikai uszóval szemben. Azon reményünk alá is alapot építhettünk, hogy az uszási stafétát megnyerjük.
Tudjuk, hogy Kóczán Mór nem váltotta be a reményeket. Isten tudja, miért? Némelyek annak tulajdonítják, hogy az utóbbi időben, régi, ösztönszerű, de úgy látszik jó (mert eredményes) stílusát uj theoretikus stílussal cserélte, mások meg annak tudják be, hogy Kóczán mint fiatal versenyző még nem rendelkezik azzal a mindent negligáló és mindenre figyelő versenyrutinnal, amire egy ilyen nagy konkurrencziában szükség van.
Halmaynak Danielstől szenvedett veresége nem jelent szégyent nemzetünk uszósportjára nézve. Uszóstafétánk győzelméhez fűzött "félreményünk" füstbemenése fájdalmasan érint, nem azért mintha a jelenleg ismét magas fokon álló angól csapattól egy méterrel kikapni szégyen lenne és nem volna dicsőség megverni Amerika és Ausztrália csapatit, hanem azért, mert ez a verseny már a kezünkben volt, hiszen Munk, Las-Torres és Zachár 14 méter előnyt szereztek és ezt az előnyt Halmay - éppen Halmay! - mind-mind elveszítette.
Csodálatosnak, szinte hihetetlennek látszik, hogy Halmayn mulott ez a verseny, éppen rajta, akire stafétánk győzelmi esélyét nagy részben alapítottuk. Hiszen azt hittük, hogy ha a három első staféta veszít is valamit, azt Halmay behozza. A szomorú esemény magyarázata: Halmay, aki a 100 méteres uszó-világbajnokságban, még fényes formában volt, a stafétaversenynél uszás közben letört.
Birkozóink esélyeivel - a papíron való összehasonlítás lehetetlensége miatt - előzetesen nem igen számolhattunk s így könnyű- és középsulyu birkozóink sikertelen szereplésével szemben a Weisz Richárd hatalmas sikerét örömmelvehetjük tudomásul.
Vívóink szereplése sok jót ígért, de olyan fényes szerepet, amilyent itt játszottak, ezt utólag is bevallhatjuk - nem vártunk tőlük. És íme nem kisebb dolog történt, mint hogy vívóink, Európa valamennyi jeles, ismertnevű amatőr-vívójával szemben játszi fölényt tanusítottak, aminek minden ellentmondást megczáfoló bizonyítéka az, hogy az egyéni kardvívás döntőjében az 1., 2., 4., 5., 6. helyet magyar vívók foglalták, a kardvívási csapatversenyt pedig megállapodott biztonsággal gyűrték zsebre.
A be nem váltott reményekért tehát kárpótoltak bennünket a vívók, a nehézsulyu birkozónk és - atlétáink.
Amikor atlétáink londoni kiküldetéséről esett szó, mindenki azt mondotta, hoyg esélyük egy mákszemnyi sincs, az utolsók között fognak végezni, de azért küldjük ki őket, hadd lássanak, hadd tanuljanak valamit. És íme ki hitte volna, hogy Somody István 188 cmétert fog ugrani, annyit, amennyit a régi nagynevű angol bajnok Leahy és többet mint a legtöbb világhírű magasugró.
Ki hitte volna, hogy Bodor Ödön a 800 méteres világbajnokságban negyedik lesz, maga mögött hagy számtalan - még álomban - is veretlennek hitt nagyságot. "Fel mertük róla tételezni", hogy 800 métert 1 p. 57 mp. alatt futná meg, sőt azon belül is, a mint azt tette a stafétafutásban, amikor társai közül Simon és Wiesner a 200 métert 23 másodperczen, Nagy pedig a 400 métert 52 másodperczen belül futotta meg!
Mudin Imre például ötödik lett a sulydobásban, mert csak négy amerikai és angol verte meg, de kontinentális atléta egy se. Szatmáry a fiatal rudugró nyolczadik lett a világbajnokságban; Holics se lett utolsó. Atlétáink bizony nem csak tanulhatnak, hanem közülük egy páran már "tanárok".
Henley, július 29.
Az olimpiai evezősversenyek második napján eldöntésre kerültek a nyolczevezős és a szkiffversenyek előmérkőzései. A szkiffversenyben a magyar Levitzky Károly (Nemzeti Hajós Egylet) könnyű győzelmet aratott olasz ellenfelén, Giabatti-n, akit tizenöt hoszszal vert meg.
A nyolczevezős versenyben a magyar Pannonia-Evezős Club az előmérkőzésben került össze az angol válogatottakból összeállított Leander Rowing Clu-bal, amelytől két hosszal szenvedett vereséget. A magyar csapat rossz startja daczára jól tartotta magát, végül azonban erős, heves küzdelem után az angol csapat győzött. A verseny eredménye mutatja, hogy a magyar csapat méltó ellenfele volt a világ legjobb csapatának, a Leandernek és hogy képességei ugyanazon a fokon állanak, mint a Leanderéi.
|