A szoknyanadrág

A női divat krónikájában alig volt még rá példa, hogy valamely uj divatváltozat, a mint mondani szokták, olyan forradalmat idézzen elő, mint éppen a szoknyanadrág divata. Azok a párisi szabómüvészek, a kik a nőknek a divat iránti könnyü lelkesedésére számítottak, természetesen nem gondoltak arra a merészségre, hogy a nők egyelőre nemcsak huzódoznak az uj divattól, hanem még hosszabb ideig ugy fognak viselkedni a szoknyanadrággal szemben, hogy annak gyors elterjedése szinte kizártnak tekinthető.

Az uj divat nemcsak forrongásba hozta a női kedélyeket, hanem épp a nők ösztönzése folytán valóságos szoknyanadrág-ellenes közhangulatot teremtett, a mely több városban, a hol az ugynevezett divathölgyek, a kik egyes nagy szabóczégek érdekében a szoknyanadrágviseletet nyilvánosan bemutatták, sajátos utczai jeleneteket provokált.

Pedig téves azoknak az álláspontja, a kik azt vitatják, hogy szoknyanadrágot a nő nem viselhet. Stájerország alpesi vidékein a hegyi gazdaságokban alkalmazott nők rövid, feszes térdnadrágot viselnek. Svájcznak Champéry nevü falujában minden nő, fiatal, öreg, sovány és kövér: egyaránt egészen rendes – férfinadrágot visel, a miről két eredeti helyszini felvételt is mutatunk be. A tény tehát az, hogy a szoknyanadrág ellenes hangulat inkább csak müfelháborodásnak nevezhető.

Különben a fővárosban is csak egy-két hölgy kisérelte meg, hogy az utczán szoknyanadrágban jelenjen meg. Azok is csak reklám szempontjából tették, de pórul jártak, éppen ugy mint külföldön – kinevették őket. Budapesten különben Fedák Sári, a Király-Színház kitünő müvésznője volt az első, a ki – a „Babuska” czímű operettben Rosalilla szerepében – ezt a különös viseletet a főváros közönségeinek – szinpadon – először bemutatta. A müvésznő czélja az volt, hogy a szoknyanadrágot nevetségessé tegye.