Nemcsak kötelesség, hanem becsületszámba is ment egy kicsit a rendőrség számára, hogy a kőbányai templom betörőjét elfogja. A jámbor hívők borzongással gondoltak rá, hogy akad egy vakmerő tolvaj, a ki az isten házába akár csak valami sátoros bódéba tört be, bent pedig a kegyelet helyén, melynek küszöbét mindenki áhítattal lépi át, olyan czinikus fosztogatást vitt véghez, hogy ezt a szentségtörést ugyan holtig sem lehet leimádkozni. A kevésbé jámbor hívek pedig szintén megbotránkoztak. Hát már semmi sem szent a tolvaj előtt?!
A kőbányai templom-fosztogatást csakis valami megátalkodott tolvaj követhette el, a kinek lelke belefásult a büne mesterségébe s elvette minden puhább érzését a börtön. Így gondolkozott a rendőrség és elővette a régi híres gazemberek listáját…
Ki van most szabadon s melyik tehette ezek között? Folyt a tippelés a detektív-osztályban, minden siker nélkül. Egyik sem vált be a templom-rabló kézrekeritésével megbízott Sherloch Holmes sorozó-bizottsága előtt. Még ráfogni sem lehetett, annyira tisztázta magát nyomban mindegyik megrögzött csirkefogó, a kit hivatalból üzőbe vett a sanda gyanu.
Egy szép napon apró zsidó ember lépett be, a detektivek jól ismerték. Ő kelme nem volt valami válogatós üzletember s ha hoztak hozzá eladó portékát, nem szokta megkérdezni, honnan való… Ostobaság lett volna, ugy is tudta. Éles szeme nyomban megismerte a tolvajt. A fő azonban az, hogy tudni és látni nem muszáj az embernek, ha nem akar.
A mi emberünk azonban most nagyon felháborodottnak látszott.
- Urak, kézreadom a kőbányai templom-rablót! – kezdte. – Nálam járt, venném meg az aranyát s ezüstjét, a mit a felfeszített oltárokból ellopott. Dehogy venném! Az ilyen gazembernek törjön a nyaka. Ha nem ugy tennék, megverne a Jehova.
A detektívek természetesen nagy örömmel fogadták a becsületes orgazdát.
- Ma este nyolcz óra tájban – folytatta az – tessék kiállni a kőbányai utra, a városba befelé jön egy fiatal ember, fekete táska a kezében. Ez a templom-rabló, a táskájában pedig benne lesznek az összetört szentségtartók, kelyhek s feszületek.
S ugy is volt. A fiatal ember pontosan megjelent a kőbányai uton, majd a detektívek jóvoltából nemsokára azután a mondott időre pontosan beért a főkapitányságra is. Itt egy kissé csalódva fogadták.
Tagbaszakadt, komor arczu, gnomszerü betörőtypust vártak – a rendőrnek is lehet fantáziája – s a helyett hetyke kis csibész-suhancz pöndörödött be.
- Hát te vagy az istentelen elrugaszkodott? – szólt rá az inspekcziót tartó kapitány.
- Csak semmi „te”, kapitány úr! – felelt sértődve a tolvaj. – Még nem italoztunk együtt. Megadom a kapitány ur, czímét, hát velem is ugy bánjon.
Kiderült, hogy a templom-rabló munkanélkül való lakatos, György Antal a neve s büntetve még nem volt. Egyébiránt mindössze huszonkét éves.
- Hát hogy jutott arra az elvetemedettségre, hogy egy templomba betörjön?
- Ugyan ne izéljenek! Hát olyan nagy a dolog?! Jobban tettem volna talán, ha valami szegény embernek kinnal összespórolt pénzét emeltem volna el? Nem ártottam én ezzel senkinek sem. Kié az, a mi a templomban van? A papoké? Nem. Senkié, hát akkor miért nem lophattam volna el, vagy mindannyiunké és akkor az enyém is.
- De mégis, egy templomba betörni…. Micsoda vallásu maga?
- Semmilyen. Nekem hiába papolnak. Különben római katholikus lennék és nagyon vallásos is – ha ugy tetszik – mikor bent voltam a templomban, megittam mind a szent bort, megettem a szent ostyákat. Urvacsoráztam! – kaczagott a tolvaj. – Szentelt vízben mosakodtam. Ez csak elég az üdvösségre.
Ha a táskában nem találták volna meg az összes ellopott kelyheket, szentségtartókat és egyebeket, a nélkül is tisztában lehetett a rendőrség, hogy csakugyan a templomfosztogató áll előtte. Csak az beszélhetett így.
- Hanem azt meg kell mondani, - folytatta bőbeszédüen a tolvaj, a ki valósággal élvezte czinikus voltát – hogy szegény az eklézsia. Csalás az egész. Megesküdtem volna, hogy minden arany. Pedig még a szentség sem az. Hitvány ezüst, egy kicsit aranynyal átfuttatva. A gyertyatartók meg pláne rézből valók. Földhöz is csaptam egy párat mérgemben. Igazán nem volt érdemes betörni.
- Mennyi ideig is volt a templomban?
- Egy egész éjszakát loptam el benne. Nem akartam a sötétben nekivágni a városnak. Vártam reggelt, hogy az első villamossal bejöhessek Pestre. Meg aztán kényelmesen, lassan akartam végezni. No, nem volt nagy munkám. Láttam, hogy nincs sok keresni valóm, kezembe vettem a bibliát aztán és azt olvasgattam. Tetszettek az ákom-bákomok… Reggel a harangszó előtt aztán kiszöktem. A vasuti állomás körül a pálinkamérésbe látogattam el s mindenütt kérdeztem, hogy mikor megy a legközelebbi vonat. Hadd higyjék a kiberer urak, hogy elutaztam…Iszen nem is fogtak volna el. Már gondolom, hogy ki árult el. Sebaj, nem a világ!
- No, egy kicsit hosszasan fogja ám a biróság marasztani.
-Legfeljebb két esztendőre. Jó előre kinéztem a lexikonból. Azt meg nem bánom…Addig is imádkozzanak értem szegény megtévelyedett lélekért!
A tolvaj nagyot kaczagott.
- Eszelős vagy czinikus. Romlott a vesékig! – jegyezte meg a kapitány, mikor elvezették. – Igazán nem tudom, melyik a kettő közül.