A fővárosi tanács szabályrendeletben akarja megakadályozni, hogy az épitkezéseknél olyan gyakran forduljanak elő a balesetek. Kétségtelen, hogy szabályozásra szükség van, de szakkörökben mégis nagy aggodalommal néznek a tanács akciója elé.

Félnek attól, hogy a többi szabályzat mintájára ez is olyan teoretikus szigoritásokat fog elébe léptetni, a melyeket a gyakorlatban alig lehet végrehajtani s épittető és épitő csak azt fogja kutatni, hol és hogyan lehet a szabályzatot megkerülni.

Az ezzel járó rizikót azonban a költségvetésekben számokban fogják kifejezni, a mi azt jelenti, hogy megint megdrágul az épitkezés, megint drágább lesz a lakás. A legutóbb alkotott épitőszabályrendelet is tele van olyan intézkedésekkel, a melyeknek alig van gyakorlati értékük, a melyeket csak a gyakorlatot nem ismerő teoretikusok állapithattak meg, de megvan az a tulajdonságuk, hogy az épitkezést legalább husz százalékkal megdrágitják. 

De térjünk a balesetekre.
Az épitkezéseknél két faktor okozhat balesetet. Az anyag és a munkaerő. Az anyagról kevés mondani valónk van, az épitő készen kapja más vállalattól, vagy gyártól. Megállapithatjuk, hogy Budapesten rossz anyag: rossz tégla, rossz fa, rossz cement, vagy rossz mész nincsen, de rossz lehet az anyag fölhasználásának módja. Az épitőanyagokat összekötő különböző habarcsféléknek, az utóbbi időben annyira elterjedt beton és vasbeton összetételének, és az állványoknak helytelen készitése, felületes, szakszerütlen kezelési módja a legtöbb balesetnek okozója. 

Ezeket a baleseteket is kizáróan a másik faktornak, a munkaerőnek rovására kell irnunk. És itt van a legnagyobb baj. A legutóbbi balesetek után a közönség a szigorubb hatósági ellenörzést követelte s ebben az irányban készül a szabályrendelet is. Pedig legyünk egyszer tisztában azzal, hogy olyan szigoru hatósági ellenőrzést, a mely egymagában csökkenteni tudná a balesetek számát, elképzelni is lehetetlen. Az épitész, az épitőmester, a kerületi mérnök, vagy az ellenőrzéssel megbizott más hatóság nem tartózkodhatik állandóan az épitkezésnél, nem vizsgálhatja, nem ellenőrizheti minden nap és a nap minden szakában állandóan az állványokat s az anyagokat, pedig egy épitkezésnél az állványok és anyagok használásának módja napról-napra sőt egy nap többször is változik. 

Annak a szakértőnek a jogát, és kötelességét és felelősségét kell tehát pontosan megállapitani, a kinek ellenőrzése mellett a munka folyik, a kinek módja van arra, sőt kötelessége, hogy az épitkezésnél minden lépést irányitson és ellenőrizzen. Ez a pallér. A melyik épitkezésnél gyakorlott, értelmes szakértő pallér van, ott baleset nem is történik. Viszont a gyakori baleseteknek éppen az az oka, hogy a nagyarányu épitkezés folytán nagyon sok olyan pallér dolgozik, a kinek fogalma sincsen egy épités vezetéséről, ellenőrzéséről. 

Az első követelés tehát, hogy csakis arra való ember lehessen pallér.
Szakértő bizottságott alakitani, a mely szigoru vizsga alapján adja meg a pallér képesitését s az épitkezésnek vezetője csak képesitett pallér lehessen. Az igy képesitett pallért azután még munkaadójával szemben is függetleniteni kell. A munkaadó csak irásban rendelhesse el az anyagbeszerzést, csak irásban adhasson a pallérnak az anyag fölhasználására utasitást. Viszont a pallért föl kell jogositani, hogy szintén irásban tegye meg esetleges kifogásait az anyag és munkaerő ellen. Ha ez megtörténik, a munkaadó nem fog silány anyagot rákényszeriteni a pallérra s hogy megtakaritson néhány fillért, nem fog meg nem engedett eljárásra irásban utasitásokat adni. A pallér akkor vállalhatja a felelősséget az anyagért és a munkaerőért, de felelőssége tudatában vigyázni is fog s egyszerre megszünnek a balesetek.