Bosznia -hárem - család

Sokat írnak mostanában a boszniai mohamedánokról, tárgyalják politikai helyzetüket.  De családi és társadalmi életükről nagyon kevesen vannak tájékozva, mert a mohamedán családi életét féltékenyen őrzi, hogy abba avatatlan szemek be ne pillanthassanak.

Pár évig Boszniában éltem és ez idő alatt sokat érintkeztem mohamedán családokkal, szívesen látott vendégük voltam gyakran családi ünnepélyeik alkalmával és megesett, hogy nagyobb ünnepélyek, ramazán, vagy menyegzőkor száz mohamedán asszony között egyedül voltam európai nő. Míg a leányok nevelése annyira el van hanyagolva, a fiúk annál többet tanúlnak.

Már zsenge korukban beadják őket az iskolába (medresse) hol legelőbb a Koránt és vallásos ismereteket tanúlják, később pedig sok mást is. Ismertem olyan családokat, melyek fiaikat még külföldre is küldték, hogy az európai tudományokat is elsajátítsák. És nem csodálatos-e, hogy ezek a tanúlt és modern nevelésben részesűlt fiatal emberek megelégedtek olyan egyszerű, tudatlan feleséggel?

A mohamedán férfi soha sem beszél nejéről, mert az illetlen, ha mégis meg kell említenie, akkor azt mondja: „az otthoni gyermekek” habár talán nincs is gyermeke. A nők ellenben szivesen beszélnek férjeikről és fiaikról.

Az anya a fiúgyermek neve után mindig hozzá teszi a rangot, melyet az apja után örökölt; példáúl egy előkelő bég neje hat éves kis fiát, a gyönyrű szőke fürtű, kék szemű kis Ozmánt, bég-nek szólította, még mikor korholta is.

„Eredj innen Ozmán bég, mert olyant ütök a hátadra, hogy megemlegeted!” Ennek a korholásnak az volt az oka, mert a kis fiú, kit anyja épen szoptatott, pajkosan elkapta anyja szájából  az égő czigaretták és vígan kezdte fújni a füstkarikákat.

A mohamedán lakások nagyon tiszták, még az udvar kövét is sikálják, de meg is tudják ám óvni, mert olyan szentélynek tartják lakásukat, hogy oda sáros czipővel be nem lépnének. A művelt nyugat egyik előkelő népe, az angol azt mondja: „Az én házam, az én váram!” A mohamedán még azt is hozzá tehetné, az én templomom.

Már az udvaron lehúzzák sarúikat és inkább mezitláb mennek be, semhogy czipőben lépjék át lakásuk küszöbét, melyhez az utczai szenny tapadt. Tükröt látni itt-ott, de képet sehol, vallásuk tiltja, hogy a mit Isten teremtett, azt emberi kéz a lerajzolással, vagy festéssel megszentségtelenítse. A képek helyett egyszerű keretekben czifra kacsakaringós török, vagy arab nyelvű bölcs mondások, házi áldások vannak többnyire az ajtók fölé függesztve.

---

A fürdőszoba nem hiányzik a szegényebb osztálynál sem, de ne képzeljen senki kádat vagy medenczét, mert a mohamedánnak vallása tiltja, hogy álló vízben fürödjék. A mely víz a testet érintette, az már le is folyik és ismét tiszta víz kell, hogy testét érje. A test tisztaságára nagyon sokat adnak, vallásuk elő is irja, hogy hányszor kell bizonyos testrészöket megmosni.

A lakásoknak többnyire két udvaruk van; az elsőben lakik a férj a család férfitagjaival és a férfi cselédnéppel, a másik udvarban van a hárem, itt laknak a nők, a gyermekek és a női cselédség, a fiúgyermekek is 13 éves korukig.

Az ételek ezüst, vagy fém tálakban többnyire hasonló fedővel letakarva adatnak fel, csak közvetlen az étkezés előtt veszik le a fedőt. Mindenből csak igen keveset esznek, de lehetetlen is lenne olyan hosszú menut végig enni, ha sokat ennének. Közben a zsíros újjakat le kell szopogatni, ez hozzá tartozik a jó neveléshez.

A legnagyobb illetlenség volna a hüvelyk, mutató és középső ujjakon kívűl a másik két újjal is segíteni magunkon, ez épen olyan neveletlenség, mint nálunk késsel enni és villával a fogat piszkálni.

Bort természetesen sohasem isznak, hanem czitromos vizet, gyümölcs-sorbetet, vagy tiszta forrásvizet; a nagyon felvilágosodott mohamedán megissza a sört és a pezsgőt is. Az ebéd végeztével általános böfögés (ez is hozzá tartozik az illemhez) és hálálkodás között fölállottunk.

A mohamedán nők többnyire szigorú erkölcsűek. Pedig nem kell ám azt gondolni, hogy valami erős őrizet alatt vannak a bosnyák mohamedán nők. Ott is csak úgy, mint nálunk, csak a saját erénye és női méltósága őrizi meg a nőt a botlástól.

Kiváncsi voltam, hogyan köttetnek a házasságok, ha a férfi a házasság előtt nem láthatja a jövendőbelijét. Azt mondták, arra nincs szükség; az atya, vagy egy másik idősebb családtag megbeszéli a dolgot a leányos apával, megegyeznek a hozományon, t. i. menynyit fizet a vőlegény az apósnak (nálunk ez is megfordítva van.) mit móringol jövendő hitvesének, szerződésileg megköttetik a házasság és csak akkor ismerkedik meg a férj és nő. Bizonyára gyakran részesülnek kellemetlen meglepetésben. Erről azonban hallgat a krónika.