|
A földgáz és annak gazdasági jelentősége
Mióta a földgáznak iparszerü értékesitésével illetően annak monopolizálásával a törvénykezés is foglalkozott és mióta technikai szakkörökben is behatóan foglalkoztak a Magyarország területén feltárható földgázoknak gazdasági értékesitésével, azóta ez a kérdés az egész közvéleményben és mindennemü érdekeltségben általános thémaként szerepel. Ez a 120,000 lóerő ha jó gőzgépberendezés mellett egy lóerőre fél kilogramm szenet számitunk, évenkint körülbelül 50,000 vaggon kőszén erő fejlesztő képességének felel meg, mig Magyarország egész kőszéntermelése évenként mintegy 850,000 vaggon. Ha már most azt a gázt – és remélhetőleg még másutt, talán kedvezőbb fekvésben, vagyis városok és ipari centrumok közelében felfedezendő forrásokat – akár ipari, akár más célokra használják fel, egy dolog bizonyos: a gáz megvan és mindenképen olyan óriási ajándék, milyet csak a világcsodák nyujthatnak és mindenesetre nemcsak a nemzeti vagyon gyarapodását várhatjuk tőle, hanem egyuttal nagyon hatásos eszközt nyerhetünk benne a szénárak szabályozására és ezen a réven a fogyasztóknak a kizsákmányolástól való megvédésére, feltéve, hogy a nyert gáz fölött való rendelkezést az állam kiválóan magának tartja fenn. Mielőtt azonban annak értékesitésére nézve véglegesen határozhatnánk, szükséges lett volna előbb további kutatásokat folytatni a földgáz előfordulása és feltárása tekintetében. Csak azután kellett volna a törvényt meghozni, mert igy, az értékesités szempontjából, amely pedig az egész kérdésnek a legfontosabb része, a törvény hézagos s később nem lesz megfelelő s módositásra szorul. Előbb azonban az ipari szakkörökkel is behatóan meg kellett volna vitatni a kérdést. Hiszen erre valók az ipartanács, a kamarák, az Országos Iparegyesület, a Gyáriparosok Országos Szövetsége és bizony nagyon kivánatos lett volna, ha a miniszter úr ezeket a hivatott szaktestületeket ankétre hivta volna össze, hogy meghallgassa véleményüket, sőt kivánatos volna, ha ez legalább utólag, a törvény végrehajtása előtt megtörténnék. Minden egyéb előnyön kivül, amely ebből, a kérdés helyes megitélésére nézve származott volna, meg lett volna ennek az a haszna, hogy a meglévő ipar jogosult kivánalmait figyelembe lehetett volna venni. Ha azonban a földgáz fölfedezéséről szóló hir hallatára iparra gondolunk, akkor első kötelességünk arra az iparra gondolnunk, amely már megvan, amely szintén nincs rózsás viszonyok között és a melynek megröviditése aránylag nagyobb kára a nemzeti vagyonnak, mint a mekkora hasznot jelentene esetleg az az ipar, amely még csak megalapitandó. Kérdés most már, hogy a földgáznak milyen módon való kihasználása volna kivánatos. Ez a gáz legyen segitségünkre meglevő iparunk fejlesztésében, olyan módon, hogy oda, ahova lehetséges, vagy csöveken vezetjük el, úgy erőmüvi, mint ipari célokra való felhasználás végett, vagy ahol ilyen gázvezetés nem volna gazdaságos, elektromos energia formájában juttatnók el, ami mellett manapság 5-600 kilóméteres távolságra lehetséges az elvezetés. Ekkora körsugárral pedig fél Magyarországnál nagyobb területet tudunk átfogni. Azonban sokkal nagyobb és hálásabb föladata volna az értékesitésnek, amint ezt iparunk egyik legalaposabb ismerője a törvényjavaslat tárgyalása során is emlitette, vasutaink elektrifikálása ott, ahol ez lehetséges; továbbá városaink és községeink világitása és fütése, végül városainknak a kisipar számára olcsó hajtóerővel való ellátása. Mindezekre a célokra megadja nekünk a módot az elektromosság, amelynek segitségével drága és körülményes szállitás nélkül elvezethetjük száz meg száz kilóméternyire az energiát és a világosságot. Az elektromosság céljára való kihasználás financiális szempontból is leggazdaságosabb, vagy ha ettől szociálpolitikai szempontból el akarunk tekinteni, a leghatásosabb, mert egyuttal a legolcsóbb erő, vagy világitás. A gázokat tehát vagy nagyon hasznot hajtóan aknázhatnók ki, vagy ha szociálpolitikai meggondolás által vezettetjük magunkat, akkor a népességnek a világitását nagyon olcsóvá tehetjük. Ha például megfontoljuk, hogy a legtöbb városban és községben egy kilowattóra 40-50 fillérbe kerül, ami mellett egy lóerő ára évenként 2500 koronára rug, ami azonban egy jó gőzgéppel körülbelül 180-200 koronáért előállitható, akkor világosan láthatjuk ebből mind a két értékesitési lehetőséget. Ha már most figyelembe vesszük, hogybármilyen nagy is a drágaság, az még egyre, mindinkább emelkedik ugyanannyira, hogy nyomását alig birjuk már elviselni és pénzügyileg tönkre kell mennünk, akkor megvan az ujjmutatás arra, hogy milyen utat kell követnünk a földgáz értékesitésénél. Az ilyen módon való értékesités a világosságot és a meleget, ezt a fontos két tényezőjét minden polgári háztartásnak, olcsóbbá tenné, a kisipart támogatná és fejlesztené, mert ez nemcsak olcsó hajtóerőt kapna, hanem egyuttal a munkaerőben való hiányosság, sőt részben a cselédhiány is orvosolható lenne. A vasutak elektrifikálása pedig talán elhárithatná a vasuti tarifák további emelésének kényszerüségét, ami az iparnak és a kereskedelemnek, de ezzel egyuttal a fogyasztóknak is hasznára válnék és végül annyival kevesebb szénre volna szükség, amennyit a gázzal pótolni tudnánk, ami bizonyára hatással volna a nálunk igen magas szénárak csökkenésére. A drágaság enyhitése azonban nálunk nemcsak gazdasági szükségesség, hanem politikai és nemzeti kérdés is, amennyiben a drágaság elviselhetetlensége a lakosságot mindenütt szegényebbé teszi s igy ellenálló képességét mindig gyengébbé sorvasztja. Az uralkodó drágaság legyen tehát az az irányitó szempont, amely megszabja az eszközöket és módokat az ilyen természet nyujtotta erő forrás kihasználására. |