Csupa gyönyörüség reátekinteni is a bájos arczocskákra, melyeket mintegy azért látszott alkotni a teremtő, hogy a divat minden szeszélyét kipróbálhassa rajtuk.
A szépen elrendezett haj, a jó izléssel és sikkel reáillesztett kalap, fejdísz vagy fejkötő, rendkívül emeli az arcz báját és szépségét s mindig szerencsés befejezése vagy kiegészítő része egy-egy derniér cri toilette-nek.
A képünkön bemutatott hét fejdísz, illetve sapka mindegyike egy-egy kaczér divat-szeszély. Párisi mester alkotta valamennyit, persze könnyítette munkáját az is, hogy ily csudaszép fejre dolgozott. Nagy előnyük e bájos szinházi sapkáknak és fejdiszeknek, hogy kevés ügyességgel laikus keze is sikerülten és könnyen utánozhatja.